2015. december 26. szombat

dec. 26
0:00
7800 dolgozót épít le a Toshiba (HR Portál)
Éveken keresztül könyvelési csalások zajlottak a cégnél, amiben szinte az egész vállalat benne volt, derült ki a nyár óta tartó vizsgálatokból. A teljesíthetetlen célok miatt kezdték kozmetikázni az adatokat, írja a PCWorld.
dec. 26
0:02
Minden, ami a HR-t idén foglalkoztatta. És jövőre? (HR Portál)
Valóban komoly probléma a munkaerőhiány, de jól választani megéri. A bérekkel muszáj felfelé elindulni, mert a régiós szinten is nagyon alulteljesítünk. A generációs problémákról pedig nem beszélni kellene, hanem elfogadni és mindenkit megfelelően motiválni. A startup alapítással pedig csak óvatosan jövőre. Évértékelő és egyben a jövőbeni HR folyamtokra előre mutató interjú készült Fehér Zsolttal…
dec. 26
0:04
10 dolog, amit egy vezető megtanulhat a Karácsonyból (HR Portál)
Valójában mindannyian ugyanarra vágyunk: szeretetre, tiszteletre, elfogadásra, figyelemre, megértésre, mindennapi örömökre, ha szükségünk van rá, akkor támaszra. Ugyanarra vágyunk a magánéletünkben és a munkahelyünkön is: emberi értékekre. Persze vannak különbségek és máshová kerülnek a hangsúlyok magánemberként és vezetőként, de a Karácsony minden szerepünkben nagy tanítómester. Nézzük csak!
dec. 26
0:06
Hol éri meg Magyarországon dolgozni? (HR Portál)
Az informatika és a távközlés területén, illetve a gyógyszeriparban a legérdemesebb karrierbe kezdeni, ha valaki sokat szeretne ma keresni Magyarországon. De még ezeket is lekörözheti, ha légiforgalmi-irányító lesz, írja a hvg.hu.
dec. 26
0:08
Senkinek sem jó, mégis nehéz kiirtani a hálapénzt (HR Portál)
Bár a hálapénz nagyon sok szempontból káros, mégis mára részévé vált az egészségügy működésének, így nagyon nehéz kiirtani, és sima béremeléssel már nem orvosolható , írja az Index. Miközben orvosi tiltakozás indult, és Emmi válasz is született az ügyben.
dec. 26
0:10
Ahol több nő dolgozhat a parlamentben (HR Portál)
Minden korábbinál több nő került be a spanyol parlamentbe a választások után. A képviselők 39,4 százaléka nő lesz, írja az Index.
dec. 26
0:12
111 ezer forint lesz a minimálbér 2016-ban (HR Portál)
Bruttó 111 ezer forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget 2016-ra három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
dec. 26
0:14
Akár 20 ezer forintot is bukhatnak a pedagógusok a minimálbér emelésén (HR Portál)
A pedagógusok fizetésemelését leválasztották 2014 végén a minimálbér-emelésről. A 111 ezer forintos minimálbérrel most egyes pedagógusok 20 ezer forinttal is többet kereshetnének, írja az eduline.
dec. 26
0:16
Nagyobb vagyonokat irányítanak a nők, mint a férfiak (HR Portál)
A milliárdos nők száma gyorsabban növekszik, mint a milliárdos férfiaké. A nők átlagosan nagyobb vagyonokat irányítanak, mint a férfiak, és egyre nagyobb befolyással rendelkeznek a családi vállalkozások, a filantróp tevékenység és az irányítás területén, derül ki a UBS Group AG és a PwC közös tanulmányából.
dec. 26
0:18
Egészségügy: mikor lesz kollektív szerződés? (HR Portál)
Folytatódtak az egyeztetések az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért a reprezentatív szakszervezetek, az érdekvédelmi szervezetek, az ágazati kamarák és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága között - tájékoztatta az államtitkárság.
dec. 26
0:20
2018-ban sem lesz elég 8 óra munka a megélhetéshez (HR Portál)
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az LMP szerint is elfogadhatatlan, hogy a minimálbér továbbra sem éri el a létminimumot.
