2013. szeptember 27. péntek

szept. 27
7:27
Brad Pitt kettesben kempingezett egy férfival (BorsOnline)
A színész egyik kollégájával három napra elvonult az erdőbe. Mert a rendező szerint tudniuk kell, miken ment át a karakterük.
szept. 27
7:27
Időt nyert Eszenyi (Blikk)
Budapest – Úgy tűnik, túl sok támogatással számoltak Eszenyiék. A nem megfelelő pénzügyi terv miatt nyilvánította ugyanis eredménytelennek a Vígszínház igazgatói pályázatát csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. A másik indoklás az volt, hogy a szakmai bizottság sem tudott dönteni, hisz alig egy hónapja mindkét pályázó 3-3 szavazatot kapott.
szept. 27
7:27
Szebeni is esélyes Gajdos pótlására az ATV-n (Blikk)
BUDAPEST – Szebeni István (37) lehet a legjobb, legkézenfekvőbb megoldás Gajdos Tamás (55) megüresedő helyére.
szept. 27
7:27
Milliókat adtak Moss fotóiért (Metropol)
Moss 14 évesen, a nyolcvanas évek végén hódította meg a világ kifutóit, és a kilencvenes évekre az egyik legkeresettebb szupermodellé vált.
szept. 27
7:27
Pénteki Pasi #35 - Alan Ritchson (Joy)
Egyre több jóképű és nagyon tehetséges pasi bukkan fel Hollywoodban. A legjobbakat egy csokorba össze is szedtük a JOY októberi számának szexi pasi rovatában. De a téma-szerencsére-kifogyhatatlan, kezdjük is a hétvégét egy kis kacérsággal. Mai választottunk a jóképű Alan Ritchson! Ismerd meg most jobban őt!
szept. 27
7:27
Hajlított kijelzőjű okostelefont hoz a Samsung (hirado.hu)
Már a Samsung-okosórát is íveltnek rebesgették. Sok pletykának egy a vége: megvalósul.
szept. 27
7:29
A műsorvezető mellére bukott a pávián (BorsOnline)
Rodriguez nem jött zavarba, amikor kikezdett vele a cicikedvelő majom. Végigmondta, amit akart.
szept. 27
7:29
Segítenek Bari Laciék helyett is (Blikk)
Debrecen – Összefogtak Tabatabai Nejad Flóra (8) és Az ének iskolájának győztese, Farkas Zsolti (14) szülei, hogy minél több pénzt gyűjthessenek a debreceni kórházban kezelt rákos gyerekeket segítő alapítványnak.
szept. 27
7:29
Lehallgatták az E14-es aktivista telefonbeszélgetéseit? (Blikk)
Baja – Nem csillapodnak a kedélyek az időközi önkormányzati választás miatt a Duna-parti városban. Miközben a választási bizottság elutasító döntése után az MSZP és az Együtt 2014 választási csalásra hivatkozva immár bíróságra megy, hogy megsemmisíttesse a fideszes Kovács Csaba győzelmét hozó eredményt, fura le- vagy kihallgatási ügy pattant ki.
szept. 27
7:29
Drágaköveket talált egy hegymászó a Mont Blanc-on (Metropol)
Feltehetően olyan smaragdokról van szó, amelyek egy lezuhant indiai repülőgépről származnak.
szept. 27
7:29
Külön is tárgyalt egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter (hirado.hu)
Ilyen szintű hivatalos kapcsolatfelvétel nem történt a két ország között az 1979-es iráni iszlám forradalom és a teheráni amerikai követség elfoglalása óta.
szept. 27
7:31
Emberhúsra vágyott, megölte nagybátyját (BorsOnline)
"Egy nap emberhúst fogok enni" posztolta Facebook oldalára az a 22 éves férfi, akit most nagybátyja meggyilkolásával vádolnak.
szept. 27
7:31
VV Fecó: Pécsett nincs meló, felcuccolok Budapestre (Blikk)
Pécs – Leszámol korábbi életével, és a fővárosban kezd új életet VV Fecó (29).
szept. 27
7:31
Anettka miatt estek neki a tetkós fiúnak (Blikk)
MISKOLC — Anettkát ábrázoló tetoválása miatt akarták megverni egy miskolci diszkóban a Magic of Music pop-musical csapat egyik tagját, Csabyt (23).
szept. 27
7:31
Két magyar három hónapig az Atlanti-óceánon (Metropol)
Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám novemberben arra vállalkoznak, hogy egy speciális páros kajakkal keresztülevezzék az Atlanti-óceánt.
szept. 27
7:31
Bővített az Ongropack (hirado.hu)
A műanyagipari gyártással foglalkozó kazincbarcikai cég 100 milliót költött technológiai fejlesztésre.
szept. 27
7:33
Rékasi: a düh sokat árt nekem (BorsOnline)
A „férfi vadászösztön” is felelős lehet Rékasi Károly dühkitöréséért. A pszichológus szerint a szeretet megoldás lehet a bajra. Rékasi azt mondja, egy premier miatt nőtt meg benne a feszültség.
