2016. január 2. szombat

jan. 2
4:24
Szabadlábon a tervezett brüsszeli merényletek miatt őrizetbe vett hat ember (ProfitLine)
Belgiumban a hatóságok péntekre elengedték az ünnepek idejére tervezett brüsszeli terrortámadásokkal kapcsolatban csütörtökön őrizetbe vett hat ember mindegyikét - közölte a belga szövetségi ügyészség péntek délután.
jan. 2
5:27
Önnek melyik a kedvenc hala? Itt az idei nyertes (ProfitLine)
Meggyőző fölénnyel a compó (Tinca tinca) nyerte a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazást - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.
jan. 2
6:00
Íme a magyar filmipar 2015-ös rekordjai (ProfitLine)
2015-ben 15, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás került a hazai mozikba és mutatkozott be nemzetközi filmfesztiválokon, köztük öt elsőfilmes rendező munkája volt - mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek.
jan. 2
6:39
Ezekre muszáj figyelned 2016-ban (Portfolio)
Jövőre nagyon fognak hiányozni az uniós források, viszont a fogyasztás közben húzni fogja a gazdaság növekedését, a forint erejét több tényező is támogatni fogja 2016-ban, az MNB új különálló...
jan. 2
6:42
Tb: járulékok és ellátások módosítása 2016-tól (Adózóna)
Januártól a tavalyi évközi módosításokat követően számos ponton változnak a járulék-, az önkéntespénztári, továbbá a tb-ellátási szabályok. Összefoglaltuk.
jan. 2
7:06
Mennyire vagyok elsavasodva? Gyomorsav-kalkulátor (ProfitLine)
Gyomorsav, gyomorégés, reflux, gyomorfekély… sajnos napjaink leggyakoribb gyomor-tájéki megbetegedései. Emberek millióinak az életét keserítik meg. És Te hogy állsz ezzel a problémával? Kalkulátorunk segítségével megtudhatod, mennyire kell aggódnod.
jan. 2
7:15
Megdöbbentő, mi mindent hagytunk el tavaly a buszokon, villamosokon (Pénzcentrum)
Bármit képesek vagyunk elhagyni....
jan. 2
8:09
Felrobbant egy földgázvezeték (ProfitLine)
Felrobbant a Szojuz földgázvezeték egy szakasza pénteken a kárpátaljai Huszt közelében, a detonáció helyén 50 méter magasra csaptak fel a lángok.
jan. 2
8:27
A magyar fiatalok nem a pénz, hanem a munka miatt dolgoznának (Infostart)
A frissen végzett egyetemisták legszívesebben egy multinacionális céghez mennének dolgozni. A legfontosabb számukra a munkahely kiválasztásánál az érdekes munka, és csak a második helyen szerepel a fizetés nagysága - derül ki a Deloitte - Első lépések a munkaerőpiacon? című felméréséből.
jan. 2
8:42
Illegális bevándorlási körkép 2015 - számok, statisztikák (ProfitLine)
Tavaly összesen 391 384 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a honlapján.
jan. 2
8:48
Nem kell a pénz a kkv-knak. Ez az oka (Adózóna)
A magyar és európai kis- és középvállalatok (kkv-k) nem szívesen vonnak be külső tőkét és új tulajdonostársat, annak ellenére, hogy egyre nehezebben szereznek forrást, miután a válság hatására jelentősen csökkent az európai bankok kockázatvállalási hajlandósága – derült ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) friss tanulmányából.
jan. 2
9:06
A fogyasztók éve lesz 2016 (Privátbankár)
Az olcsó olaj okozta áresés világszintű növekedést okozhat a gazdaságban, ennek haszonélvezői pedig a fogyasztók lesznek. Azok az országok viszont, amelyek függnek az olajexporttól, komoly problémákkal nézhetnek szembe.
jan. 2
9:15
Lemondtak a lengyel közszolgálati televízió vezetői (ProfitLine)
Lemondtak pénteken a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői, lépésük a médiatörvénynek a lengyel parlament által elfogadott módosításával függ össze - közölte a Gazeta Wyborcza liberális napilap honlapja. A lengyel közszolgálati rádió első csatornája tiltakozó akciót indított el, ugyanakkor a rádió vezetőinek egy rész elhatárolódott ettől.
