Miskolc – Lencse László (25) az élre lőtte magát a góllövőlistán. A Puskás Akadémia csatára a DVTK elleni bajnokin büntetőből volt eredményes, s a szombati találkozók után tizennégy góllal állt az élen.
Veszprém – Ötgólos győzelemmel ünnepelte fennállása 200. Bajnokok Ligája-meccsét a Veszprém férfikézilabda-csapata. A bakonyiak a nyolcaddöntő visszavágóján 31-26-ra nyertek a lengyel Wisla Plock ellen, s így 64-60-as sikerrel léptek tovább.
A brazil naomerecoserestuprada, azaz "Nem érdemlem meg, hogy megerőszakoljanak". Az oldalon 20 ezer nő és férfi tiltakozik fényképével egy brazil közvélemény-kutatás eredménye ellen.
Umag — Bőven vár még munka az újjáalakult női kézilabda-válogatottra. Németh András (60) szövetségi kapitány pénteken győzelemmel tért vissza a nemzeti csapat kispadjára a horvát B válogatott ellen, ám szombaton a szomszédos ország első csapata már legyőzte a mieinket.
Mostohán bánik az élet a kormányzat legfőbb történészével. Romlik az életminősége, mióta hülyeségeket beszélt a holokausztról. Szerencsére megtalálta a kiutat nehéz helyzetéből, és beperelte egyik kritikusát.
Akkor a Graph TV-t önnek találták ki. Beírja, hogy melyik sorozatra kíváncsi, és az oldal megmutatja önnek, hogy mennyire voltak nézettek, népszerűek az egyes epizódok, évadok. Sajnos a Szomszédok és a Barátok közt nincs benne :(
Budapest ‒ Thomas Doll (47) és a Ferencváros rossz sorozata is megtört a labdarúgó-NB I 22. fordulójában. A zöld-fehérek hazai pályán 4-0-ra verték a Pápa együttesét, ezzel a német szakember már bajnokin sem nyeretlen az együttessel, amely 188 nap után nyert újra élvonalbeli meccset ideiglenes otthonában, a Puskás Ferenc stadionban.
A Casati Art Corner Gallery nevű helyen, az a címe, hogy Bunnylink. Ha szeretik az Alíz csodaországban hangulatát, vagy az ijesztő nyulakat általában, akkor nézzék meg! (Disclamer: A fotós, Tihanyi Anna régi pajtásom)
A lakókat már korábban elköltöztették, P. László meg ugye még legalább 38 évig börtönben marad, amiért 2012 júliusában megölte a rendőrségi pszichológust Pécsen. (bama)
Az oroszpárti RT szerint az Ukrán Internet Párt jelölte Vader nagyúr, és az induláshoz szükséges pénzt is lették már. Akit komolyabban érdekel az ukrán politikai helyzet, az kattintson errefelé.
Holnap Horváth Bence kezd. Lesz nagy ellenzéki tüntetés, amiről legalább olyan jót tudósítunk majd, mint a mai Békemenetről. Szóval jöjjenek holnap is, jó lesz!
Valencia – Tanulóvezető lett a rali királya. A kilencszeres világbajnok Sébestien Loeb (40) idén a túraautó-vébén indul. A Citroën francia pilótája két hét múlva debütál a sorozatban, ennek kapcsán exkluzív interjút adott a Vasárnapi Blikkek.
Budapest - Gyanúsított volt a Répás Lajos (62) elleni perben a múlt csütörtökön, gyanús körülmények között elhunyt Welsz Tamás (†41) – tudta meg a Vasárnapi Blikk. A Miss Hungary szépségversenyek atyja, Répás fotómodellek és hoszteszek közvetítésével is foglalkozott. A gyanú szerint megrendelőinek 2010 nyarától nőket – köztük több kiskorút – közvetített szexuális szolgáltatásra.
Budapest - Győzzön a jobb vasárnap este, de mégis melyik a jobb? Amikor A Nagy Duett zsűritagjait kérdeztük, akkor sem lettünk okosabbak, Balázs Klári (62), Dobrády Ákos (38) és Kasza Tibi (36) ugyanis szintén nem tudott dönteni, melyik döntőbe jutott párosnak kellene megnyernie a TV2 énekes show-ját.
BUDAPEST - Charlotte (26) felcsapott a villa szexuálpszichológusának! A VV6 férfifalója a bagázs legidősebb és egyben legtapasztaltabb tagja megnyitotta rendelőjét, és bizony szükség is van a tanácsaira, hiszen a luxusbörtön lakói egyre gyakrabban, már-már napi rendszerességgel áldoznak a szerelem oltárán.
BUDAPEST – Nincs könnyű dolga a hazai könnyűzenei életben Krasznai Tündének (25)! A karakteres hangú énekesnőnek rettentően kevés a fellépése, nem nagyon hívják énekelni. A Vasárnapi Blikknek azt is elárulta: ha ez nem változik, külföldön is szerencsét próbál.
