2014. február 26. szerda

febr. 26
5:19
Nőuralom a VV6-ban (Blikk)
Budapest — Nők uralják a ValóVilág-villát. Hatodik szériáját éli a műsor, de korábban még nem volt példa arra, hogy bő egy hónappal a beköltözés után a játékosok között csupán hárman képviseljék az erősebbik nemet. Az idén azonban úgy tűnik, a férfiak a gyengébbek, hiszen Alexát leszámítva eddig csak férfiak távoztak a játékból.
febr. 26
5:33
Táncra buzdít Jáksó (Blikk)
Budapest – A csajozásban is hátráltatta Jáksót (45), hogy nem tud táncolni.
febr. 26
5:33
Bokszbajnok ütötte ki a kalauznőt (Blikk)
Budapest - Ezúttal nem volt kétséges, hogy ki kerül padlóra: egy kalauznőt ütött ki a nyolcszoros magyar nehézsúlyú bajnok ökölvívó K. Csaba (32).
febr. 26
5:35
Lek...ázta az unokáját, ezért támadt nagybátyja Győzikére (Blikk)
Nógrádmegyer – Forrnak az indulatok a Gáspár családban azóta, hogy nagybátyja, G. Lajos baltával és késsel felszerelkezve „látogatta meg" pár napja Győziéket (40)! Az Édes élet sztárjának édesanyja feljelentést tett a rendőrségen, Bea asszony (40) pedig már a házat sem meri elhagyni, mert attól retteg, bosszút áll rajta a család másik fele. A Blikk felkereste az indulatos nagybácsit, és…
febr. 26
5:35
Kihozatná a börtönből a pedofil tanárt ügyvédje (Blikk)
Mohács — Három fronton indít támadást B. Mihály (47) – azaz Misi bácsi – ítélete ellen ügyvédje, dr. Magyar György.
febr. 26
5:37
Pákó ütött, rúgott, a hajamat tépte (Blikk)
Budapest – Haját húzta, lökdöste és ütötte is Fekete Pákó a voltanyósát és exsógornőjét – állítja Magosi Edina (34), aki rendőrségi feljelentést is tett a Didikirály ellen testi sértés miatt.
febr. 26
9:09
Ütötték, taposták pénzéért az idős embert (Blikk)
A Kecskeméti Járási Ügyészség most emelt vádat a 2013 októberében történt brutális rablás ügyében. A részeg rablók a kifigyelték és a saját tanyáján támadták meg az egyedül élő öreget, akinek esélye sem volt védekezésre, vagy arra, hogy bárki észlelje a támadást és szóljon a rendőrségnek.
febr. 26
10:57
Aranykincset talált a kertjében a házaspár! (Blikk)
Egy házaspár körülbelül másfélezer darab aranypénzt talált a birtokán Gold Country-ban egy fa alatt elrejtett edényben. Ez a fantasztikus kincslelet úraindíthatja a kaliforniai aranylázat, feltehetően sokan indulnak majd fémdetektorral vadászni a környéken.
febr. 26
10:59
Patkányharapásba halt bele a kisfiú! (Blikk)
San Diego, Kalifornia – Egyetlen fiát veszítette el a Pankey család, mert a háziállatként tartott patkány, a gyerek kis kedvence fertőzött lehetett – írja a New York Daily News.
febr. 26
11:33
Videó: Kullai Timi meg akart halni! (Blikk)
febr. 26
12:09
Összeverték a 8 éves kislányt az iskolában, belehalt (Blikk)
Dél-Afrika - Úgy összerugdostak és vertek egy 8 éves kislányt Valentin napján a játszótéren, hogy a gyerek néhány nappal később belehalt sérüléseibe.
febr. 26
13:21
Pucéran meditál a Halálos iramban szexi sztárja - fotó! (Blikk)
Michelle Rodriguez (35) soha nem tartozott a szégyenlős sztárok közé, ezt a napokban egy meztelen képpel bizonyította.
