2015. november 2. hétfő

nov. 2
0:03
NGM: várhatóan az év végi kiskereskedelmi forgalom is bővülni fog (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozásai szerint a novemberi és decemberi kiskereskedelmi forgalom is meghaladja majd az előző év azonos időszakit.
nov. 2
0:30
Politikai stabilitást várnak a török szavazók (ProfitLine)
A vasárnapi előre hozott török parlamenti választások azt mutatják, hogy elsősorban politikai stabilitásra vágynak a szavazók - mondta Hegedűs Tamás geopolitikai szakértő a voksolás eddigi eredményeit értékelve az MTI-nek.
nov. 2
4:21
Magyarországnak be kell kapcsolódnia a migránsok ellátásába (ProfitLine)
Egyedül Görögországnak kell növelnie befogadóképességét ötvenezer főre, a többi országnak - amelyek a nyugat-balkáni migrációs útvonalon helyezkednek el - a tranzitlehetőségeit kell bővítenie és ebbe a folyamatba be kell kapcsolódnia Magyarországnak is - mondta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak vasárnap.
nov. 2
6:00
Az üzemanyag alacsony adója miatt nem csökken a környezetszennyezés (ProfitLine)
A Levegő Munkacsoport vasárnapi közleménye szerint káros az a gyakorlat, hogy nem nő az üzemanyagok adója reálértéken.
nov. 2
6:06
Közelebb kerülhetünk a felminősítéshez a héten (Portfolio)
Két kiemelten fontos eseményre is számíthatunk itthon a héten, hiszen a Magyar Nemzeti Bank bemutatja legújabb hitelezés-élénkítő programját, míg a Moody's elképzelhető, hogy stabilról pozitívra...
nov. 2
6:06
Fillérjeid maradnak hó végén? Így kezdj el megtakarítani (Pénzcentrum)
Hiába szeretnél, egyszerűen nincs miből félretenni?...
nov. 2
6:08
Molt vagy Richtert érdemesebb venni a héten? (Portfolio)
A magyar piacon a nagypapírok közül a Mol és a Richter is olyan támaszszinthez érkezhet a héten, ami jó beszállási lehetőséget teremthet a vételi oldalon. Az OTP piacán az lesz az érdekes, hogy tud-e...
nov. 2
6:21
Időszakos ügyletek: pórul járhat, ha nem figyel a buktatókra! (Adózóna)
Tévesen kiállított számlánál a NAV az adólevonási jogot is megkérdőjelezheti. Ezért hozzá kell igazítani a számlázási gyakorlatot az időszakos ügyletekre vonatkozó szabályváltozásokhoz, s különösen nagy figyelmet igényelnek a 2016-ra átnyúló ügyletek.
nov. 2
6:24
Brutális következményekkel járhat a menekültkrízis (Portfolio)
A menekültválság nemcsak hatalmas humanitárius feladatot, hanem politikai, társadalmi és gazdasági kihívást is jelent egyszerre Európa számára - mutatnak rá átfogó elemzésükben a Citi Research...
nov. 2
7:06
Drágulhatnak a borok! (ProfitLine)
A Magyar Szőlő- és Bortermelők Egyesületének elnöke szerint nőtt a szőlő felvásárlási ára, emiatt kis mértékű drágulásra kell számítani a borok piacán.
nov. 2
7:24
Tankoltál már? Elég durva áremelés jön a napokban (Privátbankár)
A kőolaj és az üzemanyagok is drágultak a nemzetközi piacokon: kevesebbet termel Amerika, Európában pedig a Rajna vízszintje miatt nehéz az ellátás, Svájcban egy tűzeset miatt is kritikus a helyzet. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a dollár erősödött a forinthoz képest, nem túl jók a magyar autósok kilátásai a hétre.
nov. 2
7:36
Merkel megmenekült? - Kiegyeztek menekültügyben a német konzervatívok (2.) (Portfolio)
Németországban a kormányzó konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU vezetői hetekig tartó vita után vasárnap megállapodtak egy sor menekültügyi intézkedés közös kezdeményezéséről. A két párt...
nov. 2
7:38
Új cég a magyar tőzsdén (Portfolio)
Hamarosan megindulhat a kereskedés a Duna House részvényeivel a budapesti tőzsdén, azt követően, hogy múlt hét szerdán a részvények felkerültek a BÉT terméklistájára, ma kiderülnek a kibocsátással...
nov. 2
7:39
Várhatóan az év végi kiskereskedelmi forgalom is bővülni fog (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozásai szerint a novemberi és decemberi kiskereskedelmi forgalom is meghaladja majd az előző év azonos időszakit.
nov. 2
7:42
Magyarországon készülnek el az új budapesti villamosok (Privátbankár)
Tíz CAF-villamost legalábbis biztosan Dunakeszin szerelnek össze - még egy rövid villamosvonalat is építenek hozzá.
