2014. április 17. csütörtök

ápr. 17
5:18
Tankönyvek korlátozva (Alternatív Energia)
Még mindig több esélyes van Hoffmann Rózsa államtitkári székére.
ápr. 17
5:18
Tömegverekedés az autópályán - legalább 17 sérült (ATV)
Baseball-ütőkkel és vascsövekkel estek egymásnak a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split szurkolói.
ápr. 17
5:20
MSZP: Tarlós is felelős troliügyben (Alternatív Energia)
"Kakaskodás zajlik a főpolgármester és Vitézy Dávid között."
ápr. 17
5:20
"Nincs tisztesség, becsület" Molnár adásban szólt be a kormánynak (ATV)
Nem hinném, hogy azzal kellene szórakoznia a magyar rendőrségnek, hogy tisztességes, véleményüket elmondó embereket vegzálnak – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a rendőrök beidéztek több, a Szabadság téri emlékmű ellen tiltakozót.
ápr. 17
5:22
A választási kudarcnak több oka van (Alternatív Energia)
Kiss László: "A mi körzetünkben kétharmad a kormányváltásra szavazott".
ápr. 17
5:24
Welsz halálának okáról továbbra sem tudni (Alternatív Energia)
ápr. 17
5:26
Lapít a Fidesz Rogán gazdagodása ügyében (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM társelnökének szavait a közmédia immáron sokadszor nem ismertette.
ápr. 17
5:28
Újraszámlálták Kunhalmiék voksait (Alternatív Energia)
Érvényes szavazatokat is találtak az érvénytelenek között.
ápr. 17
5:30
Új szabályok az európai pártoknak (Alternatív Energia)
Átláthatóbbá és hatékonyabbá válnak a politikai szervezetek.
ápr. 17
5:32
Családok kerülhetnek életveszélybe (Alternatív Energia)
Tíz szén-monoxid-riasztóból kilenc rossz.
ápr. 17
5:34
Mesterházy: néha nehezebb továbbcsinálni (Alternatív Energia)
Török Zsolt kiosztotta Konrád Györgyöt.
ápr. 17
5:36
Elnök maradhat Algéria atyja (Alternatív Energia)
A súlyos beteg Abdelaziz Bouteflika államfő ma már csak a hadsereg és a titkosszolgálat bábja.
ápr. 17
5:36
Verhetetlen a sárga csekk (Alternatív Energia)
Az emberek többsége továbbra is postai csekkel fizeti számláit.
ápr. 17
5:37
Áll a bál egy rendőrségi levél miatt: kilakoltatják a VI. kerületi romákat (ATV)
Felháborodtak a jogvédők Párizsban, miután kiszivárgott egy rendőrségi rendelet a 6. kerületi romák „szisztematikus kilakoltatásáról.” A belső használatra készült feljegyzés szerint a rendőrök a gazdagnegyedekből akarják a romákat kiköltöztetni, vélhetően a polgármester panaszára, aki szerint megháromszorozódott az embertelen körülmények között élő roma családok száma a kerületben. Párizsban egyik…
ápr. 17
5:38
Sorozatos kötelezettségszegés (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság szerint a dinnyekartell, a szeszes italok és a dohányáruk jövedéki adója sérti az uniós jogot.
ápr. 17
5:38
Minőségi éhezések (Alternatív Energia)
A Sodexo gyermekeknek tálalt ebédje minőségen aluli, amit a gyerekek gyakran megenni sem hajlandók.
ápr. 17
5:40
Budaörs pert nyert: jók voltak a számlák (Alternatív Energia)
Az MSZP a társasházakban kifüggesztendő, rezsihirdetményekról szóló rendelet visszavonását követeli.
ápr. 17
5:40
EU-pénzből építkezünk (Alternatív Energia)
A kiugróan magas növekedéssel sem sikerült ledolgozni a korábbi évek visszaesését.
ápr. 17
5:42
Titkolt paksi bővítési ütemterv (Alternatív Energia)
Az LMP szerint az áremelkedés egyik összetevőjét közvetlenül a fogyasztók fogják fizetni.
ápr. 17
5:44
Csak kicsit javult a német vállalatok véleménye (Alternatív Energia)
Kiszámíthatatlannak tartják a magyarországi üzleti környezetet a befektetők.
ápr. 17
5:46
MNB, az ellenőrizhetetlen házikassza (Alternatív Energia)
A jegybank által elköltött pénznek eddig csak töredékéről derült ki, hogy mire is fordítják valójában.
ápr. 17
5:48
A világhódító Prezi már magyarul is (Alternatív Energia)
Az utóbbi fél évben naponta 55 ezren csatlakoztak a felhőalapú prezentációt kínáló szolgáltatáshoz.
ápr. 17
5:50
Veres János, volt pénzügyminiszter (Alternatív Energia)
ápr. 17
6:12
Csata tizenhárom helyért (Alternatív Energia)
A védekezése már összeállt a Benedek-csapatnak, a kétcenteres játék még nem az igazi.
ápr. 17
6:14
A kis Kavicsból nagykövet lett (Alternatív Energia)
Megnézhetik a BL-döntőt élőben a fiatal tehetségek.
ápr. 17
6:16
Továbbra is mindent tagad K. Zoltán (Alternatív Energia)
K. Zoltán azt hangoztatta, hogy „boszorkányüldözés”, „elkeseredett bűncselekmény-keresés áldozata”.
ápr. 17
6:18
Nyit a Pancho Aréna a kiválasztottaknak (Alternatív Energia)
ápr. 17
6:20
A számláló és a nevező (Alternatív Energia)
"Adjuk meg, ami a császáré, ismerjük el az eredményeket..."
