A múlt hét végén Fekete Pákó és kedvese Dobogókőn kirándult, ott készült ez a kép. Lapite Oludayo Fekete Pákó azt írta: „Rovásírás Istenről és Jézusról (még nem tudok rovásolvasni, csak a párom súgott :D)”
Ismeretlen tettes ellen nyomoznak emberölés miatt. A jelenlegi adatok szerint ma délelőtt 10 óra körül Tatabányán, egy Komáromi úti lépcsőházban leszúrtak egy 85 éves asszonyt, aki a helyszínen meghalt. Ha valaki tud valamit a gyilkosról, itt megtalálja a rendőrség elérhetőségeit.
A politológus egy Facebook-posztban lediktátorozta Kádár Jánost, Magyarország volt diktátorát. Tényleg minden elismerésem Török Gáboré, mert kicsit mintha elhalványulni látszana a tudat, hogy azért Kádár János mégiscsak egy diktátor volt, aki személyesen felelős több ember haláláért. Mondjuk előre sajnálom a … Folytatás
Másodperceken múlt, hogy a houstoni munkást utolérjék a lángok, lezuhanjon vagy ráessen az égő házfal egy része. Csodával határos módon menekült meg többször egymás után.
A Szombathelyről a békemenetre induló buszokra a Fidesz-irodában is szervezik a jelentkezőket – ez derül ki abból a két hangfelvételből, amit egy névtelenségbe burkolózó olvasó küldött el a nyugat.hu-nak. A Békemenet maximálisan kormánypárti arcai (például Bayer Zsolt, Bencsik András, Fricz … Folytatás
Ki gondolta volna, hogy a kétfarkú pasinak is akadnak vetélytársai? A Reddit internetes oldal ugyanis most egy olyan fiatalt mutatott be, akinek három heregolyója van.
A kis gépember a német kancellárnál is poroszosabban viselkedett. Angela Merkel a berlini Girls Day rendezvényen beszélt a tizenéves lányok által tervezett masinával.
Az MTI infografikáján látszik, hogy 2012-ben többen mentek színházba, mint a rendszerváltás óra bármikor. A Nemzeti körüli balhé biztosan sokat segített. Mi lesz itt 2014-ben, amikor Thália templomát megszállták az animgifek???
Még a január 31-én beadott vagyonnyilatkozata szerint is csak fele részben volt övé a Pasa Park lakóparkban egy 149 négyzetméteres lakás. Március 21-én javított, hogy mégis inkább száz százalékban az övé.
Tóásó Előd szabadon engedésére és az úgynevezett terrorista ügy tisztázására szólította fel La Pazt az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának bolíviai képviselője.
Vidám animációs játékkal meséli el a Jobbik, hogy mit csinálnának kormányon. Vagy fogalmuk sincs róla, hogy hogy működik a világ, vagy a választóikról feltételezik ezt.
A Budapest közepén fekvő Olimpia park néhány napja kapott egy ötkarikás szobrot és díszburkolatot. Utóbbit máris felszedték. A beruházás majdnem 2 milliárd forintos volt. Ennyire futotta belőle. Egyébként a Kossuth téren is para van. Cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt kaptuk … Folytatás
Szerdán jelent meg a TÁRKI kutatásának eredménye, amely március 12-19 közt vizsgálta magyar pártok népszerűségét. A felmérésből világosan kiderül, hogy az egyes pártok népszerűsége szinte semmit nem változott az előző havi felmérés óta. Így van ez a Fidesz, a Jobbik … Folytatás
Nem csak az Olimpiai parkot túrták fel, másfél héttel az átadás után a Kossuth téri medencével is befürödtek: nem működik a lábmosó. A placc egyébként a Plankó szerint fasza lett.
A fenti képnek hála. A ma Olaszban miniszterelnökösködő Gyurcsány Ferenc triciklivel terrorizálja a környéket Budapesten, az 5. választókerületben. Meneküljön, ki merre lát!
Varga Viktor (26) körül az utóbbi időben felgyorsultak az események, ugyanis sorra kapja a jobbnál jobb felkéréseket. Az énekest olyannyira lefoglalják teendői, hogy totálkárosra tört autója helyett sincs ideje újat venni magának.
Budapest — Összehozza közös sorsuk az Éjjel-Nappal Budapest sztárjait. Anikó (27) és Dorina (25) mindketten tapasztalhatták már, milyen is, amikor Kristófnak elgurul a gyógyszere, és ahelyett, hogy türtőztetné magát, inkább kezet emel egy nőre.
Budapest – Uzsonnával felszerelkezve, bilincsbe verve érkezett a bíróságra a csepeli tanár, aki a gyanú szerint több kisfiúval is fajtalankodott egy alapítványi iskolában. B. Tamásnak (34) szerdán egy korábbi ügye miatt kellett a bíró elé állnia.
Bahamák — Bátki Bernadett (29) szebbnél szebb helyeken pózol, a múlt héten még Vietnamban járt, legutóbb pedig már a Karib-tengert élvezhette, ahová egy fotózásos munka miatt utazott.
Budapest — Összehozza közös sorsunk az Éjjel-nappal Budapest sztárjait. Anikó (27) és Dorina (25) mindketten tapasztalhatták már, milyen is, amikor Kristófnak elgurul a gyógyszere, és ahelyett, hogy türtőztetné magát, inkább kezet emel egy nőre.
James Brady az Egyesült Államok legjobb felhőkarcoló-építője, ő építette be a WTC-be azt a gerendát is, amit Obama elnök aláírt. Hat hónapig nyomoztak utána.
Szolnok — „Pótanyjába", Radó Denise-be (50) szeretett bele Dósa Matyi (26) egy új színdarabban, amelyet csütörtökön mutatnak be a Szolnoki Szigligeti Színházban.
Ez. Az Altaeros Energies cég lebegő malma ideális megoldás mindentől távol eső falvak vagy katonai bázisok energiaellátásának biztosítására. Nyilván egészen addig, amíg a környezetvédők nem szólnak, hogy zavarja a madarakat. (via)
De annyira nem, mint a norvég tinédzser, aki a karjára tetováltatott egy komplett rendelést, a sajtburgertől a flurryig. És nem is ez a legmegdöbbentőbb a sztoriban, hanem átszámolni az árakat norvég koronáról magyar forintocskára (1 NOK = 37,4 HUF). (via)
Miskolctapolca — Kisfiával utazik fesztiválfellépéseire Pásztor Anna (41), az Anna and the Barbies énekesnője, így júliusban, a Miskoltapolcára meghirdetett EFOTT-ra is. A tavaly novemberben született Benji ugyanis már nagyon edzett, ha rockkoncertekről van szó.
Földes András, az Index hegymászásügyi szakírója darabokra szedte Klein Dávidot, aki épp ismét készül nem megmászni a Mount Everestet. Klein védelmében annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy bár hegymászóként még a középmezőnytől is messze van, ha PR-cégem lenne, már rég … Folytatás
A kúria szerdai döntése után elvileg megtudhatja az ország, miért pont Mészéros Lőrinc és Orbán Viktor többi üzletfele kapott óriási darab földeket. Elvileg.