2013. szeptember 22. vasárnap

szept. 22
3:57
Molnár Piroska: Nem bírnám munka nélkül (Blikk)
Budapest - Idén nyáron mindössze két szabadnapja volt, annyit dolgozott Molnár Piroska (67). A Nemzet Színészét nemrég Prima Primissima díjra jelölték, és A nagy füzet című filmben is ő játssza a főszerepet, amelyet Oscar-díjra jelöl az ország. Ezúttal a Vasárnapi Blikk arról a fiatalos lendületéről kérdezte, amelyet a mai napig őriz.
szept. 22
5:00
Várkonyi Andi: Kompromisszum vagy önfeladás? (Blikk)
szept. 22
5:18
Lagzi Lajcsi döntött: a családja az első (Blikk)
BUDAPEST – Gyermekei miatt lassított le Lagzi Lajcsi, azaz Galambos Lajos (52)! Az ország leghíresebb trombitásáról – aki a Dáridó című műsor idején, 1997–2002 között esténként több mint kétmillió embert csábított a tévéképernyők elé – az utóbbi években kevesebbet hallani, olvasni.
szept. 22
5:20
Bozsek Márk két tűz között (Blikk)
szept. 22
5:22
Oláh Ibolya kap még egy esélyt (Blikk)
Budapest - Lemezszerződését felbontotta, koncertjeit lemondta, és amikor már ételre és lakbérre sem volt pénze, visszaköltözött a nevelőotthonba Anyácskához.
szept. 22
5:24
Ellopta a show-t: szerény, kedves és elragadó volt (hirado.hu)
A fiatal, Oscar-díjas színésznő bájos és egyszerű volt: mindenkit maga mögé utasított.
szept. 22
5:36
Palácsik Tímea: Kapják be! (Blikk)
szept. 22
6:18
BÉT: gyenge hetet zártak a vezető részvények (hirado.hu)
A vezető részvények - az Egis kivételével - gyengültek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amelynek részvényindexe, a BUX 177,77 ponttal, 0,96 százalékkal esett és 18 423,68 ponton zárt pénteken.
szept. 22
6:20
Ma tartják az autómentes napot (hirado.hu)
A fővárosban az Andrássy úton egész nap programokkal várják az érdeklődőket. Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten.
szept. 22
6:22
Verespatak: több ezren tüntettek Romániában (hirado.hu)
Szombat este Bukarestben a verespataki ciántechnológiás bányaprojekt, illetve az azt előirányzó törvénytervezet ellen tartottak demonstrációt.
szept. 22
6:24
Október a reformáció hónapja (hirado.hu)
A rendezvény mottója: "...kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket!"
szept. 22
6:30
Boldogtalan volt Nagy Bandó házassága (BorsOnline)
Sok nyitott kérdés maradt Nagy Bandó András önvallomása után, amelyben elmondta: 44 év házasság után egy nála harminc évvel fiatalabb hölggyel kezd új életet, aki kislányt szült neki. A Bors újságírója, Földvári Zsófi megpróbálta szóra bírni. A humorista riporterünknek, s olvasóinknak leírta, miért tart ő és szerelme a nyilvánosságtól.
szept. 22
6:36
Merénylet Nairobiban: 39 halott, 300 sérült (hirado.hu)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elítélte a nairobi terrortámadást, a hivatalos jelentések szerint a halálos áldozatok között franciák és kanadaiak, a sérültek között amerikaiak is vannak.
szept. 22
6:38
Ma három településen tartanak választást (hirado.hu)
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Baján egy helyi képviselőt, Mikosszéplakon polgármestert, Nemespátrón pedig polgármestert és négytagú képviselő-testületet is választanak a helyiek.
szept. 22
6:48
Playmate miatt válik Kiki lánya (BorsOnline)
Véget ért a találgatás: Patkó Csengének, az ÖsszeEsküvők nyertesének férje a Borsnak elismerte, válnak. Péter a playmate Fogarasy Mariannal jár.
szept. 22
6:50
Hajtóvadászat indult Gyula után - vigyázat, fegyvere van! (BorsOnline)
Tudják, ki az a férfi, aki egy hét alatt három bankot próbált kirabolni – a legutóbbit sikerrel. A 27 éves Lukács Gyula után hajtóvadászat indult. A nyomravezető 500 ezer forintot kap, de vigyázat, a gyanúsítottnak fegyvere lehet!
szept. 22
7:06
Nahát: egyedül vezetett le szülést Rúzsa Magdi (BorsOnline)
A Megasztár vadóc győztese immár érett nővé cseperedett, s az élete is alaposan felbolydult. Magyar állampolgár lett, a szakma nagyjaival muzsikálhat, de egyvalami biztosan nem változott. A hangja.
