2016. január 5. kedd

jan. 5
0:27
Iratok és dokumentumok hosszú sora, mely ingyenesen igényelhető lesz (ProfitLine)
Az idei díjcsökkentésekkel mintegy tízmilliárd forintot hagy az állampolgárok zsebében a kormány, és ezt az összeget tovább akarják emelni - mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, az Országházban.
jan. 5
4:18
Nyugdíjasoknak fejlesztett számítógépes játékok: segítenek (ProfitLine)
A kognitív képességeket szinten tartó, az időskori demenciát mérő számítógépes programokat kaptak a Segítő Kezek infokommunikációs modellprogramban részt vevő idősek.
jan. 5
4:51
Felrúgta a bérmegállapodást, sztrájk lesz (Adózóna)
Leállnak a buszok és a villamosok, sztrájkolni fognak a közlekedési dolgozók Miskolcon, miután a városi fenntartó nem teljesítette korábbi béremelési ígéretét – írta keddi számában a Népszabadság.
jan. 5
5:54
A nyugdíjak folyósítása 2016-ban (Adózóna)
Január elején sok nyugdíjas a várja már a napot, hogy megérkezzen végre ellátása, hiszen decemberben már a hónap elején megkapták járandóságukat, az ünnepek miatt pedig ők is jobban költekeztek.
jan. 5
6:03
Óriási összeggel maradt el saját menetrendjétől a kormány (Portfolio)
A magyar kormány által 2015-re hivatalosan közzétett uniós pályázati menetrendektől összesen 1553 milliárd forinttal és 210 pályázat megjelentetésével maradt el az intézményrendszer a 2014-2020-as...
jan. 5
6:03
Kellemetlen meglepetés érhet az orvosi rendelőben: ezt jobb, ha tudod (Pénzcentrum)
Könnyen összegyűlhet egy nagyobb tartozás is....
jan. 5
6:18
Szaúdi-iráni viszály – Az arab sajtó szerint nem akar háborút a két nagyhatalom, mert az lángba borítaná az egész régiót (GazdaságPortál)
Nem tartanak szaúdi-iráni háborútól a hétfői arab sajtóban megszólaltatott szakértők, mert szerintük sem a szunnita, sem pedig a síita nagyhatalom nem kívánja “lángba borítani az egész régiót”. A hét végén Iránban megtámadott szaúdi külképviseletek nyomán kialakult viszályban visszafogottság fogja jellemezni a Perzsa- (Arab-) Öböl két legnagyobb országának döntéshozóit, mert ha fegyveres…
jan. 5
6:24
Ezen bukhat el a Facebook (Privátbankár)
Mark Zuckerberg egyedülállót alkotott: az emberiség ötödét összehozta egy platformon, és most már egyre nagyobb profitot is nyer belőle a cég, illetve annak részvényesei. Ennek azonban ára is van: az erős reklámtevékenység a fogyasztók kedvét szegheti, mint a TV filmeknél.
jan. 5
6:30
Esett a BUX tegnap, mégis örülünk neki (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 288,08 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 23 632,57 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző tőzsdenapi záráshoz képest.
jan. 5
6:57
Csavaros esetek a szocho-kedvezmény érvényesítésénél (Adózóna)
A szociális hozzájárulási adóval kapcsolatos kedvezmények alkalmazása a foglalkoztatók többsége számára rutinfeladat. Ennek ellenére nem egyszer előfordul – különösen speciális, de akár triviálisnak tűnő helyzetben is – hogy a jogalkalmazó elbizonytalanodik. A következőkben néhány gyakran felmerülő kérdést igyekszünk tisztázni.
jan. 5
7:03
Vegyes forintmozgásra ébredtünk (ProfitLine)
A frankhoz képest minimálisan gyengült, a többi vezető devizával szemben azonban erősödött a forint hétfő késő délutántól kedd kora reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 5
7:06
Amerikát is a mélybe rántotta Ázsia (TőzsdeFórum)
Eséssel zártak a New York-i tőzsde irányadó mutatói hétfőn.
jan. 5
7:15
10 hír, amiről tudnod kell ma reggel (Portfolio)
Közbelépett a nagy esés miatt a kínai jegybank, dollármilliárdos büntetésekkel nézhet szembe a Volkswagen, napon belül nagyot fordult az olaj. Izgalmakból most sincs hiány. Mozgalmas napja volt az...
jan. 5
7:24
Végre magára talált a forint (TőzsdeFórum)
A legtöbb vezető devizával szemben azonban erősödött a forint.