dec. 26
0:22
Munkaviszonyhoz kötik a három gyerek után járó 10 milliót (HR Portál)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) támogatás részleteiről beszélt a reggeli Mokkában.
dec. 26
0:24
Több száz munkavállaló kerülhet utcára Dunaújvárosban és Ózdon (HR Portál)
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint nagyon komoly veszélybe került a magyarországi vas- és acélipar jövője a területen dolgozó munkavállalók munkahelyeinek biztonsága, ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter segítségét kérték a megoldási javaslatokat is tartalmazó levelükben.
dec. 26
0:26
Nem világították át a Political Capital munkatársait (HR Portál)
A Political Capital (PC) politikai elemző és tanácsadó cég 2010 előtt úgy dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy munkatársaikat nem világították át, azaz nem rendelkeztek biztonsági tanúsítvánnyal - írta a PestiSrácok.hu a Belügyminisztériumnak a portál kérdéseire érkezett válaszára hivatkozva.
dec. 26
0:28
Aki kérdez: Kövesdy Tamás (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Kövesdy Tamás a METRO Cash & Carry HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Németh Zoltán a Telenor Magyarország Zrt. Humánerőforrás Vezérigazgató-helyettese kérdésére.
dec. 26
0:30
2015:a hirdetés és az állásbörze halálának éve (HR Portál)
2015 nagy tanulsága, hogy a toborzás hagyományos útvonalai (hirdetés, állásbörzén való jelenlét) már nem működnek. A vállalatok az online felületek, a közösségi média, a fejvadászok és az ajánlás útján történő toborzást vetik inkább be az új munkatársak megtalálása érdekébe. Évértékelő cikksorozatunk első része.
dec. 26
0:32
100 ezer emberen a közmunka sem segít (HR Portál)
November végéig 350,5 ezer álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, 14,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. 57,8 ezer ember jelentős része viszont sajnos nem rendes munkát kapott, hanem közmunkás lett. Tíz éve nem volt ilyen kedvező november.
dec. 26
0:34
Készülhetnek a HR-osztályok az adóbevallás-tervezettel megjelenő dolgozókra (HR Portál)
Jövő évtől az adóhatóság átvállalja az alkalmazottak adóbevallását, azonban az új rendszerben a teljes körű adminisztrációhoz egyszerre több helyről, többek között a munkáltatótól kell majd információkat bekérnie a hatóságnak - írja a Napi.hu.
dec. 26
0:36
Ez állhat Jakupcsek Gabriella elbocsátása mögött (HR Portál)
A népszerű televíziós műsorvezető, Jakupcsek Gabriella is áldozata lett az állami médiát irányító MTVA csoportos leépítésének. Sajtóinformációk szerint a leépítés oka a költségcsökkentés és a fiatalítás.
dec. 26
0:38
A menedzser szülő hamar rájön, hogy nem tud mindent kontrollálni (HR Portál)
Eljön az a pillanat, amikor a menedzser rájön, hogy utódja már nem menedzselhető, se kőbe vésett szabályokkal, se kézi irányítással: amikor egyszer s mindenkorra bebizonyosodik, hogy a nevelés nem egyenlő a kontrollal, miképpen a vezetés sem utasítások kiadásának és azok végrehajtásának ellenőrzéséből áll.
dec. 26
0:40
5 tipp, miként kapcsolódjunk ki két ünnep között (HR Portál)
Mindjárt itt vannak az ünnepek, azonban sajnos sokaknak egyáltalán nem jelent igazi kikapcsolódást december utolsó hete. Ilyenkor is rengeteg stresszfaktor bukkanhat fel az életünkben: a családi vendégeskedések és a szilveszteri buli előkészületei sokakat leterhelnek. A Profession.hu tippjeivel egész biztosan valódi kikapcsolódást jelent az év utolsó munkamentes hete.
dec. 26
4:21
Londoni elemzők: az intézményi befektetők még nem sorolják a fő kockázatok közé a Brexitet (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint a nemzetközi befektetői közösség egyelőre nem sorolja a jelentős kockázati tényezők közé a "Brexitet", vagyis Nagy-Britannia esetleges távozását az Európai Unióból.