szept. 27
7:33
Férfiaknál is brutálisabbak voltak a náci nők (Blikk)
Berlin — A második világháború náci rémuralma, és a holokauszt emberiség elleni bűncselekményei után százával álltak a fasiszta katonák és lágerőrök a nürnbergi bíróság elé.
szept. 27
7:33
Elkezdték szervezni a közösségi szolgálatot az iskolák (hirado.hu)
Az iskolák csaknem negyede már hozzálátott, hogy megszervezze a 9. évfolyamosok számára a közösségi munka teljesítéséhez szükséges hátteret.
szept. 27
7:35
Tóth Vera csalódott az egyéjszakás szexben (BorsOnline)
Megtalálta lelki egyensúlyát Tóth Vera. Az énekesnő nemrég még szomorúsággal átitatott sorokat írt blogjába, ám mára átértékelte az életét. Lapunknak elmondta: egy lelki közvetítő szerepét szeretné betölteni az emberek között.
szept. 27
7:35
Újabb fordulat Rékasiék szappanoperájában (Blikk)
Budapest - Az év legkuszább és legtöbb ellentmondással bíró története a Détár Enikő (49), Rékasi Károly (51) és Pikali Gerda (35) közötti szerelmi háromszög. A sztárházaspár és a bizonyos harmadik kapcsolatának részletei különbek, mint egy Shakespeare-dráma. A Blikk összeszedte a szappanopera fordulópontjait.
szept. 27
7:35
Felborult egy teherhajó Tokió közelében (hirado.hu)
A balesetben nyoma veszett hat japán matróznak.
szept. 27
7:37
Bolondot csináltak Eszenyiékből (BorsOnline)
Balázs Péter és Eszenyi Enikő úgy távozott a Fővárosi Közgyűlés üléséről, mint akikből bolondot csináltak, Kerényi Miklós Gábor pedig el sem ment. Mintha sejtette volna: nem lesz döntés.
szept. 27
7:37
Már a héten megszülethet Spáh Dávid kislánya (Blikk)
Budapest — Apuka lesz a Família Kft. sztárja. Spáh Dávid (32) egyelőre babonából nem árulja el, hogy mi lesz születendő kislányának a neve, de örömmel mesélt lapunknak a nagy izgalmáról.
szept. 27
7:37
Szarvas korszerűsíti termálfűtőrendszerét (hirado.hu)
A jelenlegi rendszer elavult, jelentős veszteséggel üzemel, a vizet szállító acélcsövek korrodálódtak.
szept. 27
7:39
VV Attila álarcot és taktikát javasol a VV 6 játékosainak (BorsOnline)
VV Attila nem tagadja, hogy a fônyereményhez nem az őszintesége miatt jutott a show-ban. A VV5 győztese azt tanácsolja a következő széria versenyzőinek, hogy tudatosan adják a félkegyelműt.
szept. 27
7:39
Összevonnák a pereket a bundafőnökök (Blikk)
Budapest – Bár tárgyalás nincs, a rácsok mögött töltött évek múlhatnak azon a szakmai „vitán", amely a háttérben zajlik a bundabotrány bírósági szakaszán. A hazai fogadási maffia vezetőjének tartott K. Zoltán (41) és L. Mátyás (42) jogi képviselője azt akarja, hogy az ügyeket ne külön szálakon, hanem egyben tárgyalják, így a két vádlott olcsóbban megúszhatja...
szept. 27
7:39
Iráni hírügynökség: A CNN helytelenül adta vissza Róháni holokausztról tett kijelentéseit (hirado.hu)
Christiane Amanpour, az iráni elnökkel interjút készítő amerikai riporter csütörtökön Twitter-oldalán közölte: "a CNN pontosan azt közvetítette, amit Róháni mondott".
szept. 27
7:41
Parázna fenevadnak látta Elvirát az ördögűző József (BorsOnline)
Pszichológus foglalkozik azzal a kisfiúval, akinek apja egy kalapáccsal verte szét édesanyja fejét. Úgy tudjuk: G. József a Jelenések könyvében mélyült el, mielőtt ördögűzésre szánta magát.
szept. 27
7:41
Feleségét és szeretőjét is megcsalta az Összeesküvők Pétere (Blikk)
Budapest - Szerelmi háromszög után szerelmi sokszögbe keveredett Baranyi Péter (26), a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának férfi nyertese, aki Patkó Csengét (24) vette feleségül a műsor végén.
szept. 27
7:41
Magyar Nemzet - Varga: 20 milliárdos pluszforrást kapott az EU Önerő Alap (hirado.hu)
További 160 milliárd forint uniós támogatás kifizetését gyorsíthatja meg
szept. 27
7:43
Eltűntek a Fenyő-ügy szemtanúi (BorsOnline)
„Olyan, mint egy kémtörténet.” Így jellemezte – némi iróniával – Cserni János bíró, hogy egy bizonyító erejű hangfelvételnek és az azon beszélő szemtanúknak nyomuk veszett. Hiába kért külön nyomozást, a rendőrség nem jutott semmire.
