NAGYKÁTA – Hálásan nyugtázhatja mostantól az idő múlását Gulyás Istvánné Vida (53). Az asszony ugyanis kiszuperált karóráját egy húszezres divatos darabra cserélheti a Blikk Advent játékának jóvoltából.
Senki nem tudja ki az az erőember, aki a feje fölé emelt egy szamarat, majd arra még egy férfi is felültett. A kopasz ukrán pedig még mosolygott is mutatvány közben.
FLORIDA – Újabb magyar modell, Oczella Eszter (20) került be az öt legjobb közé egy nemzetközi szépségversenyen, a Waterbabies Bikini amerikai döntőjén.
BUDAPEST – Jól zárul a 2013-as év Kern Andrásnak (65), aki a napokban megkapta a támogatást a Nemzeti Filmalaptól, hogy megrendezze következő filmjét, amelyben főszerepet is játszik.
BUDAPEST – „Szerencsém volt, hogy itt ez a hely felszabadult" – foglalta össze Som Lajos (66), aki VIII. kerületi lakását feladta, és beköltözött a Dózsa néven ismert városligeti idősotthonba. A Piramis együttes alapítóját egy hatágyas férfibeteg-szobában helyezték el.
BERLIN – Tíz év után a német fővárosban ölelte magához szüleit és gyerekeit Mihail Hodorkovszkij, Oroszország egykori leggazdagabb üzletembere, akit péntek hajnalban engedtek ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kegyelméből egy karéliai fegyintézetből.
MAGYARORSZÁG – Ajándékozás, ünnepi menü, nagytakarítás, azaz idegeskedés, veszekedés, feszültség – a Magatartástudományi Intézet szakemberei szerint mára nemhogy külön kórisme, de egyenesen népbetegség lett a karácsonyi stressz.
BUDAPEST – Rudas Ferenc (92) a mai napig álmodik a súlyos sérüléssel, amely kettétörte a karrierjét. A legidősebb válogatott labdarúgó 1941. november 23-án első bajnoki mérkőzésén gólt szerzett a Ferencváros színeiben, 1943. június 6-án pedig a bolgárok ellen 4-2-re megnyert találkozón magára ölthette a címeres mezt. Rudas még huszonkét alkalommal szerepelt a válogatottban, de ha nincs a…
BUDAPEST – Áder János köztársasági elnök hatályon kívül helyezte az elődje, Schmitt Pál által alapított kitüntetéseket – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
BUDAPEST – Kifulladt az államadósság elleni harc! A két éve indított kezdeményezésbe, az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba szinte már nem érkezik pénz. Idén alig 20 millió forint gyűlt össze, ami a teljes, 22 000 milliárdos tartozás egymilliomod részét sem fedezi.
BUDAPEST – „Háborús helyzet volt! Összevissza rohangáltak a sűrű fekete füstben az emberek, a tűzoltók vagy a sérülteket vitték ki a házból, vagy az emeletre rohantak, megfékezni a tüzet" – így emlékszik vissza az egyik lakó, Halász Péter (62) a Tímár és a Pacsirtamező utca sarkán történt nyári robbanásra.
BUDAPEST – Zana József (75) komikus-színészt csak néhány barátja és családja köszöntötte születésnapján, de az önkormányzattól érkezett számára egy szó szerint apró meglepetés is: tízezer forint, amelyet minden kerületi lakosnak kipostáznak a jókívánságok mellé a jeles évfordulóra.
ALBERTIRSA – Kelemen Henrietta (19), a tavalyi Miss Hungary győztese a koronát sem hajlandó átadni utódjának, ehelyett két és fél millió forintra beperelte a rendezőket, amiért többször is átverték.
BUDAPEST – Nyolcvannégy millió forintért árulja otthonát Szulák Andrea (49), aki már szeretne szabadulni kétszázhetven négyzetméteres házától. Nem is csoda, hiszen rengeteg pénze áll a hatalmas épületben, és kinek ne hiányozna több tízmillió forint? Még akkor is, ha számtalan boldog emlék köti a tágas otthonhoz.
A Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina tartott attól, hogy megtámadják. Két nappal a gyilkosság előtt, mielőtt futni ment, váratlanul úgy döntött, hogy leveszi arany karkötőit és nyakláncát, amiket állandóan hordott. Férje interjút adott a gyilkosság előtti időkről a Borsnak.
Ma ki kell költöznie az X-Faktor-házból a bronzérmes énekesnek, akinek sokáig fogalma sem volt arról, hol fog lakni. Fővárosi ismerősei segítenek rajta.
A fájó lélek megbetegíti a testet. A válófélben lévő Demcsák Zsuzsa is megtapasztalta, milyen az, ha a magánéleti problémák kihatnak a szervezetére. Hónapokig alvászavarral küzdött, de már túl van a nehezén.
Sorsfordító karácsonyra készül Hódi Pamela és Berki Krisztián. A féltékeny kismama hajlandó meghallgatni párja magyarázatát, a macsó férj pedig bocsánatkérést vár.
Bálint Antónia könyve nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hiába rendeltek nagy mennyiséget a könyvesboltok, a kötet egyetlen sikerlistán sem szerepel.
Elkészült a szakértői intézet jelentése: egy különösen veszélyes drogfajtát találtak a barátnőjét tizenhat ökölcsapással meggyilkoló S. Kristóf szervezetében. A 20 éves fiú összeomlott a sitten.
Csak olcsó legyen! Így gondolkodik sok hazánkfia, ezért hamis ruhákat, DVD-ket, parfümöket és sok mást is hajlandóak vásárolni karácsonyi ajándéknak. Az amerikai lista nagyban hasonlít a hazaihoz.
Shreknek és Fiona hercegnőnek öltözve mondta ki a boldogító igent egymásnak egy angol pár. A mesebeli lagzin a friss házasok pénzt kértek nászajándék helyett, amivel rákos betegeken segítettek.
Össztüzet zúdított a Fidesz vezérkara a Kúriára. A legfelső bírói fórum bűne annyi, hogy állást foglalt a devizahitelesek ügyében. Ám nem úgy, ahogy azt a kormány elképzelte.
Győzelem és győzelem között is óriási lehet különbség. A Bors összegyűjtötte az év legemlékezetesebb sportsikereit, amelyekre talán még évek múlva is emlékezni fogunk.
Rengeteg madarat találtak az adóellenőrök egy román kocsiban. Az állatokat Olaszországba akarták csempészni, a megrendelők ugyanis gyógyhatásúnak hiszik őket. Ez is azt bizonyítja: hajmeresztő hiedelmek és gyógymódok miatt ölnek le és csempésznek külföldre állatokat. A Bors összegyűjtötte a legbrutálisabb példákat.
A Somogy megyei Niklán egy 31 éves nőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen meghalt. A bűncselekmény elkövetésével az áldozat élettársa gyanúsítható, aki a helyszínről elmenekült, de később feladta magát - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn az MTI-t.
New York – Megölte kisfiát Dmitrij Kanarikov (35), miután válófélben lévő feleségével, Szvetlana Buharinával már jó ideje nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezésről. A 3 éves Kirill karácsonyi pizsamában zuhant le az 52 emeletes Lincoln Square torony tetejéről, és az apa is utána ugrott.
Bár hétfőre még figyelmeztetést adtak ki az ország több megyéjére is a nagy köd miatt, de karácsony első napjától akár 10-12 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Nemcsak hazánkat, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat is lázban tartotta az X-Factor. A győztesek új színt hoztak a műsorba, a szakértők fényes karriert jósolnak Sam Bailey-nek és az Alex-Sierra duónak.
Akármennyire is az ajándékok kiválasztása, az ételsor összeállítása élvez elsőbséget az ünnep közeledtével, s bármenyire is a vásárlás okozza a legnagyobb fejtörést, felmerül a dilemma: mit vegyünk fel karácsonykor? Már csak azért is, mert ez egy remek alkalom, hogy magunknak is örömet okozhassunk az ünnepekkor.