dec. 26
5:06
Mit esznek az amerikai elnökök karácsonykor? (GazdaságPortál)
A karácsonyi ünnepi asztalra az Egyesült Államokban nincs “általános” fogás, nem úgy például, mint hálaadáskor, amikor szinte minden családnál áfonyás pulykát és sütőtökből készült süteményt fogyasztanak. Az amerikaiak egymástól lesik el a jóféle étkek receptjeit, s ilyenkor szóba kerül az is, mit esznek a hírességek, például a híres politikusok. George Washington (az Egyesült Államok első ...
dec. 26
6:00
Németországban tűz ütött ki egy menekültszállásnak szánt épületben (ProfitLine)
Tűz ütött ki péntekre virradó éjjel egy menekültszállásnak szánt németországi épületben, a Baden-Württemberg tartományi Schwäbisch Gmündben.
dec. 26
6:21
Az emberek leszavaznák a vasárnapi boltzárat (Portfolio)
Kilenc hónap telt el a kezdetben a kormányt is rendkívül megosztó, hatástanulmányokkal nem alátámasztott, kereszténydemokrata képviselők által kezdeményezett vasárnapi boltbezárás bevezetése óta. A...
dec. 26
7:15
Bambi, Csepel, Orion: hová tűntek a legendás magyar márkák? (Pénzcentrum)
Nemrég még ők voltak a boltok sztárjai: mi lett velük?...
dec. 26
7:30
Időszakos elszámolású ügyletek: az a fránya teljesítési időpont! (Adózóna)
Mit kell feltüntetni teljesítés időpontjaként a számlán a 2015. utolsó negyedévére vonatkozó elszámolású ügyletekről kiállított számlán – kérdezte olvasónk. Dr. Bartha László, adójogi szakjogász szakértőnk válaszolt.
dec. 26
8:12
Mit esznek az amerikai elnökök karácsonykor? (ProfitLine)
A karácsonyi ünnepi asztalra az Egyesült Államokban nincs "általános" fogás, nem úgy például, mint hálaadáskor, amikor szinte minden családnál áfonyás pulykát és sütőtökből készült süteményt fogyasztanak. Az amerikaiak egymástól lesik el a jóféle étkek receptjeit, s ilyenkor szóba kerül az is, mit esznek a hírességek, például a híres politikusok.
dec. 26
8:12
Felpörgetik az állami támogatások kifizetését (TőzsdeFórum)
Ebben az évben mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
dec. 26
8:27
Újabb két atomerőművet építenek az oroszok (Portfolio)
Két atomerőmű építéséről szóló szerződést írt alá Banglades állami atomenergia-ügyi bizottsága a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernnel pénteken. A dokumentumban két, egyenként 1200...
dec. 26
8:51
Itt a jóslat: ekkorra válhat Kína a világ legnagyobbjává (Privátbankár)
A korábbi becslésekhez képest sokkal később, csak 2029 környékére válhat a világ legnagyobb gazdaságává Kína. Kína egész évben gyengélkedett: lassul a gazdaság, a jüan pedig veszített az értékéből, Azonban mindezek ellenére is a térség gazdaságai növekednek majd a leggyorsabban.
dec. 26
9:00
Európa lecsúszik, Kína elöretör (TőzsdeFórum)
A korábban vártnál évekkel később, valószínűleg csak a 2020-as évtized végére lesz Kína a világ legnagyobb gazdasága a dollárban számolt nominális hazai össztermék alapján.
dec. 26
9:03
Csak jóval később előz Kína (Portfolio)
A korábban vártnál évekkel később, valószínűleg csak a 2020-as évtized végére lesz Kína a világ legnagyobb gazdasága a dollárban számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján - jósolták szombaton...
dec. 26
9:09
A fiatalok teszik gazdaggá a netes kereskedőket? (Privátbankár)
Magyarországon is a fiatalok a netes vásárlás hajtómotorjai. Egyre többször vásárolunk online naponta.
dec. 26
9:30
Céget alapítánál? Segítenek neked (TőzsdeFórum)
A cégalapítást, cégépítést segítő honlapot indított a Bridge Budapest elnevezésű non-profit szervezet, amely a honlapján több mint hatvan videóban igyekszik válaszolni az úgynevezett startup kultúrával kapcsolatos kérdésekre.
