2015. december 28. hétfő

dec. 28
0:06
Nem valószínű gazdasági és politikai hatalomátrendeződés Kína miatt (GazdaságPortál)
Csath Magdolna közgazdász szerint a kínai gazdaság növekedése miatt nem valószínű, hogy politikai és gazdasági hatalmi átrendeződés menne végbe a világban még akkor sem, ha Kína megelőzné az Egyesült Államokat az előállított áru értéke tekintetében. A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában azt mondta, az egy főre jutó gazdasági teljesítmény még akkor is ...
dec. 28
4:15
Bajor belügyminiszter: a magyarok jól gondoskodnak a schengeni határ védelméről (ProfitLine)
A magyar hatóságok jól gondoskodnak a schengeni határ védelméről - jelentette ki a bajor belügyminiszter egy vasárnapi német lapinterjúban.
dec. 28
4:30
Szíria – A NATO légi felderítő gépeket telepít Németországból Törökországba (GazdaságPortál)
A NATO átmenetileg Németországból Törökországba telepít AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket, hogy erősítse a polgárháború sújtotta Szíriával szomszédos Törökország légterének biztonságát – jelentette vasárnap a Bild am Sonntag című német lap és az AFP francia hírügynökség. Mindkét jelentés a német védelmi minisztérium egy december 18-i levelére hivatkozik, amelyben a tárca…
dec. 28
4:48
Szilveszterkor lehűlésre, az újévben hóra is számítani lehet (GazdaságPortál)
A következő napokban folytatódik a ködös, párás idő, szilveszterkor viszont lehűlés várható, akár mínusz 10 Celsius-fok is lehet. Az újév első napjaiban elszórtan már hószállingózásra, gyenge havazásra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn nagyrészt borult, párás, több helyen ködös idő lesz.…
dec. 28
5:12
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei az 52. héten (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 3 (három) 4 (négy) 16 (tizenhat) 17 (tizenhét) 34 (harmincnégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 570 245; a 4 találatos szelvényekre 9 250; a 3 találatos szelvényekre 1 440 forintot ...
dec. 28
5:24
Az Egyiptomban tengődő szír menekültek keresik az utat Európába jutott családtagjaikhoz (GazdaságPortál)
A legtöbb Egyiptomban hátramaradt szír menekült mostanra úgy döntött, hogy Európába jutott családtagjai után indul. Aki nem képes az embercsempészek által koordinált veszélyes és költséges útra, az csak a családegyesítésben reménykedhet. Az Alexandriától nyugatra fekvő el-Adzsami nevű előváros néhány utcája az Egyiptomba kényszerült szíriaiak egyik gyűjtőtégelyeként vált ismertté, időközben…
dec. 28
6:03
Súlyos érdekek az MKB-kaland hátterében (Portfolio)
Nemzetgazdasági érdekekre hivatkozik az MKB Bank vezérigazgatója, amikor arról kérdezzük, mi értelme volt a realizált 17 milliárd forintos bukóért beszállnia az államnak a bankba. A társaság 2015-ben...
dec. 28
6:03
Itt a nagy virsliteszt: tényleg az olcsó a legrosszabb? (Pénzcentrum)
Sokat kóstoltunk, elmondjuk, melyik jó választás szilveszterre....
dec. 28
6:27
Egyenlő munkáért egyenlő bér járjon (ProfitLine)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) alaptörvény-módosítást terjeszt be, hogy abba bekerüljön az alapvető emberi jog, amely szerint egyenlő munkáért egyenlő bér jár.
dec. 28
6:30
Hogyan hat az építési láz a GDP-re? (Infostart)
A kormány egyelőre nem látja indokát annak, hogy változtasson a jövő évi büdzsé parlament által is elfogadott keretfeltételein, a magyar gazdaság stabil növekedési pályán halad, az elmúlt évek konszolidációja után 2013 második felétől érezhető a gazdasági bővülés, 2016 nagy kérdése az, hogy a növekedés milyen szinten folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év…
dec. 28
6:39
A Hatoslottó nyerőszámai az 52. héten (Pénzcentrum)
Lássuk az idei év utolsó számait!...
dec. 28
6:42
Ezért kerül sokba a vállalkozóknak a minimálbér emelése. Példákkal (Adózóna)
Januártól nő a minimálbér és a garantált bérminimum is, bár jogszabályban még nem hirdették ki az erről kötött egyezséget. Mindez a fizetendő járulékok miatt sokba lesz a vállalkozóknak. Természetesen vannak, akik számára előnyt hoz az emelés.
dec. 28
6:48
MNB-alelnök: a pénzügyi közvetítőrendszer stabilabb, mint egy éve (Infostart)
Mozgalmas, aktív évet zárt a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti területe és a felügyeletnek is jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar pénzügyi közvetítőrendszer ma erősebb, stabilabb, mint egy éve - mondta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke az MTI-nek adott interjúban.
