2014. augusztus 10. vasárnap

aug. 10
18:15
Fényképezkedés közben szakadékba zuhant egy lengyel házaspár (hirado.hu)
Fényképezkedés közben 80 méter mély szakadékba zuhant és szörnyethalt egy lengyel házaspár Európa legnyugatibb pontján, a portugáliai Cabo de Roca szikláinál szombaton.
aug. 10
18:33
Szívszorító, amit halálos beteg apjáért tett a kislány (BorsOnline)
Az angol kislány felnőtteket megszégyenítő módon fogott össze a szomszédaival, hogy rákos édesapjával még utoljára átélhessen egy páratlan élményt.
aug. 10
18:33
Az örmény és az azerbajdzsáni elnök bízik a karabahi helyzet rendezésében (hirado.hu)
A tanácskozást a negyedszázados konfliktus újabb kiszélesedésének megelőzésére hívtak össze.
aug. 10
18:35
Fabius: Franciaország nem avatkozik be katonailag (hirado.hu)
Franciaország nem tervezi, hogy katonailag is beavatkozik az Irakban előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport ellen, mindössze humanitárius segélyszállítmányokat küld az országba - jelentette ki vasárnap Laurent Fabius francia külügyminiszter.
aug. 10
18:37
Kilenc halott Japánban a Halong miatt (hirado.hu)
Kilenc halálos áldozata van Japánban a tájfunnak.
aug. 10
18:39
Navracsics: a kormány 70 ezer eurós segélyt nyújt a keresztény közösségeknek (hirado.hu)
Korábban Szijjártó Péter azt mondta, hogy a magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat.
aug. 10
18:41
A kurd elnök fegyvereket kért a nemzetközi közösségtől (hirado.hu)
Maszúd Barzáni, az észak-iraki kurd autonóm régió elnöke arra kérte vasárnap a nemzetközi közösséget, hogy segítsék fegyverekkel a kurdok harcát az országban előrenyomuló Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport ellen.
aug. 10
18:43
Újabb amerikai légicsapás Irakban (hirado.hu)
Az amerikai légierő ismét csapást mért az Iszlám Állam állásaira
aug. 10
18:45
Nagy diadalt aratott ma az illiberalizmus (444.hu)
Orbán Viktor egyik példaképe, Recep Tayyip Erdogan nyerte meg állítólag a vasárnapi török elnökválasztást. Az igazi kérdés az, hogy ezzel Törökország nyer-e. Nem fog. Törökországban már látszik, hogy a kapitalizmus mégsem fér meg jól az illiberális állammal.
aug. 10
18:45
Elfeledett Dalí-művekre bukkantak egy indiai múzeumban (hirado.hu)
Salvador Dalí szürrealista spanyol képzőművész két elfeledett színezett rajzára bukkantak az indiai Kolkatában (Kalkutta), a Victoria Memorial múzeum archívumában.
aug. 10
18:47
A rendőrség fánkevőversenyének győztesét másnap letartóztatták (444.hu)
A 24 éves férfi részt vett Észak-Karolinában egy fánkevőversenyen, amin 8 fánkot evett meg 2 perc alatt, ezzel lenyomta a rendőröket, és nyert. Másnap letartóztatták, mert rájöttek, hogy keresték két betörés miatt. (Gawker)
aug. 10
18:51
Menekülnek a fanatikusok elől Irakban (Blikk)
Bagdad — Keresztre feszítés, gyermekek lefejezése és kétszázezer menekült!
aug. 10
18:51
Erdogan már az első fordulóban győzött (hirado.hu)
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő már az első fordulóban megnyerte az ország történelmének első közvetlen elnökválasztását vasárnap - jelentették a török televíziós csatornák.
aug. 10
18:53
Több a forint alapú lakáshitel idén (hirado.hu)
Másfélszer annyi forint alapú lakáshitelt vettek fel az idei első félévben az emberek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
aug. 10
18:55
Több mint 100 ezren a Kurultájon (hirado.hu)
Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére a Kárpát-medencéből és 27 ázsiai országból éreztek hun és türk tudatú hagyományőrző csapatok.
aug. 10
19:09
Így villantanak formás popsit a magyar celebek (BorsOnline)
Minek nekünk Kim Kardashian vagy Jennifer Lopez? Éppen elég magyar híresség is akad, akiknek gyönyörű és formás a hátsójuk, és nem félnek megmutatni.
aug. 10
19:09
Dundika büszke nyertes dekoltá­zsá­ra (Blikk)
Chalkidiki - Örülhetnek a görögök! A legszebb keblű magyar híresség most éppen náluk napozgat falatnyi bikiniben a tengerparton.