dec. 26
9:57
Csökken a lakásáfa, de az árból nem akarnak engedni (Pénzcentrum)
Pedig elvileg olcsóbban kell majd adni az újonnan épített házakat....
dec. 26
10:00
K&H;: egyre fiatalabbak vásárolnak az interneten (GazdaságPortál)
A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni – közölte a K&H az MTI-vel. A K&H elemzéséből kiderül az is, hogy az e-kereskedelemben már egyre több napi fogyasztási cikket is vesznek, és a felnőttek mellett fokozatosan megjelenik a fiatalabb generáció: a 15-29 ...
dec. 26
10:06
Problémás az ajándék? Így viheted vissza (TőzsdeFórum)
Minden évben - különösen karácsony környékén - problémát okoz a fogyasztóknak, hogy az ajándékba vásárolt hibátlan termékeket egyáltalán visszavihetik-e a boltba, ha igen akkor meddig.
dec. 26
10:18
Kapkodtak idén a Huawei telefonjai után (TőzsdeFórum)
A Huawei több mint 100 millió okostelefont szállított ki 2015-ben.
dec. 26
10:21
Jövőre még nagyobb veszélyben lesznek az adataink (Privátbankár)
Az összekapcsolt eszközök hálózata jelentheti a legnagyobb veszélyt a felhasználók számára.
dec. 26
10:24
Kerékpárút épült Magosliget és a romániai Túrterebes között (ProfitLine)
Az Európai Unió pályázati támogatásából kerékpárút épült a Túr folyó árvízvédelmi töltésén Magosliget és a romániai Túrterebes között - tájékoztatták a projektet közösen megvalósító magyar és román cégek az MTI-t.
dec. 26
10:42
Koncerthegyekkel búcsúzik az óév (TőzsdeFórum)
Az év utolsó napjaiban, szilveszterkor és az új év elején is gazdag könnyűzenei koncertkínálatból lehet választani, koncertezik Budapesten mások mellett a Zagar, a Csík Zenekar, a Hot Jazz Band és a Quimby is.
dec. 26
10:51
A cégalapítást segítő honlapot indított egy non-profit szervezet (Infostart)
A cégalapítást, cégépítést segítő honlapot indított egy budapesti non-profit szervezet.
dec. 26
10:51
Ezek a nagy vállalatbirodalmak születtek 2015-ben (Portfolio)
A nagy felvásárlások és fúziók éve volt 2015. Idén összesen 4900 milliárd dollár értékben történtek tranzakciók, ami új csúcsot jelent, ugyanis megdőlt a 2007-es rekord. Most a CNBC összeszedte az év...
dec. 26
11:00
Fokozott figyelmet kér a közutakon a rendőrség (GazdaságPortál)
A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést – hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt írta: a köd, a szitáló eső, a nedves, ...
dec. 26
11:18
Unikornisok értéke (TőzsdeFórum)
Az unikornis másik jelentése: minden olyan, még tőzsdére nem bocsátott társaság, amely a privát tőkebevonás alkalmával elérte az 1 milliárd dolláros összeget.
dec. 26
11:27
A Commerzbank beperelte a Deutsche Bankot (Portfolio)
A Commerzbank sokat bukott a jelzálogfedezetű értékpapírokon, ezért most beperelt négy nagybankot, köztük a nagy német rivális, a Deutsche Bank egyik leánybankját is. A Commerzbank a 2008-as...
dec. 26
11:30
Mi lesz a hagyományos boltok sorsa? A fiatalok az interneten vásárolnak (ProfitLine)
A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni - közölte a K&H az MTI-vel.
dec. 26
11:51
Lakásáfa: ennyi nem lesz elég? (Privátbankár)
Az ágazati szereplők szerint áldásos hatással lesz a lakáspiacra az új 10+10 milliós program és az áfacsökkentés, de ez még messze nem elég ahhoz, hogy hosszútávon lehessen beruházásokkal tervezni.
dec. 26
12:00
Lepusztuló lakások, elvándorló fiatalok (TőzsdeFórum)
Hosszú távú lakáspolitikára és legalább egy kormányzati, a lakásügyért felelős, számon kérhető személyre lenne szükség.

Keresés