2014. augusztus 10. vasárnap

aug. 10
21:33
A nyugat-afrikai országok fokozták a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítéseiket (hirado.hu)
A nyugat-afrikai országok a hétvégén fokozták az év eleje óta közel ezer ember halálát okozó Ebola-járvány megfékezésére irányuló erőfeszítéseiket.
aug. 10
21:51
Felavatták a Ferencváros új labdarúgó-stadionját - fotók (hirado.hu)
A kormányfő úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy nap a mai, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem "zöld-fehér vér" folyik az ereiben.
aug. 10
21:53
Mintegy kétezren tüntettek Bukarestben egy hírtelevízió mellett (hirado.hu)
Mintegy kétezren vettek részt az Antena 3 hírtelevízió hívására azon a bukaresti megmozduláson, amelyet az államfői hivatal előtt tartottak a televízió védelmében.
aug. 10
22:03
Tarlós István: A sors, a gondviselés ajándéka, amit tegnap elmondhattam (444.hu)
Mármint azt, hogy akkor lesz nagy a magyar foci, ha a Fradi nemzetközileg elismert, erős csapat lesz.
aug. 10
22:05
Egy mondat az MTI-től (444.hu)
A Felavatták a Ferencváros új labdarúgó-stadionját című riportból: „Az ünnepi beszédek alatt szórványosan füttyszó hallatszott.” (Magyarázat)
aug. 10
22:07
Napozz Holddal (444.hu)
Nézd meg a Holdat most.
aug. 10
22:09
Száraz Dénes: Nem szégyen feltárni az érzelmeinket (BorsOnline)
Száraz Dénesnek fontos, hogy szabad lehessen egy kapcsolatban, mert csak így tudja igazán kifejezni érzéseit. A színész őszintén, férfiszemmel beszélt nekünk a szerelemről és a párkapcsolatokról.
aug. 10
22:09
Hillary Clinton kiállt Izrael gázai beavatkozása mellett (hirado.hu)
A volt amerikai külügyminiszter a Hamász palesztin szervezetet nevezte a jelenlegi konfliktus fő felelősének.
aug. 10
22:11
Drogos ámokfutó ölte meg a tinilányokat (BorsOnline)
A rendőrök megállították egy közúti ellenőrzésen, de semmi okát nem látták annak, hogy ne mehessen tovább. Egy óra múlva lesodródott az útról, és belevágódott egy szabályosan közlekedő autóba, melynek mindkét utasa meghalt.
aug. 10
22:11
Több a vészhelyzet, de egyre kevesebb a haláleset a német hegyekben (hirado.hu)
A mobiltelefonnak, a jobb felszereltségnek és jobb mentési lehetőségeknek köszönhetően mind több bajba jutott hegymászó vagy hegyi vándor életét lehet megmenteni.
aug. 10
22:45
Lakatos Levente: Szigor - Egy erotikus kapcsolat titkai 17. rész (BorsOnline)
Elaludni néha a világ legnehezebb mutatványa. A zsúfolt, nyüzsgő, bizsergő éjszaka után most magányosan fekszem nesztelen aranykalitkámban, és az oldalamra fordulva igyekszem magamhoz csalogatni a ketrecrácsok mögül rajtam vigyorgó álmokat. Mindhiába.
aug. 10
23:03
Szoros csatában győzött a Chelsea (Blikk)
Budapest – Szoros vereséggel, tisztes helytállással vette át új lakhelyét a Ferencváros focicsapata. A zöld-fehérek a stadionavatójukon 1-0-ra vezettek a Chelsea ellen, végül az angolok nyertek 2-1-re.
aug. 10
23:09
2-1-re kikapott az FTC a Chelsea-től (444.hu)
De legalább Gera Zoltán lőtte az első gólt valaha az új Fradi-stadionban a félgőzzel játszó Chelsea-nek a barátságos meccsen. Nem baj, az a lényeg, hogy megvan a 3 pont.