szept. 22
7:08
Orvosi hiba miatt nem lehet anya Bea (BorsOnline)
Peren kívüli egyezségre kénytelen törekedni annak a nőnek az ügyvédje, aki egy – szakértő szerint is – elhibázott orvosi lépés miatt elvesztette esélyét az anyaságra. A rendőrség szerint mégsem követett el senki bűncselekményt.
szept. 22
7:30
Országos parlamenti választások Németországban (hirado.hu)
A felmérések alapján Angela Merkel, a konzervatív kereszténydemokrata unió elnöke maradhat a kancellár.
szept. 22
7:32
Törökország lemondhat az uniós csatlakozásról (hirado.hu)
A törökök úgy érzik, hogy több uniós tagállam hátrányos megkülönböztetésben részesíti - fejtette ki az ország európaügyi minisztere.
szept. 22
7:34
Évadnyitó színházi korzó az Andrássy úton (hirado.hu)
Az idén is gazdag programmal, zenés-táncos produkciókkal várják a közönséget, amely megismerheti a budapesti színházak műsorát és jegyeket vásárolhat az előadásokra.
szept. 22
7:36
Ne piszkáljuk ma a Bikát! - napi horoszkóp (hirado.hu)
Az Ikrek ideigeire megy az eseménytelenség, a Mérleg viszont végre nyugodtan diagnosztizálhatná problémáit.
szept. 22
7:38
Megugrott a forgalom a debreceni és a sármelléki reptéren (hirado.hu)
A debreceni és a sármelléki légikiötőben is jelentősen nőtt idén az utaslétszám, Péren a fejlesztések miatti szünet miatt csökkent a forgalom, de jövőre ott is bővülést várnak.
szept. 22
7:40
Szilvanapok Tarpán - szeszpárlatok versenye is lesz (hirado.hu)
Szeptember 27-28-án rendezik meg a 10. Szatmár-Beregi Szilvanapokat Tarpán, ahol ezúttal is megtartják a tájegység jellegzetes gyümölcséből készülő szeszpárlatok versenyét.
szept. 22
7:42
Klubcsúcsra tör Rooney (BorsOnline)
Ismét a régi fényében pompázik a pályán Wayne Rooney, a Manchester United csatára. A két sir, Bobby Charlton és Alex Ferguson is méltatja, előbbi azt kívánja, döntse meg a csúcsát.
szept. 22
7:48
Obama ismét megvitatná a fegyvertartás szigorítását (hirado.hu)
Chicagóban csütörtökön egy parkban kosárlabdázókra nyitott tüzet egy ismeretlen, tizenhárman megsebesültek.
szept. 22
7:50
Bagdadi pokolgépes merénylet: több a halott, mint gondolták (hirado.hu)
Hatvanötre emelkedett a szombati bagdadi pokolgépes merénylet halálos áldozatainak a száma, több mint 120-an megsebesültek.
szept. 22
8:00
Steiner Kristóf isteni mediterrán recepteket ajánl (BorsOnline)
Ismét vegán – azaz hús-, tejtermék- és ­tojásmentes – ­receptekkel jelentkezem, ezúttal a mediterrán térségből. Két ­re­cept­nek három közös összetevője is akad: az édes paradicsom, a friss bazsalikomlevél, és az aranysárga olívaolaj.
szept. 22
8:06
Sűrített földgázzal müködő buszokra lehet pályázni (hirado.hu)
A kormány pályázatok formájában nyújt állami segítséget a környezetbarát közösségi közlekedés fejlesztésére.
szept. 22
8:08
Felhő alapú integrált vállalati információs rendszert fejlesztenek (hirado.hu)
Csaknem 250 millió forintos beruházással úgynevezett felhő alapú integrált vállalati információs rendszert fejleszt kis- és középvállalatok számára a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft.
szept. 22
8:10
Életfogytiglant kapott egy kínai politikus (hirado.hu)
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt, miután vesztegetés, sikkasztás és hatalommal való visszaélés vádjában bűnösnek találták.
szept. 22
8:12
Ez minden autóst érinthet: sok pénz múlik rajta (hirado.hu)
A direkt kárrendezés lényege az, hogy a baleset károsultjának nem a károkozó biztosítójához, hanem a saját biztosítójához kell fordulnia.
szept. 22
8:18
Vélemény: Tízezer perc (BorsOnline)
Bármekkora összegben fogadok, hogy Orbán megnyeri a rezsiháborút!
szept. 22
8:24
Megkezdődtek a parlamenti választások Németországban (hirado.hu)
A választásra jogosult 61,8 millió állampolgár reggel 8 órától este 18 óráig szavazhat az egyéni képviselőjelöltekre és tartományonként felállított pártlistákra.
szept. 22
8:36
Rettenetes vérfürdő volt a plázában - sokkoló fotók (18+) (BorsOnline)
Legalább 39 embert mészároltak le szombaton Kenya fővárosában, Nairobiban, egy plázában. A hírek szerint az állig felfegyverzett támadók vallási okokból öltek, főleg keresztényekre vadásztak.