dec. 28
7:00
Az uniós országok jövőre felismerik, hogy csak együtt tudják megoldani a menekültválságot (ProfitLine)
Az Európai Unió tagállamai 2016-ban majd belátják, hogy csak közösen tudják megoldani a menekültválságot - mondta a német pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.
dec. 28
7:06
Háborúkat támogathatunk az izzóinkkal (TőzsdeFórum)
Közvetett módon háborúkat pénzelhetnek a fogyasztók.
dec. 28
7:09
Időben megkapják a bérüket a közszolgák, és a rendőrök (HR Portál)
A központosított illetmény-számfejtési rendszerre történő sikeres átállás eredményeként határidő előtt elkészült a decemberi bérszámfejtés a Magyar Államkincstárban, így az érintett intézmények valamennyi munkavállalója időben megkaphatja illetményét - közölte a kincstár még a múlt héten.
dec. 28
7:11
Túl sokat kell dolgozniuk a görög orvosoknak (HR Portál)
Uniós jogot sért, hogy a görög szabályozás lehetővé teszi az orvosok számára, hogy egyhuzamban 24 órát, vagy annál is többet dolgozzanak - mondta ki szerdán a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
dec. 28
7:13
Jobban foglalkoztatja a magyart a munkanélküliség, mint a migráció (HR Portál)
Továbbra is a bevándorlás kérdése foglalkoztatja leginkább az európai közvéleményt - derül ki az Eurobarométer szerdán közzétett őszi összesítéséből.
dec. 28
7:15
Balog Zoltán: A gyermekvállalást segíti a kormány (HR Portál)
A gyermekvállalás, a gyermeknevelés segítését előmozdító intézkedéseket emelte ki a kormány családpolitikai intézkedései közül az emberi erőforrások minisztere a csalad.hu internetes portálnak adott karácsonyi interjújában.
dec. 28
7:17
Bánya omlott a munkásokra, öngyilkos lett az igazgató (HR Portál)
Pénteken egyelőre ismeretlen okból beomlott a kelet-kínai Shandong tartományban lévő bánya. A balesetben egy ember halt meg, négy bányásznak sikerült kimenekülnie, 17-en pedig azóta is lent vannak. Az igazgató nem bírta a nyomást - adja hírül az Index a BBC alapján.
dec. 28
7:18
Kevesebb a rezsi, többen fizetik a számlát (Privátbankár)
Egy év alatt jelentősen csökkent a lakosság közműtartozása.
dec. 28
7:30
Idén sem lógathatta a lábát a jegybank (TőzsdeFórum)
A pénzügyi közvetítőrendszer ma stabilabb, mint egy éve.
dec. 28
7:33
Mi lesz a hagyományos boltok sorsa? A fiatalok az interneten vásárolnak (ProfitLine)
A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni - közölte a K&H az MTI-vel.
dec. 28
7:36
Itt a vizsgálat eredménye: ezek a részvények tűntek el a brókercégnél (Privátbankár)
Lezárult a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír Zrt. vagyonvizsgálata.
dec. 28
7:45
Így készíthető bevallási nyilatkozat a 2015-ös jövedelemről (Adózóna)
2016-tól lehetősége van a magánszemélyeknek, arra hogy 2015. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségüknek bevallási nyilatkozat útján tegyenek eleget. A NAV tájékoztatót tett közzé a legfontosabb tudnivalókról.
dec. 28
7:54
Az idei rekordját is megdönti a kormány? (Privátbankár)
Már tavaszra elkészül a 2017-es büdzsé.
dec. 28
7:54
Nem tett jó a karácsony a forintnak (TőzsdeFórum)
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggelre a december 23-ai szinthez képest a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
dec. 28
8:00
Átlagosan 5 százalékkal nő a rendvédelmi dolgozók bére (Infostart)
Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére január 1-jétől.
dec. 28
8:06
Védegylet: közvetett módon háborúkat pénzelhetnek a fogyasztók (ProfitLine)
A Védegylet egy kampánnyal arra akarja felhívni a figyelmet, hogy egyes fogyasztási cikkek megvásárlásával közvetve háborús konfliktusokat pénzelhetnek az emberek.
dec. 28
8:09
A kaszinókat is fehéríti a kormány (Portfolio)
A kormány egyelőre nem látja indokát annak, hogy változtasson a jövő évi büdzsé parlament által is elfogadott keretfeltételein, a magyar gazdaság stabil növekedési pályán halad, az elmúlt évek...
dec. 28
8:11
Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába (Portfolio)
Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába, a futóműalkatrész-gyártás megújításába kívánnak nagyobb összeget fektetni, amennyiben a Rába tavaszi közgyűlésén megkapják az ehhez szükséges támogatást -...