nov. 2
7:48
Csekély árfolyammozgás a devizapiacon (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama péntekről hétfő reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 2
8:00
Egyre rosszabb helyzetbe kerül Magyarország? (Privátbankár)
A magyar gazdaság 2015 második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog a GKI szerint.
nov. 2
8:02
Ezt az évjáratot megemlegetjük - mennyivel lesz drágább a bor? (Privátbankár)
Nőtt a szőlő felvásárlási ára, emiatt a borok is valamivel drágábbak lesznek - cserébe nagyon jó lesz az idei évjárat.
nov. 2
8:12
A baloldal a bevándorlókat korlátlanul beengedné (ProfitLine)
A Fidesz szerint a baloldal a bevándorlókat korlátlanul beengedné, de a külhoni magyarokat ma sem szereti.
nov. 2
8:12
Jelentett a Mol horvát leánya (Portfolio)
A hétvégén jelentek meg a Mol horvát leányának, az INA-nak a harmadik negyedéves eredményszámai, melyek összességében ezúttal sem lettek szívderítőek: a készletek átértékelésének hatásától...
nov. 2
8:14
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel (Portfolio)
Tovább lassulhat a kínai gazdaság, viszont nagyon jól megy a Ryanairnek, és ma reggel még a bankok is vártnál jobb számokat tettek közzé. Erősödik a líra: A török kormánypárt abszolút többséget...
nov. 2
8:18
Indul a roham: te lecseréled a köteleződ? (Privátbankár)
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra.
nov. 2
8:27
Gazdasági növekedés, bérek: fékeződés várható (Adózóna)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog. Az I. negyedévi 3,6 százalékos növekedést a II. negyedévben csak 2,7 százalékos dinamika követte, s a nyári adatok további fékeződésre utalnak. A tavalyi 3,6 százalék után idén a GDP 2,7 százalékos, jövőre 2 százalék körüli bővülése valószínű, főleg a beruházások idei…
nov. 2
8:30
Ma megtudjuk, mi lesz a forinttal! (Portfolio)
Az elmúlt hetek egyik legfontosabb kérdése volt, és várhatóan a következő hónapok egyik legizgalmasabb témája lesz, hogy hogyan tud növekedni a magyar gazdaság teljesítménye a közeljövőben, melyek a...
nov. 2
8:30
Holnap döntenek a minimálbér sorsáról (Pénzcentrum)
A kabinet csak öt és fél százalékkal kalkulál....
nov. 2
8:32
Kötelező biztosítás: futhatnak az autósok a drágulás elől (Portfolio)
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (kgfb) érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra. A Netrisk.hu előzetes számításai...
nov. 2
8:36
Azt hiszed, drága a biztosítás a kocsira? Meg fogsz lepődni (Privátbankár)
Tényleg emelkednek 10-15 százalékkal a kötelező biztosítások díjai, ez azonban még mindig semmi a régióhoz képest.
nov. 2
8:42
Drágul a kötelező (Infostart)
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a hétfőn kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.
nov. 2
8:45
Újabb 25 milliárdot kaphatnak a megyeszékhelyek (ProfitLine)
Az Országgyűlés mai ülésén 25 milliárd forint többlettámogatást is belefoglalhat a megyeszékhelyeknek az idei költségvetés kedden elfogadni tervezett módosításába, amely a migrációs válsággal összefüggésben 60 milliárd forinttal megemelné a rendkívüli előirányzatok keretét.
nov. 2
8:47
Fokozatosan lassul a magyar gazdaság (ProfitLine)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog. Az I. negyedévi 3,6%-os növekedést a II. negyedévben csak 2,7%-os dinamika követte, s a nyári adatok további fékeződésre utalnak. A tavalyi 3,6% után idén a GDP 2,7%-os, jövőre 2% körüli bővülése valószínű, főleg a beruházások idei stagnálása, jövő évi visszaesése…
nov. 2
8:48
Vajon mi lesz az OTP-vel? (Portfolio)
Rossz hangulatban indult a hét az ázsiai tőzsdéken, sőt az európai piacokon a határidős indexek értéke is mérsékelten esik, a nemzetközi pesszimizmus pedig a hazai tőzsdére is hatással lehet. Itthon...
nov. 2
8:49
Milyen részvényt vegyünk a héten? OTP, MOL, Richter vagy más? (ProfitLine)
A vezető részvények közül a Mol és az OTP árfolyama csökkent, a Magyar Telekomé és a Richteré emelkedett az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 326,34 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 21 557,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac elmúlt heti - október 26-30. közötti - forgalma 40,036 milliárd forint volt, szemben az előző heti 23,0 milliárd forinttal.
nov. 2
8:50
Megtört a jég a Commerzbanknál (Portfolio)
A várt 349 millió eurónál jóval magasabb, 401 millió eurós adózás előtti eredményről számolt be hétfőn reggel közzétett gyorsjelentésében a Commerzbank, miután a hétvégén eldőlt: Martin Blessing...