Budapest - Boldog, sokat dolgozik, és várja a nyarat Csomor Csilla (48). A Barátok Közt egykori sztárja jól érzi magát a bőrében, ennek pedig nemcsak az az oka, hogy szakmailag ismét magára talált, hanem az, hogy elfogadta, mindennek megvan a miértje.
Remélem senki más nem követte el azt a hibát, hogy mivel nem volt biztos benne, hogy telefonja átáll-e majd magától éjjel, ezért az ébresztést egy órával korábbra állította. Én tanultam ebből, most pedig elkezdjük sorra venni a híreket. Odakint amúgy … Folytatás
A Magyar Nemzet információi szerint az MSZP egykori alelnökénél zajlott házkutatások során olyan dokumentumok is előkerültek, melyek segítségével újabb számlákra derült fény. Az egyik egy salzburgi számla, amin nagyjából 60 millió forintnyi euró van most, de korábban nagy tranzakciók mentek … Folytatás
A miniszterelnök Facebook-oldalára vasárnap délelőtt egy rózsaszín, kissé koszos kanapé fényképe került ki. Nem tudjuk, miért. Ez ugyanaz a kanapé amúgy, mint amin a Story magazin számára pózolt pár napja a családjával. Ha pedig valakit érdekelnek a befogadásesztétikai izgalmak, mindenképp … Folytatás
Nyártól Andrej Kiska lesz Szlovákia új államfője, a választás második fordulójában méretes verést mért Ficóra, a jelenlegi miniszterelnökre. A szlovák elemzések szerint a nagyvárosok és a magyar lakta települések dönthették el a választást. Kiska az üzleti szektorból érkezett, milliárdos befektető, … Folytatás
Herby volt a legrégebbi, legismertebb és legjobban kereső videós. A vlogolás volt a munkája. Magánélete minden lényeges és lényegtelen momentumát rögzítette. Végül a kamerázás rabjává vált, és kis híján ráment a családja.
Az éves jelentés nagyon sötét képet fest. A roma gettók, a kirekesztettség, a mélyszegénység és a hajléktalanság is megoldatlan, súlyos problémákat jelent.
Első helyről indult, első helyen ért be. Második helyen csapattársa, Nico Rosberg végzett, harmadik pedig Vettel lett. Ez volt a szezon második futama, folytatás jövő héten.
A MaNcs újságíróját is díjazták Budapesten, a Pulitzer-emlékdíjak kiosztásánál. Rényi sok remek cikke közül mi most mondjuk ezt a 2011-es, Habony Árpád életútját feldolgozó írást ajánljuk. Emlékdíjat kapott még az On The Spot két alkotója, Cseke Eszter és S. Takács … Folytatás
A Real Madrid szombat este simán lemosta a Rayo Vallecanot, Gareth Bale nagy formában volt, kettőt vállalt az öt madridi gólból. Ez mégsem érdekel most senkit, mivel ennyire viccesen sikerült elesnie. Ilyen ez a világ, mindig csak a káröröm.
Egyszerűen nincs értelme nem kinn lenni valahol. Az Időkép előrejelzése szerint holnap estig marad ez a tavaszi mámor, utána egy minor hidegfront borzolhat majd dolgokat, de nagy felforgást nem csinál majd.
Március 15-én elvitte a vihar, de Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai, Fodor és Szabó Tímea vezetésével most bepótolják a Kormányváltók tüntetését. Jelentkezünk a helyszínről.
Gland - Hazatérhet Michael Schumacher (45) a Grenoble-i kórházból. A tavaly december 29-én síbalesetet szenvedő, és kómába eső német Forma–1-es autóversenyző svájci villájában 3,7 milliárd forintnyi euróból építenek speciális szobát, ahol tovább kezelhetik a három hónapja öntudatlan állapotban lévő legendát.
Salzburg - Ijesztő jelent játszódott le a Red Bull Salzburg–Innsbruck (0-0) osztrák focibajnokin. A hazaiak magyar kapusa Gulácsi Péter (23) eszméletét vesztette azután, hogy az első félidő végén ütközött az ellenfél labdarúgójával, Christian Schillinggel (22).
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Facebook-oldalára került fel egy fénykép, ami szerint léghajójuk már Budapest felett is felbukkant. Legalább láthatjuk, mire költi az országos listát állító párt az államtól kapott közel 300 millió forintot.
Szepang – Nagyot fordult a világ, üldözöttből üldöző lett! Az elmúlt években Sebastian Vettel (26) hátát nézte a Forma–1 mezőnye, idén viszont két futam elteltével a Mercedes uralja a világbajnokságot. Két hete Ausztráliában Nico Rosberg (28), vasárnap Malajziában pedig Lewis Hamilton (29) győzött. A négyszeres világbajnok Vettel, pedig kénytelen tudomásul venni, hogy a Red Bull versenygépe…