jan. 5
7:24
Vegyes forintmozgás reggelre (GazdaságPortál)
A frankhoz képest minimálisan gyengült, a többi vezető devizával szemben azonban erősödött a forint hétfő késő délutántól kedd kora reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése a hétfő délutáni 315,16 forintról 314,33 forintra gyengült. A svájci frank árfolyama 289,91 forintról 290,05-re emelkedett, a dolláré 291,52 forintról 290,53-ra gyengült, a jené 2,4437 forintról 2,4320…
jan. 5
7:33
Kinyitott a kínai tőzsde - Tovább esnek a részvények (Portfolio)
Újraindult a kereskedés a kínai tőzsdén, a tegnapi 7 százalékos zakó után azonban tovább esnek a részvények, a Shanghai Composite index 1,5 százalékos mínuszban áll. A kínai jegybank is közbelépett,...
jan. 5
7:36
Erre várunk ma: hányan dolgoztak év végén az országban? (Privátbankár)
Jönnek a szeptember-novemberi munkanélküliségi adatok.
jan. 5
7:36
Mérséklődő terrorfenyegetettség Brüsszelben - legalábbis a besorolási skálán (ProfitLine)
Kettes fokozatúra mérsékelték a belga főváros és környéke terrorfenyegettségi szintjét a biztonsági szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök körében. Az ország nagyobb tömegeket vonzó helyszínein ugyanakkor marad a hármas riasztási szint - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.
jan. 5
7:36
Közel felére csökkentek rezsitartozásaink (TőzsdeFórum)
Markánsan csökkentek a közműtartozások a rezsicsökkentés hatására.
jan. 5
7:54
Másodfokú riasztás: jön az ónos eső, ezek a megyék vannak veszélyben (Privátbankár)
Kedden még eshet némi hó nap közben, estére aztán megérkezik az ónos eső - lesz, ahol 5 milliméter is esik.
jan. 5
7:54
Történelmi évforduló, 120 éves a Skoda (TőzsdeFórum)
120 éve a mobilitás szolgálatában áll a Skoda.
jan. 5
7:54
Az amerikai elnök lép a fegyverviselés szigorításának ügyében (GazdaságPortál)
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint kedden délelőtt jelenti be, hogy miként és milyen eszközökkel kívánja korlátozni a fegyverviselést az Egyesült Államokban – közölte hivatala hétfőn. Az elnök bejelentése előtt a Fehér Ház nyilvánosságra hozott néhány részletet a készülő intézkedésekből. Eszerint Obama a lőfegyvereket vásárlók kötelező ellenőrzésének szigorítását fogja elrendelni, és…
jan. 5
7:56
Így fegyverzik fel a NAV-ot (Privátbankár)
Sörétes puskát és gépkarabélyt is használnak az adóhivatal emberei.
jan. 5
8:00
Egyre messzebb a dinamikus növekedéstől Kína (TőzsdeFórum)
Idén tovább lassulhat a kínai gazdaság növekedése.
jan. 5
8:03
Vegyes forintmozgás reggelre (Infostart)
A frankhoz képest minimálisan gyengült, a többi vezető devizával szemben azonban erősödött a forint hétfő késő délutántól kedd kora reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 5
8:09
Gyorsabb engedélyezési folyamatok az otthonteremtésben is (ProfitLine)
A Fidesz szerint a bürokrácia-csökkentés nemcsak az okmányok cseréjét és a hétköznapi ügyek intézését teszi egyszerűbbé, hanem az otthonteremtést is.
jan. 5
8:11
Gördülékeny az új személyazonosító igazolvány igénylés (ProfitLine)
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány.
jan. 5
8:18
A csok miatt elképesztő élénkülés vár az ingatlanpiacra (TőzsdeFórum)
Ez a 10+10 millió forint átrendezi a piacot.
jan. 5
8:24
Szilveszter éjjelén fiatal férfiak hordákba verődve vadásztak nőkre (GazdaságPortál)
Szilveszter éjjelén fiatal férfiak hordákba verődve “vadásztak” nőkre, inzultálták, fogdosták és meglopták őket Hamburg vigalmi negyedében; hasonló esetek történtek Kölnben is – írta honlapján a Bild német bulvárlap. A cikk szerint a hamburgi esetek az ottani piroslámpás negyed híres Reeperbahn nevű utcájában történtek. Az újévet ünneplő nőket a beszámolók szerint a férfihordák körbeállták,…
jan. 5
8:27
Kína tovább fékez (Portfolio)
Idén tovább lassulhat a kínai gazdaság növekedése - áll a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) kedden ismertetett éves jelentésében. A dokumentum összeállítói azzal számolnak, hogy a GDP-bővülés a...