nov. 2
9:06
Bejön a barátságosság a Ryanairnek (Portfolio)
Jól sikerült a nyári szezon a Ryanairnél, az utasforgalom kétszámjegyű mértékben emelkedett, a férőhely-kihasználtság is tovább nőtt, az olcsóbb üzemanyagnak köszönhetően pedig közel 40%-kal ugrott...
nov. 2
9:06
Indul az év végi roham: közel 2 millió kgfb-nél jöhet emelés (Pénzcentrum)
Ezért nőhetnek a díjak....
nov. 2
9:08
Megtört a jég a Commerzbanknál (2.) (Portfolio)
A várt 349 millió eurónál jóval magasabb, 401 millió eurós adózás előtti eredményről számolt be hétfőn reggel közzétett gyorsjelentésében a Commerzbank, miután a hétvégén eldőlt: Martin Blessing...
nov. 2
9:10
Megjelentek az új autós díjak - Jókora drágulás jöhet (Portfolio)
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (kgfb) érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra. A Netrisk.hu előzetes számításai...
nov. 2
9:12
Így árasztjuk el a világot magyar árukkal (Privátbankár)
A nyári leállások miatt estek a külkerszámok az előző hónaphoz képest, tavaly augusztushoz képest viszont szépen nőtt a forgalom, az idei többlet már 5,3 milliárd eurónál jár.
nov. 2
9:12
Felrobbant a líra, a forint csak nézi (Portfolio)
A vasárnapi meglepő török választási eredmény hatalmas, közel 5%-os líraszárnyalást váltott ki az euróval szemben, ez azonban lényegében meg sem mozdította a forintot a hétfő reggeli kereskedésben....
nov. 2
9:14
Kilátásjavításra számítanak a magyar elemzők (Portfolio)
A Moody's nem fogja kiemelni Magyarországot a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriából pénteken, de azt vélhetően megteszi, hogy a felminősítésre utaló pozitívra javítja az eddigi...
nov. 2
9:18
KSH: 455 millió euró volt a külkereskedelmi többlet augusztusban (Infostart)
Augusztusban a kivitel volumene 6,6, a behozatalé 7,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét, az aktívum 21 millió euróval nőtt tavaly augusztushoz viszonyítva, és elérte a 455 millió eurót - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
nov. 2
9:18
Drágulnak a kgfb-díjak, de... (ProfitLine)
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.
nov. 2
9:20
Siófokon 3,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma (Infostart)
Siófokon az idei szezont kiemelkedően jónak értékelte a helyi vállalkozókat tömörítő turisztikai egyesület a város legutóbbi testületi ülésén. Az önkormányzat adatai szerint nyár végéig csaknem elérte a 900 ezret a regisztrált vendégéjszakák száma, ami 3,9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest.
nov. 2
9:24
Maffiabotrány: mégsem bűnös az UniCredit (Portfolio)
Egy olasz bíróság a hétvégén a maffiabotrány kapcsán kimondta: nincs bizonyíték arra, hogy a három, vezető beosztású unicredites tisztségviselőnek bármi köze lenne a szicíliai maffiához. Eközben...
nov. 2
9:30
Valami nagyon jó történik a magyar feldolgozóiparban (Privátbankár)
Kiemelkedően jó feldolgozóipari kilátásokról tanúskodik az októberi BMI.
nov. 2
9:30
Drágul a kötelező autóbiztosítás (Adózóna)
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (kgfb) érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra. A Netrisk.hu előzetes számításai szerint az új kötések átlagdíja akár a 15 ezer forintos szintet is átlépheti.
nov. 2
9:42
Tovább esik az OTP (Portfolio)
Rossz hangulatban indult a hét az ázsiai tőzsdéken, sőt az európai piacokon is mérsékelt eséseket láthatunk. A nemzetközi pesszimizmus a hazai tőzsdére is negatív hatással van, a Mol kivételével az...
nov. 2
9:42
Komoly változás jön az okmányirodákban: mindent átír az e-kártya (Pénzcentrum)
Elvileg jövő év január elsejétől lehet igényelni az új okmányt....
nov. 2
9:44
Ilyen most egy jó hír Kínából (Portfolio)
Nyolcadik egymást követő hónapban számolt be a feldolgozóipari konjunktúra hanyatlásáról a beszerzési menedzser index. A jó hír, hogy az októberi mutató nagyobb lett a szeptemberinél, és kissé...
nov. 2
9:46
Továbbra is szépen bővül a feldolgozóipar (Portfolio)
A magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke 55,3 pont volt októberben - közölte az MLBKT. Ez 0,5 százalékponttal alacsonyabb a szeptemberi adatnál, ám továbbra is a szektor bővülését...

Keresés