aug. 10
23:11
Nem akarod tudni, mennyibe kerül egy dobozos sör a Szigeten (444.hu)
Csak erős idegzetűeknek! (18+)
aug. 10
23:13
10 éves a Népi Papa és a Haverok (444.hu)
(Illetve júliusban volt az, de tegnap tartották a szülinapi bulit a Velencei tónál.) Még tíz évet, sőt negyvenet, hatvanat! Magyarország legszórakoztatóbb zenekarával búcsúzom.
aug. 10
23:21
Hiába várták a futballsztárokat (Blikk)
Budapest – Hoppon maradtak a Chelsea magyarországi szurkolói, akik egy közös fotó, vagy egy aláírás kedvéért szobroztak vasárnap, a Ferencváros elleni stadionavató mérkőzés előtt annál az ötcsillagos szállodánál, hogy megszálltak a londoni klub csillagai.
aug. 10
23:39
Diego Maradona féltékenységből pofozkodott? (Blikk)
Buenos Aires — Ismét botránya miatt került a címlapokra Diego Maradona (53). A világbajnoki címmel is büszkélkedő argentin focilegenda Buenos Airesben szólalkozott össze az egyik riporterrel, nemes egyszerűséggel a vitát egy pofonnal zárta le...

2014. augusztus 11. hétfő

aug. 11
1:45
Ennyibe kerül idén a tűzijáték (Blikk)
Budapest — A 2013-ashoz hasonló tűzijátékon ámulhat az ország augusztus 20-án, és az ára is hasonló lesz, mint az egy évvel ezelőttinek.
aug. 11
1:49
4,3 millióért építették meg a 600 ezres csatornát (Blikk)
Litér — Panama-csatorna Veszprém megyében! Ügyészségi vizsgálat lett egy valószínűleg jelentősen túlárazott önkormányzati beruházásból, ahol nemcsak a kedvezményezett cég gazdagodott, hanem egy rokoncég is lefölözte a munkálatok extraprofitját – tudta meg a Blikk.
aug. 11
2:03
Újrajátszatnák a helyszínen a gyilkosságokat (Blikk)
Magyarbánhegyes - A tragédia helyszínén akarják kihallgatni a rendőrök T. Lajost (48).
aug. 11
2:03
Húsz öltéssel varrták össze Noszály fejét (Blikk)
Budapest - Lapunk vasárnap is meglátogatta Noszály Sándort (42), aki nagy valószínűséggel – ha minden CT-eredményt rendben találnak – ma már el is hagyhatja a kórházat, és otthon lábadozhat tovább.
aug. 11
2:39
Judit: Azt állították, én fertőztem meg a kisbabámat (Blikk)
Miskolc - Retteg a gondolattól, hogy egyszer újra teherbe esik Judit, pedig szeretne még gyermeket. Nem csoda, hogy így érez, a fiatal nő éppen egy éve vesztette el egy hónapos gyermekét, Ádámot, aki a miskolci kórház koraszülöttosztályán hunyt el.
aug. 11
2:43
Ezt ígérik augusztus 11–17. között (Blikk)
A barátságos Mars-Plútó rezgések hatására a hét második felében az emberekben túlteng az érvényesülési törekvés és a vállalkozókedv.
aug. 11
2:57
Szélhámos járatta le Fábryt a Facebookon (Blikk)
Budapest - Visszaélnek Fábry Sándor (60) nevével a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon! A népszerű showman lapunknak elmondta, semmi köze azokhoz a sztárokat, politikusokat, kollégákat alázó írásokhoz, amelyek a neve alatt futó profilon találhatók.
aug. 11
3:33
Bajor édesanyja szobájában harcolt a rákkal (Blikk)
Budapest - Bajor Imre (†57) megszületése csodaszámba ment. Szülei ugyanis már lemondtak a gyermekáldásról, amikor Bajorné elvetélt egy magzatával, azonban a 36 éves Jucika néni újra várandós lett, bár ez a terhesség sem volt komplikációmentes, hiszen Imre koraszülött volt.
