Kína - Le akarta vágni a fia kezét egy őrült nő Kínában – a gyerek végül három ujját vesztette el, amit visszavarrtak, de nem tudni még, sikeres volt-e az operáció.
Őrizetbe vételekor megsértették emberi jogait Dana Holmesnak (33), aki az őt ért érzelmi trauma miatt 355 ezer dollárt (78 millió forintot) kap peren kívüli megegyezés eredményeként.
Állami intézménynek adja ki magát a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet, és így kér pénzt a cégektől. De nem minden hivatal, ami annak látszik. Ha megkapta a levelet, nehogy fizessen!
Biztosan mindenki látta már a Schiffer-Kálmán-összecsapás legszebb jeleneteit, de ha valakinek nincs kedve végignézni mind a 16 percet, itt a rövid összefoglaló fél percben. A lényeg ebben is benne van, sőt. (via Cink)
A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint csütörtökön szortírozzák meg a külföldi képviseleteken leadott szavazatokat. Kétféle módja volt a külföldről való szavazásnak: a határon túli, kettős állampolgársásúak levélben is elküldhették szavazatukat, míg azok a belföldi magyarok, akik valamilyen okból kifolyólag külföldön … Folytatás
Mindkét színész szintén zenész szerepkörben lép fel Budapesten a Modern Art Orchestra meghívására a Hollywood Music Fesztiválon a kongresszusi központban. Seagal június 27-én, Laurie július 19-én lép színpadra. (MTI)
A Krím Oroszországhoz csatolása miatti szankcióként. A közgyűlés 145 jelen lévő tagja szavazott igennel, 21 nemmel, 22 tartózkodott. A 18 orosz képviselő bojkottálta a szavazást, amit nevetségesnek nevezett és elítélt. (MTI)
New York – Amikor azt hittük, már mindent láttunk, a divat mindig képes újabb meglepetéseket okozni. Az Egyesült Államokban egyre több nő két full bush brazil gyantát, azaz lent teljesen leszőrtelenítik magukat, a szeméremdombjukat viszont szőrösen hagyják.
Nagyon persze nem kell őket sajnálni, nem ők adnak értük 600 ezer forintot, hanem az adófizetők. Az Index írta meg, hogy a Szinva Net kft nyerte meg a közbeszerzést, egy képviselői gép ára (jogdíjjal, szoftverekkel együtt): 602 ezer forint nettó, … Folytatás
Golflabda nagyságú, ám annál sokkal értékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtizede bukkantak Venezuelában: a 217,78 gramm súlyú aranyrögről megállapították, hogy egyetlen rácsszerkezetből áll, ebben egyedülálló a világon, ezzel a mérettel. Értékét 1,5 millió dollárra becsülték a szakemberek.
A Columbia, a Harvard és az MIT tudósai megvizsgálták a “Jézus feleségének evangéliuma” néven ismert papiruszt, amit két éve ásott elő a Harvard egyik kutatója. A papiruszon kopt nyelven az szerepel, hogy és “Jézus azt mondta: A feleségem…”, és bár … Folytatás
A norvégoktól érkező pénz kis részét felügyelik csak a Lázár által megtámadott civilek. A nagyobb pénzeket az állam felügyelte. Pontosabban az NFÜ, amíg meg nem szűnt. Azóta állítólag nem érkezik pénz.
Madrid – Az Atlético Madridot csodálja Európa! A spanyol bajnokság listavezetője a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának visszavágóján aratott 1-0-s győzelmének köszönhetően 2-1-es összesítéssel kiejtette a Barcelonát és eljutott a négy közé.
Frome - Shaun Dibsdale (17) megtanulta, hogy a dohányzás veszélyes lehet. Beült egy játszótéri hintába, és beszorult. A tűzoltóknak kellett kivági a fiatalembert.
A klánja 2009 és 2011 között nehéz körülmények között élő nőket vásárolt meg, és gyakran veréssel kényszerített prostitúcióra itthon és külföldön. Egy frankfurti bordélyházban dolgozó prostituáltak napi 14 kuncsaftot fogadtak, több mint 16 órát dolgoztak aktusonként 20 euróért.
