Alaposan átrendezheti a médiapiacot a TV2 felvásárlása: a Bors értesülései szerint a két nagy kereskedelmi csatornánál is elkezdték ásni a lövészárkokat, ugyanakkor már nagyban folyik a fegyverkezés is.
Ki más őrizné Cserháti Zsuzsa emlékét méltóbban, mint az az énekesnő, akit szívébe zárt, és utódjának tartott? Fehér Adrienn Titkok és érzések című zenés estjén megidézi a legendás művésznőt, betekintést nyújtva abba a rejtett világba, amelyből csak a csillogást látjuk.
Budapest — Két összeillő ember, Azért vannak a jó barátok, Kell, hogy várj!, Múlnak a gyermekévek... megannyi népszerű dal, amelyekkel ma is üzennek egymásnak az emberek.
Bár a tényleges életfogytiglani ítélet kimondásakor jól tartotta magát, a bíróságról azonnal pszichológushoz szállították a békési családirtót. Élve nem szabadul.
Elkezdődött a november, és máris nyakunkon a mínuszok. Budapestre ma hajnalra rögtön 3 mínusz is jött, állítólag közülük kettő egy pár, a harmadik meg a gyerekük. Utóbbi nem olyan veszélyes, mint a másik kettő, már teljesen kifejlett mínusz. Azért nem árt ma vigyázni.
Hiába kellene pihennie életmentő műtétje után, az agytumorral küzdő Andrea újra dolgozna. A családjával kilakoltatott asszony szerint nincs jövőjük az átmeneti otthonban.
Egyiptom - Miközben a szakértők lázasan dolgoznak a megfejtésen, vajon mi történt a 7K9268-as járattal - és miért kellett meghalnia a 224 utasnak és a személyzetnek - , egyre több találgatás kap szárnyra.
A jászapáti férfi először feleségét, majd fiát is megtámadta lakásukban. A rendőrség elfogta az ötvenegy éves férfit, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
Meglepő, ha egy popsztár neve hivatkozási alapként kerül elő egy városi közgyűlésen egy el nem készült, de már 200 millió forintba kerülő projekt kapcsán. Kovács Ákos neve viszont a kecskeméti képviselő-testület ülésén ilyesformán vetődött fel.
Jászapáti - A rendőrök elfogtak egy férfit, aki jászapáti lakásukban megszúrta feleségét, majd a fiát is - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfő reggel.
A századvégeseknek 2013-ig nem volt államtitkok kezelésére jogosító biztonsági tanúsítványuk, pedig a Népszabadság szerint már 2010 óta minősített adatokkal dolgoztak.
Budapest – A színfalak mögött már a lövészárkokat ássák! Ahogy arra számítani lehetett, Dirk Gerkens kijelentése hullámokat vert az RTL Klub berkeiben.
Mindenki tudja, kész életveszély, ha az FTC válogatott futballistája, Böde Dániel az ellenfél kapuja előtt tűnik fel, ugyanakkor a közúti közlekedésben nincs nála klasszabb pilóta.
A biztos haláltól mentette meg a gazdáját egy kis keverék kutya a Békés megyei Nagybánhegyesen. A szőrmók hangos csaholással és rángatással ébresztette a lángoló paplan alatt alvó Viktóriát.
Bukarest - Egy székelyföldi lány is bukaresti diszkótűz túlélői között van. A lány a barátaival ment el a koncertre, ahol mint a Magyar Nemzetnek elmondta, hirtelen rosszul lett, ezért ki kellett mennie a helyiségből.
Bukarest - Egy székelyföldi lány is bukaresti diszkótűz túlélői között van. A lány a barátaival ment el a koncertre, ahol mint a Magyar Nemzetnek elmondta, hirtelen rosszul lett, ezért ki kellett mennie a helyiségből.
Los Angeles – Virszavija életveszélyben él! A hat esztendős orosz kislány egy nagyon ritka születési rendellenességgel, úgynevezett thoracoabdominal szindrómával jött a világra, ami az ő esetében azt jelenti, hogy a mellkasán kívül fejlődött ki a szíve.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán Holtan találtak egy idős férfit a XIX. kerületi Mészáros Lőrinc utca egy garázsában ma reggel. A haláleset körülményeiről egyelőre nem tudni többet.
Nagy Feró pénzt kapott a pártoktól, A Neoton Família pedig csak azért lett sikeres, mert mert Erdős Péter egykori popcézár szerelmes volt Csepregi Évába - mondta a Várkert Bazárban vasárnap több száz fős közönség előtt Schuster Lóránt, a P-Mobil vezetője.
Elképesztő hely Tetétlen. A másfél ezres településen a közmunkások struccokat nevelnek. A község imádja, a munkások önként jelentkeznek, és a programot már négy másik település is átvenné.
Nagy Feró pénzt kapott a pártoktól, A Neoton Família pedig csak azért lett sikeres, mert mert Erdős Péter egykori popcézár szerelmes volt Csepregi Évába - mondta a Várkert Bazárban vasárnap több száz fős közönség előtt Schuster Lóránt, a P-Mobil vezetője.
Magyarország - Bomba üzletbe foghat bárki, akinek akad felesleges egymillió forintja, egy új lehetőséggel ugyanis olcsón és könnyen lehet ingatlanhoz jutni.