aug. 11
5:21
Még csak most épült fel súlyos sérülése után a színész (hirado.hu)
A június balesetet követően mentőhelikopter szállította kórházba.
aug. 11
6:30
Hoppá: 300 ezret kaszál adásonként Berki (BorsOnline)
Az ország egyik legmegosztóbb híressége újabb megbízást kap a TV2-től: a Bors értesülése szerint ősztől délelôtti műsort vezet a FEM3-on. Bár sosem tanulta a szakmát, állítólag jól muzsikál. Heti több százezerért.
aug. 11
6:32
Ebolaveszély: gyanús beteg Romániában (BorsOnline)
Magyarországon a hatóságok egyelőre semmilyen biztonsági intézkedést nem terveznek, noha egyre több európai országban ápolnak ebolás beteget. Bár a legutóbbi német férfiról kiderült, hogy más kórokozó támadta meg, a Bild am Sonntag szerint hamarosan egy ebolával fertőzött nő érkezhet Németországba.
aug. 11
6:33
Lezárták a Budaörsi út kifelé vezető sávjait a fővárosban (hirado.hu)
Baleset volt, a forgalmat a BAH-csomópontnál elterelik.
aug. 11
6:34
Vélemény: Most! (BorsOnline)
Nem vagyok egy félős típus, de most rossz érzésem van.
aug. 11
6:35
Kezdődik a Sziget (hirado.hu)
Vasárnap éjszaka és hétfő hajnalban is vizsgálták a hangerőt, amely megfelelt az előírásoknak.
aug. 11
6:37
Újabb magyar devizahiteles ügyet tárgyalhat az Európai Bíróság (hirado.hu)
A közjegyzők szerepét tekintheti át a luxembourgi testület - írja a Magyar Nemzet.
aug. 11
6:39
A héten már tervezik a 3-as metró felújítását (hirado.hu)
A Főmterv pénteken megnyerte a BKK tárgyalásos közbeszerzési pályázatát - tudta meg a Magyar Nemzet.
aug. 11
6:41
Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit Szenegálban (hirado.hu)
Ebola-fertőzés gyanújával, elkülönítőben kezelnek egy férfit Szenegál északi részén. Ez lenne az első regisztrált megbetegedés a nyugat-afrikai országban - közölték vasárnap egybehangzó források.
aug. 11
6:43
The Washington Post: az al-Kaida tagjai csoportosan állnak át az Iszlám Államhoz (hirado.hu)
Amerikai titkosszolgálati értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni és afrikai fiókszervezeteinek tagjai csoportosan állnak át az Irakban és Szíriában előrenyomuló, IÁ nevű szélsőséges szunnita csoporthoz.
aug. 11
6:45
Idén 2,64 milliárd juthat nyári szociális gyermekétkeztetésre (hirado.hu)
Ez a pénz 123 750 gyermek étkeztetését teszi lehetővé, 11 ezerrel többét, mint 2013-ban - írja a Világgazdaság.
aug. 11
6:47
Szaúd-Arábiába látogatott az új egyiptomi elnök (hirado.hu)
Abdallah bin Abdel-Aziz szaúd-arábiai királlyal tárgyalt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök vasárnap este Rijádban a térség biztonsági helyzetéről.
aug. 11
6:48
Hős: Karda Bea kigyógyult a rákból (BorsOnline)
Az énekesnő nyolc év után tünetmentes, hivatalosan is legyőzte a mellrákot. Bár lassan hatvannégy éves lesz, kirobbanó formában van és úgy érzi,végre eljött az ő ideje. Mostantól élvezni szeretné az életét.
