A sportújságírók szavazatai alapján tegnap egy impozáns gála keretében hirdették ki az év legjobbjait: Gyurta Dániel és Hosszú Katinka mellett a férfi vízilabda-válogatott nyert.
Még az idén támogatási szerződést köt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a józsefvárosi önkormányzat a drogszemét felszámolása és a közegészségügyi helyzet javítása érdekében.
Bíróság elé állítják pénteken azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyorsabb ügyintézés érdekében rendőrt próbált megvesztegetni a vállaji magyar-román határátkelőhelyen.
Mindössze 12 napig lehet a karácsonyi ajtó vagy asztal dísze a világ legdrágább, 2,835 millió angol fontért (valamivel több mint egymilliárd forint) kínált, 60 centiméter átmérőjű ünnepi koszorúja.
Január 30-áig ismét házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Ítélőtábla a rendőrségi vesztegetési botrányban bűnszervezet létrehozásával és működtetésével gyanúsított Vizoviczki Lászlót.
Órisplakáton gyászolják a Dél-afrikai elnököt, Nelson Mandelát Indiában, ám a hosszas méltatás és a kedves gesztus nem sikerült tökéletesen: a fénykép nem stimmel.
Négy budapesti és egy Fejér megyei cég is érintett a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemek létrehozása címén jogosulatlanul felvett állami- és uniós támogatások ügyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Szilveszter gazda még mindig nem találta meg álmai nőjét. Szerinte a szóba jövő hölgyek lusták vagy félnek autóba szállni, hogy találkozzanak vele, ő pedig már nem mozdul ki otthonról egy randiért.
Jackson, Mississippi – Saját házuk udvaráról rabolt el egy 5 és egy 8 éves kisfiút James Smith (41). A két gyereket lakókocsijában tartotta fogva, és szexuálisan bántalmazta őket. Az idősebb fiúnak elvágta a torkát, de a fiúk bátorságának köszönhetően mindketten megmenekültek. A férfi nemrég szabadult a börtönből.
A Jobbik azt szeretné, ha az Országgyűlés törvényben gondoskodna a rendszerváltás előtti időszakhoz kötődő egyes társadalmi szervezetek valós vagyonelszámoltatásáról.
Kigyulladt és teljes terjedelmében lángolt egy tótkomlósi általános iskola tanterme. A tűz még tanítás előtt történt, így szerencsére nem sérült meg senki, a tüzet pedig sikerült eloltani.
A sportág aktuális érmesei – olimpia, vb, Eb – egyaránt elbuktak a szerbiai női kézilabda-vb-n, ezért – na és Görbiczék Brazília elleni veresége miatt – is emlékezetes lesz a vasárnap záruló torna.
Harsányi Levente mindenki fölé helyezi a kisfiát. Arra törekszik, hogy Nándinak gyönyörű gyerekkora legyen, ezért majdnem minden hét végén elutaznak, hogy rácsodálkozhasson a világra. Nézze meg a műsorvezetőről és cuki kisfiáról készült képgalériánkat.
Kárász Robi megmutatta félkész otthonát, és örökbe fogadott kutyáját. A videóból az is kiderül, miért nem akarta itt fogadni vendégeit a Hal a tortán kamerái előtt.
A Fidesz szerint a Kúriának döntenie kellene, a devizahitelekkel kapcsolatos árfolyam-különbözet és egyoldalú szerződésmódosítások kérdésében is - jelentette ki Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke.
Háztartási gépeket kaphatnak pályázaton nevelőszülők, összesen 89 millió forint értékben - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára.
A központ azt akarja tudatosítani, hogy a legfontosabb érték az erkölcsös helytállás a különböző történelmi szituációkban - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Ángyán József kiosztotta a parlamenti bizottság üléséről távozó Bitay Mártont, az agrártárca illetékesét, és nem fogott vele kezet. Szégyelld magad! – mondta a volt államtitkár a jelenleginek.
Justin Bieber (19) megzavarta a nyugalmat, hiszen félbeszakította az előadást, de jó értelemben. Saját filmjét feltehetően azok nézték, akik kíváncsiak rá, bár valószínűleg nem sejtették, hogy élőben is találkozni fognak vele a moziban, ahogy azt sem, hogy ajándékot is visz nekik.
Elk City - Lánykérés közben tartóztattak le egy amerikai férfit a rendőrök – az egyik járőrnek azonban megesett a szíve a vőlegény-jelöltön, és miután megbilincselték, segített neki meggyűrűzni a menyasszonyt.