Varga Mihály (Fidesz-KDNP) szerint sikerült jó válaszokat találni az emberek kérdéseire, problémáira. A nemzetgazdasági miniszter a vasárnapi választási eredményét értékelve az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, győzelméhez hozzájárult, hogy egyedül neki volt programja.
Óvodásokat mérgezett meg egy nő Kínában bosszúból. Két gyermek meghalt, további 30 megbetegedett. A nőt őrizetbe vették - jelentette szerdán Jünnan tartományból a kínai állami média.
Egy demokratikus pártban egy ilyen nagy vereség után illő dolog előrehozni a tisztújítást és a lemondást felajánlani - közölte Bajnai Gordon az ATV Egyenes beszédben.
Legalább 20 diák megsérült egy iskolai késelésben az egyesült államokbeli Murrysville-ben. A Franklin középiskolában szerdán egy tanuló támadt a társaira - azt még nem tudni, miért. Helyi források szerint a sérülteket életveszélyes állapotban vitték kórházba. Részletek a videóban.
Elképesztő lehetőséget ad a magyar sportnak, hogy a választások nyomán marad az eddigi kormány, s valószínűleg a sportpolitika sem fog változni - jelentette ki Radák Zsolt, a Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dékánja, aki szerint bár a TF jelenleg a Semmelweis Egyetem egyik kara, akár önálló egyetemmé is válhat a közeljövőben.
A címvédő Bayern München a Manchester United, az Atlético Madrid pedig az FC Barcelona legyőzésével jutott be szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
Navracsics Tibor lehet az új külügyminiszter - tudta meg az Origo. Martonyi János ugyanis bejelentette: a mostani kormányzati ciklus végén távozik a tárca éléről. Lapértesülések szerint több eddigi miniszter is a kormány tagja marad, de elképzelhető, hogy létrehoznak egy újabb minisztériumot is. Az új tárca az uniós fejlesztési ügyeket vinné, Rogán Antal vezetésével. Részletek a videóban.
Tovább csúszik a devizahiteles mentőcsomag. A kormány most a Kúria állásfoglalását várja. A Magyar Nemzet szerint azonban a testület mégsem dönt májusban, várhatóan csak ősszel hozzák nyilvánosságra a jogegységi határozat kiegészítését. Rogán Antal ennek ellenére azt ígérte: még idén megszülethet az a menetrend, amely alapján végleg kivezetik a devizahiteleket. Részletek a videóban.
Egyre több táplálékkiegészítő terméknél látható, hogy az OÉTI ajánlja, pedig ilyet nem tesz és nem is tehet az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet - mondta az InfoRádiónak a főigazgató főorvosa. Martos Éva hozzátette: a fogyasztó már akkor gyanakodjon, és tegyen bejelentést is, ha ilyet lát egy terméken, mert engedély nélkül használják az OÉTI nevét.
A brit Guardiannek adott interjúban Nicolás Maduro venezuelai elnök közölte: az Obama adminisztráció célja, hogy egy Ukrajnához hasonló, „lassított puccsot” hajtson végre a nyugtalanság kiprovokálásával. Szerinte az USA az ország olaját szeretné megkaparintani. Közben folyamatosak a Maduro-ellenes tüntetések, a gyakran erőszakba torkolló demonstrációkban már 39 ember meghalt. Washington szerint…
A Magyar Nemzet arról ír, hogy négyszázmillió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az Útravaló ösztöndíjprogram Út a szakmához alprogramjára. A Népszabadság a rendkívül szoros újpalotai választási részeredményről közöl cikket.
Kongresszusi felszólalásban gratulált újraválasztásához Orbán Viktor miniszterelnöknek Dennis A. Ross magyar származású republikánus amerikai képviselő, a magyar ügyek kongresszusi képviseletére alakult amerikai képviselőházi csoport (caucus) tagja.
Nem indul a Magyar Liberális Párt az európai parlamenti választáson - jelentette be Fodor Gábor pártelnök, aki a döntést politikai és pénzügyi okokkal indokolta. Pedig az európai parlamenti választáson csak listákra szavazhatnak a választók, szakemberek szerint ez a legegyszerűbb és leginkább átlátható rendszer a kontinens választási szisztémái közül.
Orbán Viktor miniszterelnök kapott egy új táskát. A zöld-sárga színű reklámtáska a brazil focivébét népszerűsíti. "Új ciklushoz új táska dukál" - írták a fotó alá a kormányfő hivatalos Facebook-oldalán.