Péntek: Szél, délen és keleten zápor. Nappal 13-17, éjszaka 0-5 fok. Éjszaka fagyok is lehetnek. Szombat: Helyenként zápor, estére kiderül az ég, mérsékelt szél. Nappal 14-18, éjszaka 1-6 fok. Vasárnap: Zápor előfordulhat. Nappal 14-19, éjszaka 2-8 fok. (MTI)
Lassan késő délutánba hajlik a kora délután, ideje egy kicsit dilizni. Tekintsék meg a Trónok harca főcímzenéjének kecskés válozatát. Fodor Gábor helyében már készíteném a békemenetes verziót. (Kotaku)
Kevesebbet visznek haza a képviselők. Ez ám a politikai rezsicsökkentés! Az eddig egyik legrosszabbul kereső képviselő, Gyurcsány „Balegyenes” Ferenc nagyot kaszálhat. Kövér László 40 százalékot bukik.
Szahír — Nicole Scherzinger (35) visszatért a Forma–1-es paddockba. Az amerikai énekesnő Bahreinben szurkolt párjának, Lewis Hamiltonnak (29), amióta kibékültek, először látogatott el F1-es rendezvényre.
A Demokratikus Koalíció elnöke vezeti a párt EP-listáját. A listáról a párt elnöksége döntött. Az első öt hely további sorrendjét is a párt vezetői töltik be: Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök, Kakuk György, Kerék-Bárczy Szabolcs. Üröm az örömben, hogy Gyurcsány … Folytatás
A VS ír arról, hogy Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési minisztérium államtitkára elfelejtette megemlíteni vagyonnyilatkozatában, hogy egy ciprusi offshore cég, a New Place Investment LTD tulajdonosa volt. A lap ezt ciprusi cégadatokból derítette, és bár a minisztérium azt állította, megvált … Folytatás
További 3 hónappal meghosszabbították Simon Gábor volt MSZP-s képviselő előzetes letartóztatását. „A szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt” – indokolta a Fővárosi Törvényszék. A végzés nem jogerős. Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó … Folytatás
Budapest — Hiába szórták az államtól kapott kampánypénzt két kézzel a pártok, nem sok félnivalójuk van a felelősségre vonástól. Ugyan az elszámolásaikat le kell adniuk, ebbe gyakorlatilag bármit beírhatnak. Komolyabb vizsgálat csak akkor várható, ha egymást jelentenék fel.
A parlamenti választási győzelemhez. Azt írta: pártja választási sikeréből az a különleges felelősség fakad, hogy ismételt nagy többségét józansággal és érzékenységgel használja. „Ennek során Ön továbbra is számíthat Németországra mint megbízható partnerre Európában.” (MTI)
Szavazatvásárlás, választási kampány törvénytelen finanszírozásában való bűnrészesség és az engedélyezett összeget meghaladó értékű kampányfinanszírozás miatt vádat emelt a francia ügyészség Serge Dassault fegyvergyáros és a Le Figaro lap tulajdonosa ellen. A vád szerint a 89 éves milliárdos szenátor, a Mirage … Folytatás
Színészként is kipróbálná magát Bagi Iván (37)! A Bagi–Nacsa páros idősebb tagja annak örülne a legjobban, ha szerzőtársával és barátjával, Nacsa Olivérrel (36) közösen szerepelhetne akár színpadon, akár filmekben, de ha Olivérnek mostanában nem lesz lehetősége belevágni a színészkedésbe, Iván egymaga is szerencsét próbál.
Az EP-választáson. Az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért külön listát készít, ezeket összefésülik, és közösen indulnak. Szerinte ez a kampány arról szól majd, hogy „megteremtjük ennek a normális Magyarországnak a képviseletét Európában, és tudjuk képviselni Magyarország érdekeit”. (MTI)
Borsodban borsónyi jég esett. A jégszemek nem voltak olyan kemények, mint nyáron, inkább kásásak voltak. Egy magaslati hidegörvény forog fölöttünk, emiatt esett a jég. (MTI)
Magyarország — A 6-os főút a Mecsekben, a 4-es főút Hajdú-Bihar megyében és a 3-as főút a főváros előtt – ha nem akar a kórházban kikötni, jobban teszi, ha messzire elkerüli ezeket az útszakaszokat!
Rio de Janeiro — A tévékamera előtt próbált meg kirabolni egy éppen nyilatkozó asszonyt egy zsebtolvaj Brazíliában, mit sem törődve azzal, hogy a híradósok rögzítik az akciót.
Murrysville — Kifejezéstelen arccal, a harag vagy a gyűlölet legapróbb jele nélkül kaszabolta össze huszonegy iskolatársát Alex Hribal (16), mielőtt az intézetben szolgálatot teljesítő rendőr leteperte.