Budapest — Több tízmillióval tartoznak és fiktív cég nevére kötöttek szerződést azokkal a színészekkel és stábtagokkal, akik részt vettek a Talent: A Sikercsapat című fiataloknak szóló zenés film munkálataiban.
Budapest — Lázasan készültek sztárjaink a karácsonyi vacsorára, amelyre mindenki másképpen hangolódott. Sok helyütt azonban nem is az ünnepi menü volt a lényeg, hanem az édességek meg a finom különlegességek.
Életfogytiglan tartó börtönbüntetést kapott az a brit férfi, aki szerelmeféltésből, brutálisan megölte barátnőjét. Mint később kiderült, nem volt oka féltékenykedni, a lány soha nem csalta meg.
Ahogy a Piramis-sláger mondja, igazi ünnepet lehet ma kívánni Závodi Jánosnak, a legendás rockzenekar gitárosának, aki nemcsak karácsonyt, hanem születésnapot is ünnepel, méghozzá életében először azzal a tudattal, hogy hamarosan világra jön az első utódja.
Róma — Az olasz fővárosban karácsonyozik VV Sehi (23). A szőke lemezlovas így végül nem egyedül tölti a szentestét, pedig korábban félő volt, hogy fellépései miatt két ország között ragad, de szerencsére nem így lett. Egykori párja, Claudio és családja szívesen látja a magyar lányt otthonukban, ahol a fát is közösen díszítették.
Budapest — „Valóban hálás lehetek az anyámnak, nélküle nem tudtam volna ide beköltözni" – ismerte el Som Lajos (66), aki nemrég lett a Dózsa György úti Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona lakója.
Etyek — Már a hét végén elkezdte a főzőcskézést Bajnai Gordon (45). Az Együtt-PM vezére nem az ünnepi vacsorát készítette, a munkatársainak év közben tett ígéretét teljesítette. Így megmutatta politikustársainak, hogyan készül a bajai halászlé.
Budapest — Már biztos, hogy Tolvai Reni (22) a magyar Marilyn Monroe! A szexi énekesnőről ugyanis olyan fotók készültek, amelyeken kiköpött hasonmása az amerikai dívának. Reni kirobbanó formában van, ez a fotókon is jól látszik.
BUDAPEST – Ezt megúszta Sebestyén Balázs (36)! Hiába volt korábban nagy szája a műsorvezetőnek, úgy döntött, hogy inkább befizeti azt a bírságot, amelyet óvatlan vezetése miatt kapott, és nem vonul be a börtönbe.
Budapest — Két hónapig még biztosan nem szívhat friss levegőt R. Tibor (27), aki februárban félholtra verte, és két öltéssel bevarrta felesége száját. Információink szerint szombaton a bíróság újabb hatvan nappal hosszabbította meg a férfi előzetes letartóztatását.
Pszichológusát tárcsázza Hajdú Péter, ha komoly gond nyomja a lelkét. Emellett hetente kétszer Keleten tanult karateedzője is segít a műsorvezető mentális karbantartásában.
Hiába próbálták szerettei újraéleszteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe az a 31 éves nő, akit élettársa vert agyon vasárnap este Niklán. H. József korábban megfogadta: ha nem lehetnek együtt, vagy magával, vagy a nővel végez. Utóbbit választotta.
Második szülinapját ünnepli Melinda, aki 24 hónapja a Jézuska hozott. A kislány a vártnál korábban érkezett, a szülést a kórházfóbiában szenvedő férj vezette le.
Provokatív, bicskanyitogató és szórakoztató. Ezt Berki Krisztián saját magáról vallja, hozzátéve, nem is akar megváltozni. Miért is akarna? Az utóbbi idők egyik legsikeresebb sztárjává vált idén – s most elárulja, mi ennek a titka.
Balzsay Károly és családja lelkesen készül az ünnepekre. A volt ökölvívó és egykori tornász felesége, Reubl Tünde majdnem mindent saját kezűleg készít Hannával és Jázminnal.
A vörös hajú színésznő a neves hazai dizájnerrel, Vágó Rékával készített egy közös ünnepi kollekciót. A topánok olyan jól sikerültek, hogy már gondolkodnak a folytatáson.
Visszatérni a nyolcvanas évekbe? Egy kanadai családnak sikerült. Bár az átállás nem volt zökkenőmentes, a családfő állítja: több idejük jut egymásra. Gondolatban a Bors is időutazásra indult…
Van egy új világmegváltó módszer terjedőben ezoterikus körökben: Hawaii őslakosai úgy hívták: ho-o-Pono-Pono. Az ő nyelvükön ez nagyjából annyit jelent: a dolgok jobbra fordítása.
Éveken át gyűjtöttük a politikusok konyhatitkait. Orbán Viktor általában négylábúakkal küzd, és pudingban jeleskedik, Mesterházy Attila anyósára vár, és az ő gőzölgő húslevesére. Politikusok variációi következnek a karácsonyi vacsorára.
A rövid pályás Európa-bajnok úszónő, Jakabos Zsuzsanna már nagyon várja az ünnepeket, amelyekre vállműtétje miatt most végre ráhangolódni is több ideje volt, mint máskor.
A Wall Street farkasa című filmben korunk egyik legjobb színésze önfeledten adja át magát a szerepének. Hiába háromórás a film, Leonardo DiCaprio végig uralja a vásznat, egy percig sem ereszti el a nézőt.
Ezt az évet csak egy olimpiai arannyal tudná überelni Eduarda Amorim. A győri kézis BL-t nyert az ETO-val, vb-t Brazíliával, s ő lett a torna legjobbja is. Mellesleg idén ment férjhez.
Ki hinné, hogy egy ember képes úgy tekeregni, mintha nem is lennének csontjai? Zlata eddig is birtokolta a világ leghajlékonyabb nője címet, de legújabb fotósorozatán egészen valószínűtlen pozitúrákba hajlítja magát.
Sterczer Hilda gyermekeivel karácsonyozik, de a két ünnep között nekivág az Alpoknak. Nem májusban, a Himaláján elhunyt férje miatt, hanem mert a mászás az, ami igazán boldoggá teszi. A Borsonline karácsonyi interjújában azt is elmondta, milyen tanácsot adna azoknak, akiknek párja hegyet mászik.
A teniszező másfél napot tölthet családi körben karácsonykor, majd Hongkongba repül. A fehérvári hokisok sem sokat ünnepelhetnek, míg az angol focisták december 26-án bajnokit játszanak.
Egy évvel ezelőtt még a kórházi ágyat nyomta Aradszky László, ma viszont már újra koncertezik, fiatalokat megszégyenítően pörög, fellép, intézkedik. Otthon sem a nyugdíjasok életet éli, ugyanis netfüggő.
A csontrészeg pasi annyira be akart jutni egy pub karácsonyi bulijára, hogy amikor a biztonságiak elküldték, megpróbált bemászni a kerítésen. Nem sikerült.
Az idős nő óriási lélekjelenlétről és bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor kimentette 97 éves szomszédját annak égő lakásából. Kitüntetést is kapott tettéért.