dec. 28
8:18
Átmegy az uniós rostán a magyar szabályozás? (TőzsdeFórum)
2016. január 1-jétől egyes új építésű lakások esetén 2016-2019 között a kedvezményes, 5 százalékos kulcsot alkalmaznak. Kérdéses azonban, hogy a kedvezmény összhangban van-e az uniós szabályozással.
dec. 28
8:27
A Commerzbank beperelte a Deutsche Bankot (Portfolio)
A Commerzbank sokat bukott a jelzálogfedezetű értékpapírokon, ezért most beperelt négy nagybankot, köztük a nagy német rivális, a Deutsche Bank egyik leánybankját is. A Commerzbank a 2008-as...
dec. 28
8:29
Ünnepi hangulatban esik az olaj (Portfolio)
Alacsony aktivitás jellemzi ma az olaj piacán is a kereskedést, a WTI típusú könnyűolaj 37,7 dollár környékén mozog, 1 százalékos csökkenést felmutatva. A fundamentumok alapvetően továbbra sem...
dec. 28
8:30
Varga Mihály: én ennél optimistább vagyok (Privátbankár)
A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány egyelőre nem látja indokát annak, hogy változtasson a jövő évi büdzsé parlament által is elfogadott keretfeltételein, a magyar gazdaság stabil növekedési pályán halad, az elmúlt évek konszolidációja után 2013 második felétől érezhető a gazdasági bővülés, 2016 nagy kérdése az, hogy a növekedés milyen szinten folytatódik
dec. 28
8:36
Pihenőt tart az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Minimális forgalom mellett tartotta magát a bankpapír.
dec. 28
8:38
A csökkenő trendvonal a MOL útjában - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
13800 fölött vetheti meg a lábát az olajvállalat árfolyama.
dec. 28
8:39
Nem valószínű gazdasági és politikai hatalomátrendeződés Kína miatt (ProfitLine)
Csath Magdolna közgazdász szerint a kínai gazdaság növekedése miatt nem valószínű, hogy politikai és gazdasági hatalmi átrendeződés menne végbe a világban még akkor sem, ha Kína megelőzné az Egyesült Államokat az előállított áru értéke tekintetében.
dec. 28
8:40
400-tól pattant el az MTelekom - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Eltávolodhat fontos támaszától a távközlési vállalat árfolyama.
dec. 28
8:41
Varga Mihály: folytatódik az ekáer-rendszer finomítása (ProfitLine)
A kormány egyelőre nem látja indokát annak, hogy változtasson a jövő évi büdzsé parlament által is elfogadott keretfeltételein, a magyar gazdaság stabil növekedési pályán halad, az elmúlt évek konszolidációja után 2013 második felétől érezhető a gazdasági bővülés, 2016 nagy kérdése az, hogy a növekedés milyen szinten folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év…
dec. 28
8:42
Nem nyerte vissza erejét a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Egyelőre 5650 alatt maradhat a gyógyszergyártó árfolyama.
dec. 28
8:44
Elérhető távolságban 24000 a BUX-nál - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Felső lélektani ellenállásához zárt közelebb a határidős index.
dec. 28
8:45
Lép az MNB, retteghetnek a mesés kamatokat ígérő cégek (Portfolio)
Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke évértékelő interjújában mindenki számára fájdalmas kijózanodásnak nevezte a brókerbotrányok feltárásának folyamatát. Szerinte a vagyonbiztosításokhoz...
dec. 28
8:45
Százezerrel kevesebb magyarnál kopogtattak idén a behajtók (Pénzcentrum)
2014-hez képest húsz százalékkal kevesebb pénzbehajtási eljárás kezdődött....
dec. 28
8:47
Hatalmasat estek a nyersanyagok (Portfolio)
Az idei évben rekord született a vállalatfelvásárlások és fúziók piacán Ázsiában, a tranzakciók összértéke a Dealogic adatai alapján meghaladta az 1000 milliárd dollárt. Ezzel korábbi, 2014-es...
dec. 28
8:48
Nem unatkoztak: mozgalmas éve volt az MNB-nek (Privátbankár)
A jegybank alelnöke szerint a pénzügyi közvetítőrendszer ma stabilabb, mint egy éve.
dec. 28
8:50
Valami nagyon nagyra készül az állam járműgyártó (Privátbankár)
Milliárdos fejlesztés jöhet a Rába-csoportnál.
dec. 28
8:54
Nagy tempóban fejleszt a Rába (TőzsdeFórum)
Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába-csoport - mondta el a holding elnök-vezérigazgatója.
dec. 28
9:00
Új esztendő felé nézve - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
Mi említettük izgalmas részvényként a Rábát, ezt most is tartjuk.
dec. 28
9:03
Fél éve tart a szenvedés Kínában (Portfolio)
A kínai iparvállalatok összesített profitja novemberben 1,4 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához képest, ezzel sorozatban hatodik hónapja tart már a visszaesés - derült ki a kínai...

Keresés