aug. 10
19:09
Órákkal is megnőhet az utazás ideje (Blikk)
A turizmus és a külföldről érkező átmenő forgalom miatt nyáron jelentősen nő az autópályák forgalma.
aug. 10
19:09
Meghalt az amerikai katona, aki megtaposta Hitler keménykalapját (hirado.hu)
Richard Marowitz zsidó származású amerikai katona 88 éves volt.
aug. 10
19:11
Kíméletlenül fogják kritizálni az ételeket (Blikk)
Budapest - Nem lesz kíméletes a versenyzőivel a Konyhafőnök zsűrije!
aug. 10
19:11
Utolsó jelentke­ző­­ből lett szépségkirálynő (Blikk)
Balatonfüred —  Majdnem lecsúszott a Miss Balaton versenyre való jelentkezésről az idei győztes, Király Lili (20).
aug. 10
19:13
Így költöztek be a szigetlakók! (Blikk)
Budapest - Közel tízezer ember már beköltözött a Sziget Fesztiválköztársaságba, noha a Nagyszínpad kivételével a koncertprogram csak kedden kezdődik el, a többi különlegesség pedig csak szerdán.
aug. 10
19:13
Fűteni és hűteni is tud a vízház (Blikk)
Kecskemét - Bemutatták a világ első vízházát, amit egy külföldön él magyar kutató, Gutai Mátyás (33) álmodott meg.
aug. 10
19:15
Parádéztak a kajakos kenus lányok (Blikk)
Moszkva — Aranyeső hullott a magyarokra a kajak-kenu világbajnokság zárónapján. A mieink újabb öt sikert könyvelhettek el, s így összesen hat vb-címmel lettek gazdagabbak. Emellé még öt ezüst és hat bronz is került a mérlegbe.
aug. 10
19:18
Fradisták tiltakoznak az avatómeccs ellen (444.hu)
Kb. 2500 szurkoló tiltakozik a jegyárak, a szigorú beléptetés és a Chelsea ellen a BKV Előre-pályán.
aug. 10
19:20
Orbán magas szárnyalást kíván a sasoknak (444.hu)
Nemcsak Sz. Ferenc, de a miniszterelnök is ott van az FTC új stadionjának avatóünnepségén. A B-közép közben tiltakozik.
aug. 10
19:27
Ciki: pikáns fotókkal bukott le a csókos csatár (BorsOnline)
Az még elmegy, hogy az argentin Ezequiel Lavezzi egy rendőrsapkában virít egy privát felvételen, de a további fotók már túlzásnak számítanak.
aug. 10
19:27
Lavrov: elengedhetetlen a tűzszünet Ukrajnában (hirado.hu)
A kelet-ukrajnai lakosság humanitárius megsegítését lehetővé tévő tűzszünet nem csupán lehetséges, de egyenesen elengedhetetlen - jelentette ki vasárnap az orosz külügyminiszter.
aug. 10
19:29
Több mint 4 tonna búzát gyűjtöttek össze a kárpátaljai gazdák a Magyarok kenyeréhez (hirado.hu)
Az ünnepélyes búzaösszeöntést a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban tartották.
aug. 10
19:31
Leszakadt az ég Zakopánéra: elsodort a víz egy 17 éves fiút (hirado.hu)
Hirtelen felhőszakadás következtében megáradt a Bialy Dunajec folyó, amely elsodort egy 17 éves fiút Zakopane közelében vasárnap délután, az ítéletidőnek más sérültjei is vannak - közölte a lengyel rádió.
aug. 10
19:33
Árvízkárok: 250 millió forintot kap Farkaslaka a román kormánytól (hirado.hu)
Több mint egy tucatnyi híd rongálódott meg, vagy vitte el a víz teljesen, ugyanakkor mintegy 14 kilométernyi útban is súlyos károk keletkeztek.
aug. 10
19:51
Vona Gábor és a testvére (444.hu)
A Kurultájon találkoztak, amikor a pártelnök megtekintette a kazah és magyar hagyományokat őrző fesztivált. BejegyzésVona Gábor által
aug. 10
19:53
A szegény ember Vikidál Gyulája (444.hu)
A Sex Action-ös Szasza énekelte el a Fradi indulóját ebben a szettben (józanul). Gundel Takács Gábor is beszélt, a himnuszt Rúzsa Magdi énekelte el. Most a kormánybiztos beszél, ha Orbán is megszólal, megírom. Keresd az égen a Gripeneket!
aug. 10
19:55
A fradisták kifütyülték Kubatov Gábort (444.hu)
A nyitóbeszéde alatt, miközben köszönetet mondott mindenkinek, végig fütyültek. Amikor az FTC elnöke és a Fidesz pártigazgatója Orbánnak is köszönetet mondott, még hangosabban fütyültek.