jan. 2
9:21
Januártól hatályos az új biztosítási törvény (Infostart)
A parlament 2014. december elején fogadta el az új biztosítási törvényt, amelynek legtöbb szabálya 2016. január elsején lépett hatályba. Az új törvényre azért volt szükség, hogy abban megjelenjenek a pénzügyi válság óta felhalmozódott piaci és felügyeleti tapasztalatok, valamint a nemzeti szabályozás igazodjon az uniós irányelvekhez, nem utolsósorban a kockázatalapú cégértékelést lehetővé tevő…
jan. 2
9:24
Fegyvereket vásárol a NAV (Privátbankár)
Egyre több bűnöző használ éles lőfegyvereket és késeket, ezért az adóhivatal egységeit is felfegyverzik.
jan. 2
9:48
Amerikában is nő a minimálbér (ProfitLine)
Az Egyesült Államok tizennégy szövetségi államában emelkednek január elsejétől a minimálbérek.
jan. 2
9:51
Márciusban újrakezdik, remélhetünk (Adózóna)
Március elejétől veszik ismét napirendre Magyarország államadós-besorolásainak felülvizsgálatát a piacvezető nemzetközi hitelminősítők. Londoni elemzői várakozások szerint Magyarország 2016-ban visszanyerheti a befektetési ajánlású adósbesorolást.
jan. 2
9:57
Átvette a Főgáz az E.on lakossági földgázfogyasztóit (Infostart)
Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.on 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén - mondta el Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére.
jan. 2
9:57
Itt az új törvény, ez vár mostantól a biztosítókra (Privátbankár)
Az új biztosítási törvény péntek óta hatályos.
jan. 2
10:15
Elvitték az Eurojackpot brutális főnyereményét: magyar nyertes? (Pénzcentrum)
Közel 15,5 milliárd forinttal lett gazdagabb valaki....
jan. 2
10:21
Megszűnt az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosi poszt Lengyelországban (ProfitLine)
A lengyel kormány megszüntette az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosi posztot - a péntektől hatályos rendeletről a TVN24 hírtelevízió számolt be.
jan. 2
10:51
Mibe fektessek 2016-ban? (Portfolio)
Nagyokat rángathatnak 2016-ban a jegybankok a részvénypiacokon, így az új évben is meglesz az esély kiemelkedő hozamok elérése. Akik viszont kockázatkerülőbbek, jó hírnek találhatják, hogy a 2015-ös...
jan. 2
10:54
Sokan választották a MÁV-ot az ünnepek alatt (ProfitLine)
Nem csak karácsonykor és szilveszterkor, hanem a négy adventi hétvégén is sokan utaztak a vasútvonalakon - mondta a MÁV Zrt. szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
jan. 2
11:09
E.on ügyfél voltál? Mostantól a Főgáznak fizetsz (Privátbankár)
Átvette a nemzeti közműszolgáltató az E.on földgázfogyasztóit.
jan. 2
11:27
Éjszakai áram az elektromos autóknak (ProfitLine)
Az elektromos gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa januártól éjszakai árammal is töltheti kocsiját - tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete.
jan. 2
11:27
Elvitték az Eurojackpot brutális főnyereményét: magyar a nyertes? (Pénzcentrum)
Közel 15,5 milliárd forinttal lett gazdagabb valaki....
jan. 2
11:27
Fegyvereket vesz a NAV (Portfolio)
Modernizálja fegyverzetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján olvasható beszerzési felhívás szerint - írta a Magyar Idők szombati számában. Suller Attila, a NAV sajtófőnöke a lapnak...
jan. 2
12:00
Késlekedő iráni szankciók a Fehér Házból (ProfitLine)
A Fehér Ház késlekedése az Irán elleni szankciók foganatosításával árthat az Iránnal kötött "atomalkunak" is - írta a The Wall Street Journal amerikai napilap kongresszusi képviselőket idézve pénteken.
