Egy Mercedesszel navigált a negyvenes nő, fogalma sem volt a vezetésről, talán a jogosítványát is apu intézte. Merthogy a popsija alá tolt autót biztos az ura gründolta össze neki: egy ilyen mûanyag nőből semmi önállóságot nem nézek ki.
Hobbinak indult, de egyre komolyabban foglalkozik a nyomdai grafikával Rózsa Norbert. Az olimpiai bajnok úszó már könyvborítót is tervezett, s úgy gondolja, érdemes lenne erre a pályára állnia.
Háromévnyi együttlét után a szakadék szélére került Madonna és francia lovagja, Brahim Zaibat kapcsolata. A fiú a hírek szerint egy táncoslányra cserélte le a popikont.
Több hibát is ejtettek adventi koszorúikkal a politikusok. A vallási előírásoknak egyik sem felel meg maradéktalanul – elemezte a szimbólumokat Veress Zoltán plébános. A leginkább Gyurcsány nyúlt mellé…
Az államtitkár az NKE kötelezettségének nevezte a színvonal megőrzését, szavai szerint 3-5 év múlva ismét érdemes megnézni, milyen változtatások szükségesek.
A nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson hangsúlyozta: fontos, hogy a munkába vagy iskolába járók kényelmesen és gyorsan juthassanak el úti céljukhoz.
A szaktárca tovább javítaná azokat a feltételeket, amelyek eredményeként a helyi előállítású tradicionális élelmiszerek még egyszerűbben juthatnak a piacra.
Mivel közeleg a karácsony a magyar celebek rápörögtek arra, hogy életükről szóló könyvekkel tegyék teljesebbé a szeretet ünnepét. A sorba most Majka is beállt, aki 34 évesen úgy érezte, el kell mondania élettörténetet. Azért, mert mint azt könyv borítója is mondja: „tetszik, nem teszik” Majka.
60 éve nem sújtotta ilyen vihar Nagy-Britanniát. A szigetország keleti partjait 6 méteres hullámok ostromolják, és 200 kilométer/órás széllökések szaggatják. Dánián, Német- és Lengyelországon mág végigsöpört Xaver, hamarosan Magyarországra is megérkezik.