A párizsi nagykövetségen már éjszaka folyamatos ügyeletet rendelt el a külgazdasági és külügyminiszter. Ha magyar állampolgárnak segítségre van szüksége, akkor a követséghez is fordulhat.
Szkopje Görögországgal közös határszakaszán védekezhet, de nem azért, hogy megállítsa, hanem hogy korlátozza és irányítsa a migránsáradatot - döntött éjszaka a macedón biztonsági tanács. Estére elérheti a 400 ezret a Horvátországon áthaladó migránsok száma. A magyar parlament jövő héten a kvóták elleni fellépésre kötelezheti a kormányt.
Kockázatos, ha a vérző ujjunkat azonnal a megnyitott vízcsap alá helyezzük, és égési sérülésre szigorúan tilos például tejfölt vagy paradicsomot tenni.
A terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 reggeli műsorában.
Salim Benghalem az Iszlám Állam egyik fő európai hóhéra, már jó ideje nemzetközi körözés alatt áll és a februári merénylettel kapcsolatban is felmerült a neve.
Az Egyesült Államok újabb egymilliárd dolláros hitelgaranciát nyújt Ukrajnának a következő hónapokban - jelentették be Washingtonban azután, hogy Kijevben tárgyalt Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.
A párizsi terrortámadások már kidolgozott mintát követtek: a terroristák célja már nem a látványos, hanem a hatékony pusztítás, amit legkönnyebben a gyakorlatilag védhetetlen közösségi terek támadásával érhetnek el. Ez ellen, ha csak nem akarjuk, hogy állig felfegyverzett katonák szállják meg a köztereket, globális együttműködés nélkül lehetetlen harcolni.
A ferences rendi szerzetes a Magyar Szórvány Napján mondott fohászt a francia fővárosban elhunytakért. Azokért a fiatalokért is, akik „a sátán zenéjét hallgatták”.
Néha az emberi test a fizikát meghazudtoló csodákat képes produkálni - a túlélésért. Összegyűjtöttünk néhány olyan hihetetlen esetet, amikre könnyedén rámondanánk: ezt nem hiszem el! Pedig mind megtörtént.
Egyelőre nem tudni, ki végzett velük, és azt sem, hogy melyik afrikai országból érkeztek, de az biztos, hogy agyonlőtték az áldozatokat. A Sínai-félsziget északi részén, Rafah várostól délre történt fegyveres összecsapásban további nyolc afrikai megsebesült. A Gázai övezet, Izrael és Egyiptom közötti hármas határ egyiptomi oldala a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) nevű terrorszervezet ellenőrzése…
Brüsszel Molenbeek nevű városrészében szombaton a belga rendőrség letartóztatott egy férfit, akinek a gyanú szerint köze volt a pénteki párizsi terrortámadásokhoz. Így:
Bár a történések zöme San Franciscóban zajlik, a hazai startup vállalkozók mégis valós időben, az Akváriumban követhetik a legnagyobb amerikai Startup eseményt.
A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban 392 191 migránst vettek nyilvántartásba.
Tizenöt agyonlőtt afrikai migráns holttestét találták meg vasárnap Egyiptomban az izraeli határ közelében - közölték helyi biztonsági és egészségügyi források, amelyek nyolc sebesültről is beszámoltak.
Részleges vallomást tett annak a nyolc csecsemőnek a feltételezett édesanyja, akiknek a holttestére a németországi Wallenfelsben bukkantak rá - közölte a bajor rendőrség.
A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport vezetőinek tanácskozására rányomta bélyegét a 129 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat.
Isobel Bowdery halottnak tettette magát, így maradt életben a Bataclan koncertteremben. Elképesztő erejű posztban írta meg, mit élt át, és mire gondolt, miközben várta a halált.
Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Ciolos kijelölt román miniszterelnök vasárnap: szakértői kabinetjében - amelyet jövő héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé - a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt.
Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Luxembourg összehívta péntekre az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek rendkívüli tanácskozását a párizsi merényletekre adandó válasz megvitatására.
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága a elrendelte az érintett sepsiszentgyörgyi ingatlanok visszaállamosításának kivizsgálását - tudatta Tőkés László európai parlamenti képviselő.
A pénteki párizsi merényletsorozat megmutatta, hogy a szíriai és az iraki háborút nem lehet erre a két országra lokalizálni - erre a következtetésre jutottak az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők, akik újabb hasonló merényletektől tartanak.
Harsány színek, eklektika, tradicionális motívumok és modern szabásvonalak – Gryllus Dorkára többnyire ugyan a visszafogottság jellemző, ám a divatban gyakran a merészebb darabokat is bevállalja.
A német szövetségi kormány szerint előfordulhat, hogy a párizsi merényletek hatására szélsőjobboldali csoportok támadásokat követnek el a befogadóotthonok ellen.