jan. 2
12:02
Jelentős változások a Biztosítási Törvényben (ProfitLine)
A parlament 2014. december elején fogadta el az új biztosítási törvényt, amelynek legtöbb szabálya 2016. január elsején lépett hatályba. Az új törvényre azért volt szükség, hogy abban megjelenjenek a pénzügyi válság óta felhalmozódott piaci és felügyeleti tapasztalatok, valamint a nemzeti szabályozás igazodjon az uniós irányelvekhez, nem utolsósorban a kockázatalapú cégértékelést lehetővé tevő…
jan. 2
12:33
Cserebere az energiaszektorban (ProfitLine)
Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.on 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén - mondta el Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére.
jan. 2
12:39
8 dolog, ami miatt biztos nem akarsz a Facebooknál dolgozni (Privátbankár)
Azt hihetnénk, hogy a világ egyik legmenőbb cégénél dolgozni csak öröm és boldogság, pedig a valóság messze nem ez. Mint minden vállalatnak, a Facebooknak is vannak hiányosságai, sőt, továbbmegyünk: van, amit rosszul csinálnak.
jan. 2
13:06
És mi lenne, ha legalább megpróbálnánk? (ProfitLine)
Jövő héten találkozik Loretta Lynch igazságügyi miniszterrel Barack Obama amerikai elnök, hogy megvitassa vele a fegyverviselés korlátozásának lehetőségeit - jelentette be az elnök személyesen szokásos heti rádióüzenetében, amelyet az ünnepek miatt pénteken közvetítettek.
jan. 2
13:15
Hetente 30 milliót kaszáltak az átverős termékbemutatók szervezői (Pénzcentrum)
Minden 20-25 fős csoportban legalább 5-6 embert be tudtak palizni....
jan. 2
13:39
A Loch Ness-i szörny - még mindig kutatják, keresik (ProfitLine)
Huszonöt éve kutatja a Loch Ness-i szörny titkát egy brit férfi, aki a mendemondák helyett hihető magyarázatot akar találni a legendabeli teremtmény észleléseire, amelyekből tavaly egyébiránt 13 éve nem látott számút jegyeztek fel.
jan. 2
14:09
Ön mihez kezdene 50 millió euróval? (Privátbankár)
Egy német polgár majdnem 50 millió eurót nyert a lottón, ez 15,7 milliárd forint. De ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy lottózzon, sőt, inkább ellenkezőleg. Ennyi erővel ugyanis akár az államnak is ajándékozhatja a vagyona felét.
jan. 2
14:12
2016 az új lakások éve lesz (ProfitLine)
A válság alatt mélybe süllyedő ingatlanpiac élénküléséről szólt az idei év, elsősorban a használt lakások piacán, de a kormányzati intézkedéseknek - a Családok Otthonteremtési Kedvezményének kibővítése és a lakásépítés áfájának csökkentése miatt az újlakás-piacon is fellendülés jöhet a jövőben. Az ingatlan.com a hirdetési árak alapján készített összesítése szerint vidéken átlagosan több mint 10…
jan. 2
14:27
Uniós pénzek: 2016 lehet az igazi áttörés Magyarországnak (Portfolio)
Hideget és meleget is mondtak a 2014-2020-as EU-s ciklus eddigi tapasztalatairól és kilátásairól a Portfolio nagy évértékelő körképében megkérdezett uniós pályázati szakértők. Sokan felrótták az...
jan. 2
14:45
Ez lesz a következménye az szja kulcs 15%-ra csökkentésének (ProfitLine)
A fogyasztás bővülésével járhat, hogy az Országgyűlés 16-ról 15 százalékra csökkentette a személyi jövedelemadó kulcsát - jelentette ki Csath Magdolna közgazdász szombaton az M1-aktuális csatorna műsorában.
jan. 2
15:03
Áfacsökkentés: visszamenőlegesen is benyújthatunk számlákat (Pénzcentrum)
Milyen feltételei vannak ennek?...
jan. 2
15:18
Egyre messzebb a megoldás: palesztin-izraeli viszály (ProfitLine)
A tavaly márciusban megalakult új jobboldali-vallásos izraeli kormány, majd az ősszel megkezdődött palesztin erőszakhullám nyomán 2015-ben még távolabbra került a térség egyik sok évtizedes, akut kérdésének, a palesztin-izraeli viszálynak a rendezése.
