Horrorfilmekbe illő módon öltek meg egy ausztrál nagymamát. A bestiális gyilkossággal férjét és fiát gyanúsítja a rendőrség. A nagyi és férje 47 éve voltak házasok.
Veszélyes bűnözőt keres a rendőrség, a békéscsabai Tóth Norbert két embert késelt meg, egyikük életveszélyesen megsebesült. A rendőrség azt kéri: senki sem próbálja meg feltartóztatni a férfi.
A karácsony előtti utolsó tanítási napra igyekezett a nyolcéves kisfiú, és ajándékot is vitt a tanárának. Egy felelőtlen vezető miatt soha nem érkezett meg az iskolába.
Két nap van még hátra szentestéig. Hihetetlen, hogy eltelt az idő. Tulajdonképpen egész jól állok: bejgli megsütve (idén először sikerült úgy, hogy nem repedt szét!), bevásárláson túl vagyunk, listát készítettünk a háromnapi várható menüről és hozzávalóiról, így remélem, nem maradt ki semmi.
A 12 éves fiú most először találkozott azzal a férfival, aki két évvel ezelőtt megszabadította a szenvedéseitől és túlzás nélkül megmentette az életét. A hálás gyerek azt mondja, a mai napig alig tudja elhinni, hogy valaki ennyire önzetlen lehet.
A színésznő bevallotta, hogy nagyon kínosan érezte magát, amikor új filmje egyik jelenetében fehérneműre vetkőzve, szexi táncot lejtve kellett elcsábítania partnerét.
London — Egy brit kisfiú sosem fogja elfelejteni 2013 karácsonyát. Tom Higgs (12) végre találkozhatott azzal az 53 éves idegen férfival, aki 2011-ben önzetlenül nekiadományozta egyik veséjét, és ezzel megmentette az életét.
Ilyen cuki társaságra biztos nem számítottak azok a tengeri medvék, akik egy csónakban mentek ki vadászni a tengerre. Egy fiatal fóka barátkozni akart.
Debrecen ‒ Hazatért a két hónapja Németországban tréningező Risztov Éva (28). A londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmes úszó szeretteivel itthon tölti az ünnepeket. Rá is fér a pihenő, az elmúlt hetekben keményen edzett, naponta kétszer a medencében, egyszer konditeremben izzadt.
Holtan talált rá a nagybátyjára egy asszony ma délben Vámospércsen. Az 56 éves férfit meggyilkolták, a rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Bár ők egyelőre csak "szünetelésről" beszélnek, közeli források szerint már csak idő kérdése, hogy hivatalosan is bejelentse szakítását Eva Mendes és Ryan Gosling. Az ünnepeket már nem együtt töltik.
Megtámadtak egy postást tegnap délelőtt Újpesten. Az esőkabátos rabló egy lakóházban rontott a kézbesítőre, egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi pénzt zsákmányolt.
Budapest — Ajándékok helyett inkább finomságokkal kedveskedik a családjának és barátainak Erdélyi Mónika (41), aki sokat sürög-forog a konyhájában, ahol karácsonykor természetesen még nagyobb a forgalom.
BUDAPEST — Szerelmes X-Faktor – akár így is nevezhetnénk az RTL Klub tehetségkutatójának idei évadát, amely rengeteg érzelmet hozott: régi-új párokat, nagy egymásra találásokat. Pedig nem indult túl jól ebből a szempontból az idei verseny.
Budapest — Méregdrága, egy két hónapos kislány számára használhatatlan ajándékkal lepi meg Berki Krisztián (33) a gyermekét karácsonykor. A TV2-n látható Édes élet sztárja ugyanis azt találta ki – lévén ő maga rajong a jó autókért –, hogy Natasa Zselykének egy 300 ezer forintos elektromos kisautót vesz.
Budapest – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem – mondják. Így van ez a válófélben lévő, vagy már elvált magyar celebjeink táborában is, akik hiába döntöttek úgy, hogy befejezik a kapcsolatukat, és nem akarnak többé egy párként élni, mégis kénytelenek jó viszonyt fenntartani a vagyon vagy a közös gyermekek miatt.
A gyermek mellett tévés csúcskarrierre, sportkocsira és medencés házra vágyik a fiatal műsorvezető. Idegen tőle a magyarokra jellemző borúlátás: mindenben csak a jót látja.
Napi fél liter vodkával terhes élete elől menekült az intézménybe a zenész, aki reméli, az ünnepekre hazalátogathat. Utána visszatér az öregek közé, mert ott jól érzi magát. Büszkén állítja, két hónapja egy kortyot sem iszik.
Erőszakos közösülés, kifosztás és testi sértés miatt ítélte letöltendő fegyházbüntetésre a Kaposvári Járásbíróság Ny. Zoltánt. A férfi megerőszakolta, összeverte, kifosztotta a pécsi polgármester lányát.
A szombathelyi Simon Marcsi lett a legszebb európai lány egy Lagoszban megrendezett nemzetközi szépségversenyen. A 21 éves hölgy hajlandó mindent megtenni, hogy a bájaira felfigyeljenek.
Európa és a világ negyedik leggazdagabb embere Vlagyimir Putyin, akinek negyvenmilliárd dollárra becsült vagyona kétszer több az eddig leggazdagabbnak hitt Brunei szultánénál.
Jön a Bőhm bácsi a Szomszédokból, Máris szomszéd a Mézgából, velünk lesz a Matula bácsi a Berekből, a Rózsa Gyuri, az Egry János, és még a Takács Marika is!
A gyerekeknek nem lenne játékuk, a futók cipő nélkül maradnának, a világ számítógép-kereskedelme pedig összedőlne, ha Kína hirtelen bezárná gyárait. Az 1,3 milliárd lakosú országban dübörög a pártállami kapitalizmus, de mi lenne, ha egyszercsak megakadna a rohamos fejlődés?
A Harvard orvosi karán dolgozó egyik kutatócsoport egereken végzett kísérletek során rájött, hogy miként lehet megfordítani a sejtek öregedésének folyamatát.