Budapest - Bangó Margitnak nem volt szerencséje zenész szerelmeivel, ezért féltette imádott unokáját, Tinát, amikor megtudta, hogy Emilió udvarol neki - írja a Bors.
Napjaink főgonosza, Abu Bakr al-Bagdadi az Iszlám Állam fejeként az első számú ellensége a nyugati világnak. Kevés biztosat lehet róla tudni, sejteni is csak annyit, amennyit egykori iskolatársai és a vele egy mecsetben élők elmondtak róla.
Chris Martin az elmúlt évben megannyi nővel folytatott viszonyt, elméletileg. Az angol színésznőt azonban felvállalja, amit bizonyára jelent valamit...
Szünetelt a határátléptetés, az M1 úgy tudja, több hivatásos állományba tartozó embert is őrizetbe vettek, az átkelőn és más helyszíneken is házkutatások végeznek.
A hangvezérléssel működő készülékkel nem csak a kezünk szabadul fel, az egyes készülékek – és a mögöttük álló szolgáltatók – minden eddiginél mélyebben megismerhetnek minket. Veszélyes a tudásuk?
Mary Cotter egy igazi Wonder Woman (csodanő). A közelmúltban ünnepelte 103. születésnapját a Montclair Senior Centerben, Kaliforniában, amely intézményben az elmúlt 25 évben ő maga is önkénteskedett.
A TV2 műsorvezetője ismét egyedülálló. A nyáron kialakult kapcsolat csak őszig bírta, de Demcsák nyilatkozataiból úgy tűnik, ezzel nincs is semmi baj. Nem tervezett a férfivel hosszútávra.
Alex Dennison és Ashley Lewis nem hitte, hogy egy német juhász kölyök olyan gyorsan nőhet, mint ahogyan az történt. Az ausztrál házaspár dokumentálni kezdte Nasra kutyusuk növekedését a nyolcadik héttől kezdve, és feltették az egész sorozatot a reddit.com-ra nyolc hónap után.
A kölni főpolgármester-választáson Henriette Reker aratott győzelmet, akit a választási kampány véghajrájában egy feltehetően szélsőjobboldali férfi leszúrt – közölte a Reuters Köln város internetes honlapján megjelent tájékoztatóra hivatkozva.
Sejthettük volna, hogy ott találjuk. Már mindenütt kerestük, egyedül az étteremben nem voltunk még. De most már nem tud elszökni előlünk, gondunk lesz rá, hogy ne bujkálhasson.
Ljubjana - Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Los Angeles - Már beszélget és az ágyból is felkelt Lamar Odom, a Los Angeles Lakers egykori kosarazója, akit október közepén kómában szállítottak kórházba egy négy napos bulizás záró akkordjaként
Budapest - Csatát vesztett a Csillagok háborújával a Cinema City internetes jegyvásárló rendszere, a szerver nem bírta a december 18-tól induló filmre már most jegyet venni akarók elsöprő rohamát.
Los Angeles - Már beszélget és az ágyból is felkelt Lamar Odom, a Los Angeles Lakers egykori kosarazója, akit október közepén kómában szállítottak kórházba egy négy napos bulizás záró akkordjaként.