jan. 2
15:51
Történelmi fordulat éve volt 2015 Irán életében (ProfitLine)
A nyugati nagyhatalmak és Irán kapcsolatát tizenhárom éven át beárnyékoló vita végére került pont, amikor Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) tavaly július 14-én Bécsben megállapodást kötött Teherán atomprogramjáról. A történelmi jelentőségűként értékelt egyezség nyomán nem csak az olajtermelő ország gazdasági elszigeteltsége szűnik meg, de eltolódás…
jan. 2
16:15
Mama, ne nézz többé rossz filmet! (Privátbankár)
A fiataloknak talán már magától értetődő, az idősebbek számára kérjük, linkeljék. Mert mit lehet csinálni egy ilyen szép hosszú hétvégén? Például filmeket nézni. De melyiket? Hát ne a rosszat, inkább azt, amelyet a többiek is nézték, és kedvelték. Ha ismeri az internetes filmértékelő oldalakat, ne olvasson tovább, ha nem, akkor viszont feltétlenül.
jan. 2
16:33
70 ezer forint a nyugdíja, mégis luxusban él László: így csinálja (Pénzcentrum)
Megszólalt a szegedi kisnyugdíjas: szegény, mégis Görögországba jár repülővel....
jan. 2
16:57
Átvette a Főgáz az E.on lakossági földgázfogyasztóit (ProfitLine)
Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.on 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén - mondta el Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére.
jan. 2
17:45
Alvó terroristák ezrei? Egy hét múlva eldőlhet a menekültkérdés (Privátbankár)
A legutóbbi közel-keleti vereségek után az Iszlám Állam Európát szeretné csatatérré változtatni – állítja az egyik legtekintélyesebb német lap. Ehhez ezerszám létező alvó terroristák szolgáltatnának segédkezet. Vagy nem? A német politikusoknak is sok közük lehet ehhez, mert egy hét múlva nagy esemény jön.
jan. 2
18:03
Jósol a Privátbankár - ezt várjuk 2016-tól (Privátbankár)
Világpolitikában és a gazdaságban is mozgalmas év volt a tavalyi. Kíváncsiak voltunk, vajon 2016-ban miről szólnak majd újságcímek és hová fejlődnek 2015 legnagyobb sztorijai. Balatoni András elmondja, mit vár például a menekültválsággal és a gazdaság lassulásával kapcsolatban.
jan. 2
18:03
10 + 10 millió forint otthonteremtésre - Hogy is van ez? (ProfitLine)
Több százezer családnak jelenthet segítséget a január 1-jével elindított új, 10+10 millió forintos otthonteremtési program a kormány számításai szerint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 2
18:12
Melyik évre kell könyvelni az adófolyószámlák közötti átvezetést? (Adózóna)
Az egyes adónemek közötti – egyebek mellett a szochoszámlára történő – átvezetést kért, még 2015-ben olvasónk. A számlákon már csak idén januárban jelennek meg az összegek, melyik évre kell az átvezetést költségként könyvelni? – kérdezte. Juhász Tibor, okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértőnk válaszolt.
jan. 2
18:21
Újabb gyászos év az olajnál (Portfolio)
Igen nehéz évet tudhat maga mögött megint az olaj, 2015 során az árfolyamok több hullámban újabb mélypontokat ütöttek és a Brent mostanra 35 dollár közelébe süllyedt. A tavaly januárban még 2015-re...
jan. 2
18:36
Újra hazai tulajdonba került a Kopaszi-gát (Infostart)
Közel egyéves tárgyalássorozatot követően megvásárolta a Kopaszi Gát Kft.-t a Market Csoporthoz tartozó Market Asset Management Kft. és a River Dunainvest Kft. Budapest egyik legnépszerűbb parkja, a Kopaszi-gátat is magában foglaló 56 hektáros, XI. kerületi ingatlanterület ezzel ismét hazai tulajdonba került - közölte a Market az MTI-vel szombaton.

Keresés