febr. 26
13:23
Így omlott össze a híd a gyászmenet alatt! (Blikk)
Legalább nyolc ember szörnyethalt, amikor összeomlott egy híd Vietnamban – videó.
febr. 26
13:39
Egyetlen ütéssel ölte meg a járókelőt – videó (Blikk)
Bournemouth - Rászólt egy biciklistára, hogy ne a járdán tekerjen – erre egy másik férfi egyetlen ütéssel kioltották az életét.
febr. 26
13:57
Könyörög Soros volt barátnője, hogy folytatódjon a per (Blikk)
New York - Sírva kérte a bíróságtól Soros György (83) volt barátnője, hogy folytathassa jogi harcát a neki ígért lakásért.
febr. 26
14:33
Lelakatolta fia száját, miközben halálra kínozta (Blikk)
Sokkoló nigériai gyilkosságról számolt be a világsajtó: egy apa saját, négyéves fiát kínozta meg és végezte ki.
febr. 26
15:09
Hiányos öltözetben vonaglik Beyoncé! (Blikk)
Igazán bevállalós volt Beyoncé (32) vadonatúj videoklipje forgatásakor.
febr. 26
16:03
Moyes görög tragédiája (Blikk)
Manchester – Óriási bukás, szégyen, görög tragédia – többek között így kommentálják a brit lapok a Manchester United égését, 2-0-s idegenbeli vereségét az Olympiakosz Pireusz ellen a Bajnokok Ligája nyolcadöntében.
febr. 26
16:05
Hackett elvonóra került (Blikk)
Melbourne — Újabb ausztrál úszóklasszis került problémái miatt elvonókúrára.
febr. 26
16:07
Neymar büszke a hasizmaira (Blikk)
Barcelona — A hasizmára gyúr a leginkább Neymar (22). A spanyol Barcelona brazil futballistája bevallása szerint az előírt heti nyolc órányi konditermi edzéseken kívül is alaposan megizzasztja magát. Önszorgalomból tréningezik, s nem tagadja, ez számára hiúsági kérdés.
febr. 26
16:09
Maradona így örült Alonso focimezének (Blikk)
Dubaj — Illusztris társasággal „dubajozott" Fernando Alonso (32). A Ferrari kétszeres világbajnok spanyol Forma–1-es pilótája honfitársával, a Real Madrid labdarúgócsapatával kétszer is Bajnokok Ligáját nyerő Míchel Salgadóval (38) és a vébétrófeát 1986-ban magasba emelő argentin Diego Maradonával (53) focizott együtt az Egyesült Arab Emírségekben.
febr. 26
16:11
Így válassz tabletet okosan! (Blikk)
Többségében az emberek a tabletet otthon használják online tartalomfogyasztásra (például közösségi oldalak látogatása, blogolás) és tévé mellé kiegészítő médiának.
febr. 26
16:39
Lebénult az orosz síkrosszozó (Blikk)
München — Deréktól lefelé lebénult Marija Komisszarova (23). A szocsi téli olimpián edzés közben óriásit bukó orosz síkrosszozó saját maga jelentette be a szomorú hírt a közösségi oldalán.
febr. 26
16:57
Lement hídba és zsiráf lett belőle (Blikk)
Featherstone – A legtöbben még papírból sem tudnánk zsiráfot hajtogatni, nemhogy saját magunkból, ám a neves brit akrobatának, Beth Sykes-nak (20) ez semmilyen gondot nem jelent.
febr. 26
17:33
Megölte a gyerekét Borkai riválisa (Blikk)
Stuttgart – Felfoghatatlan, megdöbbentő családi tragédia! A korábbi német olimpikon, Jürgen Brümmer (†49) előbb megfojtotta fiát, Simont (†15), majd öngyilkos lett.
