Svájc úgynevezett védzáradékkal kívánja korlátozni 2017-től az európai uniós polgárok eddig akadálytalan bevándorlását - közölte pénteken Simonetta Sommaruga svájci szövetségi elnök. Az unió és...
Termelési kvóta szám szerinti rögzítése nélkül fejeződött be pénteken a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) féléves rendszeres közgyűlése Bécsben.
Leállították a légi forgalmat a Fontanarossa cataniai repülőtéren az Etna kitörése, a pályákat belepő vulkáni hamu miatt - jelentette be pénteken a szicíliai légikikötőt működtető társaság.
Az LMP kudarcnak tartja a közfoglalkoztatást, a siker ugyanis az ellenzéki párt szerint az lenne, ha csökkenne a programban résztvevők száma, nem pedig növekedne.
83,5 milliárd forinttal nőtt októberben a lakossági állampapír állomány, ezzel a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége meghaladta a 3237 milliárd forintot - olvashatjuk az allampapir.hu közleményében.
A héten jelentősen estek a finomított termékárak, és a dollár is gyengült a forinttal szemben, emiatt a Mol várhatóan a benzin és a dízel árát is jelentősen csökkenti majd hétfőn. A héten a...
25 évvel a rendszerváltás után a hazai kis- és középvállalkozások jelentős részénél elérkezett a generációváltás ideje. Az alapítás és működtetés, ami egykor még viszonylag könnyen ment, akár a...
A lehető legkésőbb nyitná meg a menekültek előtt az osztrák munkaerőpiacot a szociális miniszter, aki januárra munkaügyi csúcstalálkozót hívott össze a sürgető kérdés tisztázására.
Hiába érezzük, hogy bizonyos éveink duplán számítanak, a nyugdíjra készülve bizony szembesülnünk kell vele, hogy vannak olyan évek, amelyek még csak egyet sem érnek. Mások viszont igen, megint mások: is-is. Hogy is van ez? Winkler Róbert nyugdíjszakértő megmondja.
A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma helyt adott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keresetének, és valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal megállapította, hogy a végelszámolás alatt álló Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 2006. február 15-től használatos euró alapú kölcsönszerződés elnevezésű blankettaszerződésének több pontja tisztességtelen, így érvénytelen.
Másfél hónappal azután, hogy a kormány jóváhagyta az óriási pécsi naperőmű beruházás 3,5 milliárdos uniós támogatási szerződését, egy friss kormányhatározattal azonnal "hozzávágnak" még 1,5...
A Huawei fogyasztói üzletága 2015-ben is folytatta közép- és felsőkategóriás termékekre fókuszáló stratégiáját, amely keretében idén több prémium kategóriás eszközt mutatott be világszerte, csakúgy, mint 2014-ben.
Egy floridai brókercég, a Raymond James Financial vásárolja meg a Deutsche Bank magánügyfelek kiszolgálásával foglalkozó üzletágát - írja a Wall Street Journal. A tranzakció 2016 harmadik...
Mindenre van Transitunk. Családi vállalkozásként jól tudjuk, hogy milyen egy vállalkozás élete, mennyi mindennel kell foglalkozni, s az idővel milyen jól kell gazdálkodni. Éppen ezért örülünk, hogy olyan megoldást tudunk kínálni a vállalkozásoknak, amely megkönnyíti és gördülékenyebbé teszi a dolgos hétköznapokat.
Karácsony közeledtével megint sok időt töltünk utazással, ajándékvásárlással. A zsúfolt üzletekben, piacokon és tömegközlekedési eszközökön, ha figyelmetlenek vagyunk, könnyen bűncselekmény áldozatává válhatunk. Ezek megelőzésére adott a rendőrség néhány tanácsot!
Két ismert milliárdos befektető szeretné, ha nagy változások indulnának el az Adidasnál. Többek között azt szeretnék elérni, hogy távozzon a sportszergyártó mostani vezérigazgatója. Az egyiptomi...
Ki ne tudná, ki volt Albert Einstein, John Lennon vagy éppen Marilyn Monroe? Azt viszont már biztosan kevesebben gondolnák, hogy ezek a hírességek még halálukat követően is milliárd forintokat...
