Először hagyhatták el a villát a lakók azóta, hogy január közepén kezdetét vette a játék. Hétfőn délután azonban kocsiba ültek, ami már önmagában hatalmas élmény volt számukra, de amikor meglátták, hogy egy paintballpályán mérhetik össze erejüket, örömükben majd kiugrottak a bőrükből.
Tizenöt megyére és a fővárosra a viharos szél, egy megyére a várható heves zivatar miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nőnek egy baleset következtében megsérült a jobb agyféltekéje, Miután valamennyire rendbe jött, kiderült, hogy iszonyú jól tud rajzolni, holott korábban semmi tehetsége nem volt hozza. Most attól fél, elveszti az új képességét.
KAPOSVÁR — BB Évi (32) szülei nem hisznek a fiatal asszony felépülésében! Magyarország első valóságshow-jának győzteséről már sajnos saját rokonai is lemondtak; akik közel állnak Párkányi Évihez, tudják nagyon jól, hogy sosem lesz jobban, sosem lesz egészséges, és minduntalan visszaesik majd kezelhetetlen állapotába. Ezért is akarják szociális otthonba adni őt a hozzátartozói.
Budapest — Úgy tűnik, vége a titkolózásnak, lebukott a Szombat esti láz negyedik sztárpárosa. Lapunk értesülései szerint Heilig Gábor (64), Eszményi Viktória (62), Szabó Győző (43), Rezes Judit (37), Szinetár Dóra (37) és Makranczi Zalán (34) mellett az egykori híradós házaspár, Máté Kriszta (43) és Bárdos András (49) lesz a negyedik sztárpáros.
Budapest — Haza akarta vinni az Abonyi Állatkertben megismert tigriseket Vajna Tímea (30). Andy Vajna felesége annyira beleszeretett a némi tejszínhabbal lekenyerezett állatokba, hogy legszívesebben el sem eresztette volna őket.
Crick — Legalább 500 kilométeres utat tett meg egy vonat ütközője melletti csövön ülve egy fiatal bagoly; a madár csupán kisebb sérüléseket szerzett a hosszú úton.
Hétfőn kijött az Android Wear, aminek köszönhetően az operációs rendszer most már hordható eszközökön is futhat. Ettől valószínűleg függetlenül az Apple piacra dobta a legolcsóbb Iphone-t, az 5C mindössze nyolc gigás verzióját, ami közel tíz százalékkal olcsóbb, mint a 16GB-s … Folytatás
New York — Egyre nagyobb a homály Mick Jagger (70) párjának, L'Wren Scottnak (†49) a halála körül. Ami biztos, a divattervezőnőnek nemcsak anyagi, hanem magánéleti gondjai is lehettek.
Alig kezdődött el az F1-es idény, Sebastian Vettelnek máris elege van a Suzie névre keresztelt autójából. A világbajnok ezért még az ausztrál futam leintése előtt hazarepült Hannához és Emilyhez.
Gyurcsány Ferenc már nem is kampánybeszédeket mond, hanem kígyóbűvöléssel kevert motivációs tréningeket tart híveinek. És ennyi elég is ahhoz, hogy a baloldalon az történjen, amit ő akar. Kapitalista színház Pa-Dö-Dővel.
Novemberben azt állítottak, egyetlen hétvége alatt meg tudták állapítani, hogy nincsenek is sokmilliárdos adócsalások. Viszont utána nem akarták nyilvánosságra hozni a bizonyítékaikat.
Megirigyelhette a kisállatokkal pózoló Vona Gábor sikerét, így ő most cuki kislánnyal támad. Szerencséjére volt is egy kéznél: saját legkisebb gyereke, Flóra képével igyekszik letarolni a Facebookot. Érdemes megemlíteni, hogy míg az esküvője kapcsán bulvárszereplővé avanzsáltatott Ráhel legalább nagykorú volt, … Folytatás
A 31 éves szőke tanárnő egy harmadikos gimnazistával keveredett illetlen viszonyba, ráadásul az iskola épületében, konkrétan az osztályteremben szexeltek.