febr. 26
17:35
Fülöp a Sunderland vendége (Blikk)
London – Nem felejtik el Angliában Fülöp Mártont (30)!
febr. 26
18:09
Menteni indult a kimentett kamion (Blikk)
Budapest – Róka fogta csuka lett egy mentőakcióból. Egy másik elakadt tehearutón akart segíteni az a kamion, amely alatt beszakadt egy akna fedlapja az Üllői úton kedden.
febr. 26
18:11
Annyira cukros a gyümölcslé, mint a kóla (Blikk)
Magyarország – Elhízást és cukorbetegséget okozhatnak a dobozos gyümölcslevek. Egy pohár almalében ugyanannyi cukor van, mint a kólában. A skóciai University of Glasgow kutatói jutottak erre az eredményre egy több hónapos vizsgálat során, amivel megdöntötték a tévhiteket, miszerint a gyümölcslé maradéktalanul egészséges.
febr. 26
18:45
Jó kutya lett Kapócs Zsóka vizslája (Blikk)
Budapest — Kapócs Zsóka (34) kutyáját megnevelték.
febr. 26
18:45
Négy év után tért haza Max (Blikk)
Berettyóújfalu - Nyakörve dacára élt inkognitóban Max (7), a német juhász. A kajla eb négy évvel ezelőtt Debrecenből indult világgá, szerető gazdái pedig hiába keresték hónapokig.
febr. 26
18:47
Díjat kapott az S. Nagy, Csongrádi házaspár (Blikk)
Budapest — Csongrádi Kata (60) és férje, S. Nagy István (80) kapta idén a Börze Award-díjat, amellyel a zenei és egyéb kulturális értékek felkutatásában, ápolásában és megőrzésében részt vevő zenészeket, énekeseket és együtteseket díjazzák minden évben.
febr. 26
18:47
Két napra bezárta magát a betörő (Blikk)
Erdőbénye - Csapdába csalta magát az a betörő asszony, aki a zempléni település külterületén egy lezárt házat szemelt ki magának.
febr. 26
18:49
Le vagy pukkanva, Britney! (Blikk)
Las Vegas — Britney Spears (32) kettős életet él. Míg a popsztár napközben lepukkantan, foltos felsőben, kopott nadrágban és lazán összegumizott hajjal mászkál az utcán, addig este mintha egy másik nő lépne ki a színpadra.
febr. 26
18:49
Régi olvasóink nyertek a Blixxen (Blikk)
Magyarország - A Blixxszel bárki nyerhet! A 20 éves Blikk az olvasókkal együtt ünnepel; 460 nyereményünk gazdára vár, és lehet, hogy ma éppen önre mosolyog a szerencse. Balázs Henrietta (26) is egy átlagos napra számított szerdán, aztán kapart, és nyert!
febr. 26
18:51
Csillagot neveztek el Kustánczi Liáról (Blikk)
Budapest — Igencsak sepciális ajándékot, egy csillagot kapott utólag barátnőjétől 30. születésnapjára Kustánczi Lia (30).
febr. 26
18:51
Hiába drukkolt Gazsinak Orbán (Blikk)
Budapest — A szigorú atyai tekintettől kísérve lépett először kezdőként pályára a labdarúgó-Ligakupában Orbán Gáspár (22), a miniszterelnök fia.
febr. 26
18:53
Fekete Laci: Mary a főnök, de nagyon bírom (Blikk)
Budapest — Minden lehetőséget megragad Nótár Mary (28) és partnere, Fekete Laci (55), hogy A Nagy Duett vasárnap esti adásaira összehozzák a tökéletes produkciót.
febr. 26
18:55
Mi történt MC Duckyval? (Blikk)
Alszászi Tímea, ismertebb nevén MC Ducky (38) nyolc hónappal ezelőtt Angliában kezdett új életet, ahová szerelme miatt költözött ki.