aug. 10
19:57
Kifütyülték Orbánt a Fradi-stadion avatóján mondott beszéde közben (444.hu)
Az új Fradi-stadion szerinte a versenyképességünk ékes bizonyítéka.
aug. 10
20:03
Miss Balaton: Király Lili lett a királynő (BorsOnline)
Életében először versenyzett, és máris mindenkit maga mögé utasított a szépségével és kisugárzásával a gyönyörű Király Lili.
aug. 10
20:03
Kicsi az esély, hogy elérje hazánkat az ebolajárvány (hirado.hu)
Kicsi a valószínűsége, hogy a nyugat-afrikai ebolajárvány eléri Magyarországot- ezt az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője, Kis Zoltán mondta a Kossuth Rádióban.
aug. 10
20:21
Egy svéd politikus lenne Mitterand házasságon kívüli fia? (hirado.hu)
A 25 éves Hravn Forsne saját bevallása szerint élete folyamán ötször-hatszor találkozott apjával.
aug. 10
20:23
Gáza: 72 órás tűzszünetet hozott tető alá Egyiptom (hirado.hu)
Egyiptom mind a palesztin, mind az izraeli fél belegyezését megkapta egy újabb 72 órás tűzszünethez a Hamász iszlámista szervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség.
aug. 10
20:24
Vadászgépek szálltak el az Üllői út fölött (444.hu)
Miután Orbánt kifütyülték. A vadászgépshow után pedig dobosok doboltak a pályán. (Ezt nem álmodod.)
aug. 10
20:39
Sokkoló, amit a baba holttestével tettek (BorsOnline)
Az aprócska baba három hónappal a tervezett idő előtt jött világra, és mindössze négy órát élt. A rövidke léte után azonban még azt a kegyet sem kapta meg a sorstól, hogy békében nyugodhasson. Napokon belül kiásták a sírt és ellopták a piciny holttestet.
aug. 10
20:39
Szinte elmosta a falut az özönvíz - hétfőn pedig jön a hidegfront (hirado.hu)
17 órás áramkimaradást okozott a vihar vas megyei Náraiban.
aug. 10
20:57
Irak: bombák az Iszlám Államra, légisegély a menekülőknek (hirado.hu)
A magyar kormány is közölte, hogy mintegy 70 ezer eurós sürgős humanitárius segélyt nyújt a keresztény közösségeknek és a kurdisztáni hatóságoknak
aug. 10
20:57
A nap, amikor Orbán Viktor megköszönte a Jóistennek az új Fradi-stadiont (444.hu)
Csoda volt az Üllői úton.
aug. 10
20:59
A Tini nindzsa teknőcök 65 millió dollárt kaszáltak első hétvégéjükön (hirado.hu)
Hatvanöt millió dollárra becsült bevétellel a Tini nindzsa teknőcök hasították ki messze a legnagyobb szeletet a hétvégi észak-amerikai mozis piacból.
aug. 10
21:15
Sokk: teve ölte meg a hazafelé tartó férfit (BorsOnline)
Egy ember meghalt és ketten megsérültek Abu Dhabiban, amikor egy tevének ütköztek autójukkal. Az állat is elpusztult a szerencsétlenségben.
aug. 10
21:15
Az MSZP az üzengetésben nem partner (hirado.hu)
Az MSZP nem partner a baloldali pártok közti nyilvános üzengetésben - így válaszolt a szocialista párt a Híradónak arra a kérdésre: az eredeti, vagy az MSZP által módosított megállapodást írják-e alá az ellenzéki pártok budapesti indulásáról.
aug. 10
21:17
Baleset miatt lezárták az M6-os Tolna megyei szakaszát (hirado.hu)
A baleset hét óra után nem sokkal a pálya 131-es kilométerénél, a szedresi csomópontnál történt.
aug. 10
21:30
Gera Zoltán lőtte az új Fradi-stadion első gólját (444.hu)
A barátságos mérkőzésen 1-0-ra vezet az FTC a Chelsea ellen, az eddig Angliában játszó, a Fradihoz idén visszatérő Gera Zoltán góljával. A kis, esélytelennek tartott magyar csapat megmutatja a világnak, ahogy a mesében meg van írva! (Vagy máshol is meg … Folytatás
aug. 10
21:33
Egy centi választotta el a haláltól a pókembert - videó (BorsOnline)
A fickó negyven emelet magasban szaltózott, de a műveletbe hiba csúszott. Szerencsére nem akkora, hogy végzetes legyen, de még így is rossz nézni.

Keresés