szept. 22
8:42
Kutatók Éjszakája: több mint félszáz program a Kaposvári Egyetemen (hirado.hu)
A délután 14 órától éjjel 1 óráig tartó, többnyire óránként változó eseményfolyam jó lehetőséget kínál arra, hogy rávilágítsanak: a tudomány érdekes.
szept. 22
8:54
A románok is fölfedezték a magyar X-Faktorost (BorsOnline)
Bekerült az X-Faktor élő adásába Ráduly Botond. Sajnos nem a verseny továbbjutóinak hét lakat alatt őrzött névsora került a Bors birtokába.
szept. 22
9:00
Gömöry Zsolt babát szeretne (Habostorta)
Vajon mikor érkezik a negyedik bébi? Az EDDA billentyűse, Gömöry Zsolt elárulta az RTL Klub műsorvezetőjének, hogy szeretné még egyszer átélni az apává válás gyönyörű érzését.   Az 51 éves zeneszerzőnek három gyermeke van, Dóri 20 éves, Zsoltika 3 múlt, Anna pedig a napokban ünnepli első születésnapját. Tavaly Réka (38) megkérdezte férjét, hogy mit szeretne szülinapi ajándékként, mire a…
szept. 22
9:12
Így bulizott Soros és 40 évvel fiatalabb neje (BorsOnline)
Ismét nős ember lett Soros György. A 83 éves magyar származású milliárdos üzletember a nála több mint negyven évvel fiatalabb Tamiko Boltont vezette oltár elé szombaton.
szept. 22
9:18
Túl nehéz a kisdiákok iskolatáskája (hirado.hu)
A naponta cipelt tanfelszerelés súlya nem haladhatná meg a gyermek testtömegének 10 százalékát. Az ombudsmani vizsgálat lényegesen nagyobb számokat mért.
szept. 22
9:20
Szarvasvadászok nehezíthetik a zalai terménytolvajok elűzését (hirado.hu)
Az őszi vadászszezon idején a gazdák nehezebben közlekednek saját területükön, ami szerintük megkönnyíti az egyebek mellett kukoricára, krumplira utazó tolvajok dolgát.
szept. 22
9:30
Két birkózónk is bronzérmes (BorsOnline)
Kiss Balázs szombaton bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 96 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, miután Lőricz Viktor is a harmadik helyet szerezte meg.
szept. 22
9:36
Mi kell a nőnek? (Habostorta)
Valóban lehetetlen megfejteni a gyengébbik nemet? Marjai Juditot, Balassa Gábort és Orbán Nórát arról kérdezték, szerintük mire vágynak a nők.   A válaszuk szinte egyöntetűen az őszinteség, a szeretet, a megértés és a biztonság volt. Vajon tényleg ennyire egyértelmű, hogy mire vágyunk mi nők? És ha igen, akkor a férfiak miért nem tartják ezt tiszteletben?   Balassa Gábor szerint a…
szept. 22
9:36
Elképesztő mennyiségű kígyót rejtegetett a garázsban - lebukott (hirado.hu)
Saját magát buktatta le az állatellenőr.
szept. 22
9:54
Fidesz: novembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára (hirado.hu)
A Fidesz szóvivője szerint novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért, az áramért.
szept. 22
10:06
Vigyázat: ma nem lehet autózni Budapesten (BorsOnline)
Az autómentes nap programjai és a Nemzeti Vágta miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap Budapesten. Az Andrássy út hétfő hajnalig teljes hosszában le lesz zárva, több autóbusz módosított útvonalon közlekedik.
szept. 22
10:08
Több mint 200 embert vert át a zalalövői csaló (BorsOnline)
A rendőrség körözést adott ki egy zalalövői férfi ellen, aki több mint kétszáz ember károsított meg azzal, hogy ausztriai munka ígéretével pénzt kért a közvetítésért.
szept. 22
10:12
Lánykérés a Forma1-en (Habostorta)
A boxutcában kérte meg barátnője kezét... Nagy lépésre szánta el magát a Lotus Forma 1 csapat egyik munkatársa. Nick úgy döntött, megkéri szintén a Forma 1-ben dolgozó barátnőjét.         Kerry a Red Bull csapat menedzsere nem is számított rá, hogy barátja, Nick futam közben egy informálásra használt táblán teszi fel neki a nagy kérdést. A válasz természetesen igen volt, amit a hölgy a Red…
szept. 22
10:12
Róháni: A Nyugat ismerje el Irán jogát az urándúsításhoz (hirado.hu)
Az elnök közölte, hogy az iráni nép kész a tárgyalásokra, amennyiben a Nyugat elismeri az iráni nép jogait.
szept. 22
10:30
Ejtőernyős nap Szolnokon (Metropol)
Ejtőernyős bemutató résztvevői magyar zászlóval.

Keresés