aug. 11
6:50
Fodrászként dolgozik a magyar Choncita Wurst (BorsOnline)
Kira Gilwernek köszönhetően hazánknak is lett egy Conchitája. A magyar transzvesztita fiú szívesen megismerkedne az Eurovíziós fesztivál győztesével, de ő inkább a saját nevével szeretne sikereket elérni a színpadon.
aug. 11
6:51
Erdogan szerint győzelme a demokrácia diadala is (hirado.hu)
A nemzeti akarat és a demokrácia diadalának nevezte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő vasárnap este az aznapi elnökválasztáson aratott győzelmét.
aug. 11
6:53
Iraki kormányfő: az államfő alkotmánysértést követett el (hirado.hu)
Alkotmánysértést követett el Núri al-Máliki kormányfő szerint Fúád Maszúm államfő Irakban, mivel a vasárnapi határidőig nem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet a legnagyobb parlamenti blokkból.
aug. 11
7:06
Bíróság elé állítja az áldozat családja Pétert (BorsOnline)
Nem nyugodhat meg C. Péter üvegművész, akit a tabajdi pálinkafőző mester, K. Péter megölésével gyanúsítottak, ám bizonyítottság hiányában megszűnt ellene az eljárás. Most az áldozat családja citálja őt bíróság elé.
aug. 11
7:09
Börtönlázadás után sok elítélt megszökött Haitiban (hirado.hu)
A hatóságok nem tudták megmondani, hány rabnak sikerült elmenekülnie a börtönből, ahol összesen 897 embert őriztek. Szemtanúk szerint több százan hagyták el az intézetet.
aug. 11
7:11
Lávaömlés miatt lezárták a Stromboli vulkánt a turisták elől (hirado.hu)
Átmenetileg lezárták a Strombolit a turisták elől, mert a híres dél-olaszországi vulkán négy év után újra kitört, és egy 650 méter magasan keletkezett kráterből izzó láva ömlik a tengerbe.
aug. 11
7:24
Naphosszat nyugtákat ír a tehetetlen boltos (BorsOnline)
Cseregép híján minden vevő után külön nyugtát kell írnia egy gazdagréti bolt tulajdonosának. Domanits Ferenc nagyon bosszús, hiszen hiába vett borsos áron online pénztárgépet, ha a rossz helyett nem adnak neki másikat.
aug. 11
7:24
Ha ma reggel az M1-M7-esen hagyta volna el Budapestet (444.hu)
Akkor rosszul járt. Egy kamion nekiment a Budaörsi úton az elválasztó korlátnak. Egy olvasónk beszámolója szerint felszakadt a tankja, üzemanyag folyt az útra. A rendőrség tájékoztatása szerint a csak anyagi kárral járó baleset miatt az összes kifelé tartó sávot lezárták, … Folytatás
aug. 11
7:26
Cahill: otthon éreztem magam a Fradinál (BorsOnline)
Vasárnap rendezték a Ferencváros–Chelsea találkozót, amellyel a Groupama-stadiont felavatták. Még a meccs előtt megtudtuk, hogy Cahillék otthon érezték magukat nálunk.
aug. 11
7:26
Ban Kimun, az ENSZ főtitkára üdvözli a tűzszünetet (444.hu)
72 óra békében állapodott meg egymással Izrael és a Hamasz. A legutóbbi ilyen, 72 órás tűzszünet majdnem három órán át tartott.
aug. 11
7:27
Washington kimenekítette diplomatái egy részét Észak-Irakból (hirado.hu)
Az Egyesült Államok kimenekítette az észak-iraki külképviseleteken szolgálatot teljesítő diplomatái egy részét a közel-keleti országban előrenyomuló iszlamista szélsőségesek jelentette biztonsági kockázatra való tekintettel - jelentette be vasárnap a külügyi tárca.
aug. 11
7:45
Európa legnagyobb Buddha-szobra (hirado.hu)
Európa legnagyobb, több mint hét méter magas Buddha-szobrát avatták fel a hét végén Hannoverben, a Németország legnagyobb buddhista kolostora előtti téren.

Keresés