ápr. 17
6:22
Akácos út (Alternatív Energia)
Orbán nem gondolhatta komolyan, hogy ezt a disznóságot az EU átengedi.
ápr. 17
6:30
Nosztalgiajáratokat indít a BKK és a BKV húsvétkor (Infostart)
Több nosztalgiajáratot is indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV húsvétkor, veterán villamosokkal és buszokkal is lehet majd utazni a fővárosban - közölte a két közlekedési társaság szerdán az MTI-vel.
ápr. 17
6:30
Elsüllyedt komp: 9-en meghaltak, több száz diák eltűnt (ATV)
Vannak még túlélők az elsüllyedt dél-koreai komphajó testében - mondta egy apa a Reuters hírügynökségnek csütörtökön a katasztrófa helyszíne közelében, azt állítva, hogy sms-üzenetet kapott a balesetben eltűnt fiától.
ápr. 17
6:48
Vége! Tönkrement a Barátok közt sztárjának házassága (Alternatív Energia)
Nyolc év házasság után elválik Konta Barbara fogadási csalásba keveredett focista férjétől.
ápr. 17
6:48
Újabb összecsapás Kelet-Ukrajnában: egy halott, tucatnyi sérült (ATV)
Egy ember meghalt és tucatnyian megsebesültek szerda este a kelet-ukrajnai Mariupol város belügyi laktanyájánál, amelyet álarcos oroszbarát aktivisták támadtak meg - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség.
ápr. 17
6:50
Tisztelt Szerkesztőség! (Alternatív Energia)
"Egy keretes hirdetés jelent meg, amelyben tájékoztatják az olvasókat, hogy a TÖMB Kft. 188 millió forint uniós támogatást nyert..."
ápr. 17
6:52
Én jót akartam... (Alternatív Energia)
"Hát, ez is megvolt. Elmentünk szavazni, családostul..."
ápr. 17
7:06
Nem jár a 4-es metró a Szent Gellért tér és a Keleti pályaudvar között (Infostart)
Nem közlekedik a 4-es metró a Szent Gellért tér és a Keleti pályaudvar között egy műszaki hibás vonat miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook oldalán csütörtökön 7 óra előtt néhány perccel.
ápr. 17
7:06
A Real Madrid nyerte a Spanyol Király Kupát (ATV)
A Real Madrid nyerte a labdarúgó Spanyol Király Kupát: Carlo Ancelotti együttese a Valenciában rendezett szerdai döntőben 2-1-re győzte le az ősi rivális FC Barcelonát.
ápr. 17
7:08
Ptk.: munkabért sem fizethet egy cég, ha osztalékot nem adhat (ATV)
Az új Ptk. egyik új szabálya szerint, ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem - hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda, amely szerint ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel.
ápr. 17
7:10
Nem csitul az MSZP-s belháború (ATV)
Az MSZP elnöke szerint most azok bírálják őt a leghangosabban az összefogás miatt, akik korábban a leghangosabban követelték azt.
ápr. 17
7:24
Nem jár a 4-es metró a Szent Gellért tér és a Keleti pályaudvar között (Metropol)
Egy műszaki hibás vonat miatt a szerelvények helyett pótlóbuszok közlekednek.
ápr. 17
7:26
CO-érzékelők: a többségük rossz (Metropol)
A fogyasztóvédelmi hatóság által vizsgált szén-monoxid-riasztók többsége megbukott a teszten.
ápr. 17
7:28
A fertőzött kullancsok 95%-a Lyme-kórt terjeszt (Metropol)
Az enyhe tél után még több lesz a kullancs és a szúnyog.
ápr. 17
7:42
Robbanás egy nyíregyházi lakóházban (Metropol)
A robbanás a Kert utcában, egy társasház földszinti lakásában történt. Egy ember meghalt.
ápr. 17
7:42
Gázrobbanás ölt meg egy embert egy társasházban (Alternatív Energia)
Nyíregyházán történt a baleset, egy gyerek kórházba került.
ápr. 17
7:43
Áll a bál egy rendőrségi levél miatt: kilakoltatják a VI. kerületi romákat (ATV)
Felháborodtak a jogvédők Párizsban, miután kiszivárgott egy rendőrségi rendelet a 6. kerületi romák „szisztematikus kilakoltatásáról.” A belső használatra készült feljegyzés szerint a rendőrök a gazdagnegyedekből akarják a romákat kiköltöztetni, vélhetően a polgármester panaszára, aki szerint megháromszorozódott az embertelen körülmények között élő roma családok száma a kerületben. Párizsban egyik…
ápr. 17
7:44
Újra teljes vonalon közlekedik a 4-es metró (Metropol)
A vonalon csütörtök reggel egy műszaki hibás vonat okozott fennakadást.
ápr. 17
7:44
Forgalomkorlátozás baleset miatt az Örs vezér terén (Alternatív Energia)
Két gépkocsi karamboljában megsérült egy ember.
ápr. 17
7:46
Obama újabb szankciókkal fenyegeti Moszkvát (Alternatív Energia)
"Nincs szükségünk háborúra" - szögezte le az amerikai elnök.
ápr. 17
7:48
Reggelre is 308 forint fölött az euró (Alternatív Energia)
Szűk sávban mozgott a forint.
ápr. 17
8:00
Újra teljes vonalon közlekedik a 4-es metró (Infostart)
Újra teljes vonalon közlekedik a 4-es metró, amelynek vonalán csütörtök reggel egy műszaki hibás vonat okozott fennakadást - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook oldalán.

Keresés