szept. 27
7:43
Vajnáéknál csak a drága bútor mutat jól (Blikk)
Budapest – A klasszikus és a modern stílus érvényesül majd leginkább a Vajna házaspár új otthonában.
szept. 27
7:43
A MOGYE magyar tagozata akár külön is megtartja tanévnyitóját (hirado.hu)
Szilágyi Tibor rektorhelyettes azt mondta: a miniszterek ugyan pozitívan viszonyultak a magyar kérésekhez, de a megoldáshoz így sem jutottak közelebb.
szept. 27
7:45
Karrierje miatt ment a Fradiba Kabát fia (BorsOnline)
Az újpesti Kabát Péter igencsak meglepődött, hogy fia a tudta nélkül a Fradiban edz. A csatár exe, Kevin édesanyja ugyanakkor leszögezte: csak az számít, hogy a kisfiú a legjobbak közt készüljön.
szept. 27
7:45
Mezítlábas álomesküvője volt Malek Miklósnak (Blikk)
MAUI – Hat együtt töltött év után, a nyilvánosság teljes kizárásával esküdött örök hűséget egymásnak az X-Faktor korábbi mentora, Malek Miklós (38), és lengyel származású szerelme, Kasia.
szept. 27
7:45
Nyilas, ami történt, megtörtént - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Kos akadályokba ütközik, a Rák szeszélyes, a Mérleg egyre rosszabbul bírja a taposómalmot.
szept. 27
8:03
Horváth Éva kolbásszal diétázik (BorsOnline)
Keresve sem találhattak volna jobb reklámarcot az ősemberdiétának, mint Horváth Évát. A szexbomba ugyanis kolbásszal és szalonnával tartja formában magát.
szept. 27
8:03
Összedőlt egy ötemeletes épület Indiában (hirado.hu)
Összeomlott pénteken egy ötemeletes épület az indiai Mumbaiban, a feltételezések szerint 20-25 ember a romok között rekedt.
szept. 27
8:05
Tagadja a drogvádat a fideszes alpolgármester (BorsOnline)
Hatalmas botrány robbant ki Szombathelyen, ahol a helyi MSZP kokainozással vádolta meg a város alpolgármesterét, a fideszes Lazáry Viktort. A szocik egy videót is nyilvánosságra hoztak, amelyen egy, a politikusra hasonlító férfi fehér port szív fel.
szept. 27
8:21
A Curiosity vizet talált a Mars talajában (hirado.hu)
A kutatók szerint a víz kétszázalékos arányban van jelen a marsi talajban, amelyben említésre méltó mennyiségben szén-dioxidot, oxigént és kénvegyületeket is azonosított a robot.
szept. 27
8:39
Sokkoló: homlokára kapott orrot az orvosoktól a férfi - durva fotóval (BorsOnline)
Autóbalesetben súlyosan megsérült tavaly egy kínai férfi, többek között az orra is szétroncsolódott. A sebészek azonban megajándékozták egy új orral –amely a homlokát ékesíti.
szept. 27
8:39
Ipsos: javult az emberek véleménye a gazdaság állapotáról (hirado.hu)
Az Ipsos 25 országban készült felmérése szerint javult az emberek véleménye saját országuk gazdaságáról.
szept. 27
8:57
Galla Miklós: soha nem bunyóztam (BorsOnline)
Nagy vihart kavart a Bors tegnapi írása, amelyben arról számoltunk be, egy féltékeny exférj támadt rá Galla Miklósra, mert az hitte, a humoristánál takarító nő megcsalja őt.
szept. 27
9:15
Imádták a liliputiakat a Vidámparkban (BorsOnline)
175 év után végleg bezár Európa legrégebbi szórakoztató parkja, a Fővárosi Vidám Park. Története bővelkedik izgalmakban: gladiátorjátékok, a féktelen vurstli, családi tragédiák és sok nevetés színezi. Háromrészes sorozatunkban felidézzük a legérdekesebb eseményeket.
szept. 27
9:15
Szeptember 30-ával kerül vissza az államhoz az E.ON gázüzletága (hirado.hu)
A nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy az MVM-nek is nonprofit módon kell majd szolgáltatnia a lakosságnak.
szept. 27
9:17
A mali lázadók felfüggesztették részvételüket a békemegállapodás végrehajtásában (hirado.hu)
A szakadár tuareg lázadók szerint a kabinet nem tartja tiszteletben a júniusi fegyvernyugváskor vállalt kötelezettségeket.
szept. 27
9:33
Rekordokra hajtanak az izsákiak (BorsOnline)
Két rekordra pályázik apa és fia a fogathajtó EB-n. Ilyen páros még nem nyert ennyire rangos eseményen.
szept. 27
9:33
Új eszközt fejlesztenek ki a centrális vérnyomás mérésére (hirado.hu)
Az új műszer a csuklóhoz érintve képes mérni a központi, létfontosságú szerveket érő vérnyomást, jóval pontosabb értékeket adva, mint a régebbi készülékek.
szept. 27
9:35
A közép-európai időzónából való kilépést fontolgatja Spanyolország (hirado.hu)
Hatvan perccel visszaállíthatják óráikat hamarosan a spanyolok.

Keresés