Már dédanyáink problémáit is enyhítették az alábbi kúrák. Azonban tény, hogy az lenne a legjobb, ha odafigyelnénk arra, hogy mit, hogyan, és mennyit eszünk.
Az új szállítmányt a szíriai kormányerők ellen harcoló aleppói felkelőcsoportok kapták meg - közölték a Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet.
Az asszony azt hitte, megfogta az isten lábát, amikor viszonylag olcsón rábukkant egy lézeres fogfehérítést végző cégre. Aztán a kezelés után két héttel gyakorlatilag minden fogát elvesztette.
Az alábbi tetoválásokat akár különleges könyvajánlónak is tekinthetjük. Tulajdonosaikat minden bizonnyal olyan olvasmány ihlette a motívumok kiválasztására, amely igazán megragadta a fantáziájukat.
A fiatalok párválasztásával a szülők bizony nem minden esetben értenek egyet. Míg előbbieknél általában a fizikai vonzalom a döntő szempont, utóbbiak inkább a szociális helyzet vagy a családi háttér alapján minősítenek.
Rengeteg olyan cég van, akik jogosultak lennének a kutatás-fejlesztési (k+f) adókedvezményekre, csak éppen nem tudnak róla – hívja fel a figyelmet a Deloitte.
A közel-keleti állam nem lesz hajlandó hosszú távon elszállásolni azokat a migránsokat, akiket az Európai Unió nem fogad be - mondta a török kormányfő.
A világ országainak növelniük kellene befektetéseiket a hosszabb távú kutatási és fejlesztési projektekbe, mert ezekből születhetnek majd meg az ipart, az egészségügyet és a kommunikációt forradalmasító újdonságok – figyelmeztet az OECD.
Rejtélyes haláleset a levegőben: tegnap este az Air Lingus ír légitársaság Liszabon-Dublin-i járatán egy 24 éves brazil fiatalember megharapott egy másik utast, erre a légiutaskísérők odabilincselték a székéhez, írja az osztrák krone.at.
Könnyen lehet, hogy az eredeti vádban megfogalmazottnál jóval súlyosabb bűncselekményért ítélik el a Magyarszecsődön gyilkoló szamarak, Muki és Szamóca gazdáját. Legalábbis ezt a lehetőséget is felveti az ügyet tárgyaló Szombathelyi Törvényszék közleménye.
"Nem szabad megfeledkezni azokról, akik állásukat, továbbtanulásukat kockáztatva a nehéz időkben is kiálltak a szabadság mellett. Akik a sorsdöntő pillanatokban nem kötöttek alkut."
Budapest — Óriási az érdeklődés a labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki pótselejtezős mérkőzése iránt, a csapat november 15-én Norvégia ellen lép pályára.
Nem lettünk sokkal okosabbak Bernd Storck szövetségi kapitány tegnapi sajtótájékoztatóján. Annyi derült ki, hogy illene büszkének lennünk a norvégok elleni pótselejtező miatt.
A Demokratikus Koalíció előtt nem ismertek a hatóságra vonatkozó jogszabályok, nincs tisztában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) feladatkörével és az NMHH Médiatanácsának biztosított hatáskörrel sem, pedig azok megismerhetők - közölte a hatóság.
Azért kényszerültek várakozásra, mert a szlovén hatóságok egyszer csak leállították a menekültek átvételét Horvátországtól, arra hivatkozva, hogy Ausztria korlátozta a menedékkérők befogadását.
Budapest - Marlon Extravaganza akrobatatáncosként került rivaldafénybe. Dolgozott nyugat-európai lokálokban, élt New Yorkban a híres Extravaganza-házban, a melegek és transzszexuálisok legendás alkotóközösségében.
Az énekes egy viccesnek gondolt flörtölésbe kezdett, ám kis híján leesett az álla, amikor kiderült, hogy a színpadról megszólított lány alig múlt el 15 éves.
Budapest — Varga Győző (41) finoman szólva sem mondhatja el magáról, hogy a Sztárban sztár zsűrijének kedvence lenne, a közönség azonban szinte egy emberként áll az Irigy Hónaljmirigy énekese mellett.
Csalás, illetve környezet és a természet elleni bűncselekmények gyanúja miatt vizsgálatot kezdeményezett a Volkswagen-csoport ellen Spanyolországban az ügyészség a madridi büntetőbíróságon hétfőn.
A kínai államfő II. Erzsébet királynő vendégeként tölt el négy napot Londonban, és hitvesével együtt a brit királyi család első számú londoni rezidenciáján, a Buckingham-palotában lakik majd.
Holtan találták egy törökországi repülőtér mosdójában a BBC ex-riporterét, Jacky Suttont. Halálának körülményei nem tisztázottak, ismerősei kizárják annak lehetőségét, hogy önkezűleg vetett volna véget életének.
Martin Scorsese újra Robert De Niróval forgat: a rendező és a színész négy évtizedes együttműködésének új produkciója a The Irishman címmel kerül majd a mozikba.