2014 és 2015 után, januárban, harmadik alkalommal is megrendezik a Magyar Marketing Fesztivál elnevezésű szakmai konferenciát, amit kifejezetten a kis- és középvállalkozók tulajdonosainak, döntéshozóinak, és marketing iránt érdeklődőknek szerveznek január 28-án Budapesten, a Lurdy Konferencia Központban.
Idén március közepe óta tiltja törvény, hogy vasárnaponként a boltok nyitva tartsanak. Az Ipsos Zrt. a törvény bevezetése előtt, tavasszal, majd fél évvel később, ősszel is országos reprezentatív...
Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a Dublini Egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki - idézte Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét pénteki cikkében a La Libre Belgique című napilap internetes kiadása.
Egymás után érkeznek a novemberi autóértékesítési statisztikák, amelyek alapján hiába ad akár jelentős kedvezményeket a Volkswagen, az eladásai meredeken esnek. Az egyesült Államokban negyedével...
Az EU pénzügyi felügyeleti szervei legújabban a robot-tanácsadást nyújtó alapkezelőket, nyugdíjalapokat és biztosítókat vizsgálják, szerintük ugyanis túl nagy kockázatokat rejtenek az ilyen módon...
Több mint száz országban, több száz esemény keretében ünneplik a helyi alapanyagokat a Terra Madre Napon, december 10-én. Itthon termelői piacon zajló főzés, filmvetítés és fenntartható alapanyagokból készített borvacsora is része lesz a programsorozatnak.
Amikor közösségitaxi-szolgáltatókra gondolunk, azonnal az Uber ugrik be, hiszen ez az egyik legnépszerűbb ilyen cég Európában. A hasonló cégek közül az Uberrel kapcsolatban lát napvilágot a legtöbb...
Nyolc százalékkal csökken az idén a táblagépek világpiaci forgalma, de ennél utána is csak rosszabb lesz, a kereslet a jövőben a billentyűzetes, üzleti célú és nagyobb méretű készülékek felé tolódik el - közölte az amerikai International Data Corporation informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Holnap van az önkéntesség világnapja. Bár a karitatív tevékenység számos előnnyel jár mind az önkéntes, mind pedig a társadalom számára, Magyarország sajnos ebben a tekintetben nem éri el az európai átlagot. Miért fontos az önkénteskedés és milyen tevékenységben vesznek legszívesebben részt a magyarok? Ezt gyűjtötte össze a jeles alkalomból a K&H gyógyvarázs.
Húsz év börtönbüntetés járhat annak, a magát portfólió menedzsernek hazudó amerikaira, aki szédítően magas hozamokat ígérve "ügyfeleinek", kicsalta azok pénzét - számol be a The Wall Street Journal. ...
A talaj világszerte gyors ütemben romlik, amit az erózió, tápanyagveszteség, a szerves szén csökkenése és más jelenségek jeleznek, de még nem késő, nemzetközi összefogással megfordítható ez a folyamat, állapította meg egy új ENSZ tanulmány.
A hazai kkv-k többsége jól ismeri az új digitális szolgáltatásokat, és törekszik is arra, hogy a legújabb ilyen jellegű szolgáltatásokat vegye igénybe, amennyiben az hatékonyabbá teszi a cég működését. A vállalkozások többféle elektronikus pénzügyi szolgáltatást alkalmaznak egyszerre, de leginkább a banki átutalást használják – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Jövő év január 1-jén megkezdi működését a Magyar Telekom MET Holding AG-vel alapított vegyesvállalata, amely a Telekom üzleti ügyfeleinek nyújt majd energiaszolgáltatást - közölte a Telekom pénteken az MTI-vel.
Megfellebbezte a Golgota című Munkácsy Mihály-festmény védetté nyilvánításáról szóló határozatot Pákh Imre üzletember, az alkotás tulajdonosa. A Magyar Idők cikke szerint az ügyben eljáró Forster...
A most következő számoktól minden magyarnak kinyílhat a svájci bicska a zsebében. A svájci és a magyar jegybank adatait összevetve ugyanis kiszámítottuk, hogy egy átlag svájci 17-szer gazdagabb, mint...