febr. 26
18:57
Védőfelszerelés nélkül zuhant a munkás (Blikk)
Budapest — Nem kapott védőfelszerelést az a 25 éves fiatalember, aki kedden lakásfelújítás közben kiesett egy Andrássy út 43. szám alatti ház 2. emeleti ablakából, és 8 métert zuhant a világítóudvarba.
febr. 26
18:59
Jól tartják magukat a Douglas-fiúk (Blikk)
Beverly Hills — Elképesztően jó formában látták Michael Douglast (69) és apját, Kirk Douglast (97) kijönni egy divatos hollywoodi étteremből.
febr. 26
19:01
Virággal még szebb a tenger (Blikk)
Havanna - Voksán Virág (30) élvezte a kubai tengerpartot, de akik vele egyidőben jártak arra, azok sem panaszkodhatnak a látványra.
febr. 26
19:03
Rettegésben él Jolly és Suzy (Blikk)
Budapest – Zaklatják Jollyt (35) és Suzyt (27)! A mulatóssztárok már a saját otthonukban sem érezhetik magukat biztonságban, ugyanis egy vadidegen ember nem hagy nekik nyugtot.
febr. 26
19:03
Eszenyi maradt a Vígszínház igazgatója (Blikk)
Budapest – Egyetlen ellenszavazat és két tartózkodás mellett szavazták meg Eszenyi Enikőt (53) a Vígszínház élére, az intézményt öt éve irányító színésznő újabb egy évadra, 2015. június 30-ig kapta meg az igazgatói széket.
febr. 26
22:57
Győzött a Real Madrid (Blikk)
Gelsenkirchen – Kiütötte a Real Madrid a Schalkét. A spanyol gárda 6-1-re verte idegenben a németeket a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, ezzel a továbbjutás gyakorlatilag eldőlt.

2014. február 27. csütörtök

febr. 27
4:21
Ajándékbon buktatta le őket (Blikk)
Budapest — Életfogytiglani börtönbüntetést kért az ügyész a tescós rablás vádlottjaira. A bűnbanda 2005-ben a budaörsi Tesco parkolójában rámolt ki egy pénzszállítót.
febr. 27
4:39
Ezért csúcs az NB I (Blikk)
Budapest — Még a sokat szidott magyar labdarúgó-bajnokság is tartogat az európai futballban egyedülálló rekordokat.
febr. 27
4:57
Szexelt a gyilkosság után a darabolós Edit (Blikk)
Budapest – Megőszülve, kikerekedve, enyhe sminkben és mosolyogva érkezett tegnap a bíróságra az elmebetegséggel kezelt T. Edit (55), aki két évvel ezelőtt megfojtotta, majd feldarabolta párját, F. Györgyöt (†47). A végtagokat pedig – mint megírtuk – egy VIII. kerületi kukához tette.
febr. 27
5:01
Novák újra az életéért küzd (Blikk)
Budapest — Már február 3-án a születésnapját sem ünnepelhette együtt barátaival Novák Dezső (75). A Ferencváros egykori  labdarúgója, edzője súlyos beteg, hetek óta kórházban fekszik.
febr. 27
5:15
VV Kinga 25 évesen megy arcfeltöltésre (Blikk)
Budapest - Feltölteti arcát és száját VV Kinga (24). A ValóVilág ötödik szériájának szőke szépsége már nem először dönt úgy, hogy fiatal kora ellenére kés alá fekszik.
febr. 27
5:17
Gáspár Laci befejezte a drogelvonót (Blikk)
Budapest–Gödöllő – Nem emeltek vádat Gáspár Laci (34) ellen a kábítószeres ügye miatt. A Blikk információja szerint az énekes néhány héttel ezelőtt befejezte az elvonót, vagyis hivatalos nevén az elterelési terápiát, szervezete tehát tiszta, vagyis számára szerencsésen ért véget az eset, lévén ő csupán fogyasztóként került a nyomozók látókörébe.

Keresés