jan. 5
8:30
Ilyet még biztos nem láttál: meghökkentő kampányvideóval jelentkezett Trump (Privátbankár)
A legforróbb témákkal, azaz a muszlimokkal, a bevándorlással és a terrorizmussal foglalkozik Donald Trump amerikai elnökjelölt-aspiráns első televíziós reklámja. Egyszerű képi eszközök, egyszerű és demagóg üzenetek: a választók imádni fogják, pedig elsőre azt is nehéz eldönteni, hogy komoly videóról vagy médiahackről van szó.
jan. 5
8:30
Maradt az alakzatban a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Továbbra sem sikerül az ékből történő kitörés az olajvállalat árfolyamának.
jan. 5
8:32
Készpénzes szendvics: te rábíznád a vagyonod egy robotra? (Privátbankár)
Komoly viták zajlanak arról, hogy az új technológiákat felhasználó fintech vállalkozások mekkora veszélyt jelentenek a klasszikus bankokra és más klasszikus pénzügyi szolgáltatókra. A „Money on Toast” szolgáltatás nagyon jó példa arra, hogy a klasszikus szolgáltatók is tudnak újat alkotni a pénzügyi szolgáltatások területén.
jan. 5
8:32
Erős támaszszint az MTelekom alatt - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Korábbi záró értékénél fejezte az év első kereskedési napját a távközlési vállalat árfolyama.
jan. 5
8:34
Első támasza megtartotta az OTP-t - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
5880-as támaszát tesztelte vissza a bankpapír.
jan. 5
8:36
Nem tér még magához a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Az elmúlt 1-2 hétben irány nélküli kereskedés jellemezte a gyógyszergyártó árfolyamát.
jan. 5
8:38
Trendvonala tarthatja a BUX-ot - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
23500-nál érdemi támasz látszik kialakulni.
jan. 5
8:42
Vonzó turisztikai célpont Magyarország (ProfitLine)
Magyarországon regisztrálták a legnagyobb növekedést a nemzetközi turistaérkezések számában a 2015-ös évről rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint, a nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül.
jan. 5
8:44
Dánia beszigorít- újra van határellenőrzés (ProfitLine)
Dánia hétfőn visszaállította a határellenőrzést a dán-német határon - jelentette be Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök, aki szerint az intézkedéssel Koppenhága a papírok nélkül érkező menedékkérőknek akarja útját állni.
jan. 5
8:45
Leállhat az élet Miskolcon: gigasztrájkra készülnek a városban (Pénzcentrum)
Mindenképpen sztrájkolnak, már csak az a kérdés, mikor és milyen feltételekkel....
jan. 5
8:45
Méris ezrek igényelték az új e-személyit (Portfolio)
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány. Az első napon 7500 igénylés érkezett, ez a duplája...
jan. 5
8:48
Így akar Obama véget vetni a tömegmészárlásoknak (Privátbankár)
Szigorítaná a fegyverviselési törvényt az Egyesült Államok elnöke, a vásárlók komoly mentális átvizsgálásra számíthatnak.
jan. 5
8:48
Japán több havi mélyponton zárt (TőzsdeFórum)
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai mutatók.
jan. 5
8:57
Rekordközeli forgalom a magyarországi szállodákban (Infostart)
Rekordközeli forgalmat értek el a magyarországi szállodák a tavalyi év első háromnegyed évében, jelentősen nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma, és a belföldi forgalom is élénkült - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
jan. 5
9:00
Lenni kicsi kínai, esni nagyot - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
A kínai piac az új szabályozás értelmében 5% -ot meghaladó esés esetén bezár aznapra. Ez történt tegnap.
jan. 5
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Enyhe emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén (GazdaságPortál)
Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az európai piacok pluszban készülnek nyitni, a hangulat pozitív Európában, így a magyar tőzsdén is enyhe emelkedés vagy stagnálás jöhet. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint kedden a feltörekvő piaci…
jan. 5
9:03
Pénzről van szó: haladék a sporttámogatóknak (Adózóna)
A korábbinál hosszabb idő áll a sporttámogatók rendelkezésre e tevékenységük bejelentéséről, ráadásul a mulasztás nem jogvesztő. Az alábbiakban a NAV tájékoztatóját közöljük.
jan. 5
9:03
Máris ezrek igényelték az új e-személyit (Portfolio)
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány. Az első napon 7500 igénylés érkezett, ez a duplája...
jan. 5
9:03
CSOK 10+10: dolgoznak a közmunkások bevonásán (Pénzcentrum)
Rétvári eddig arról beszélt, hogy a közmunkásoknak nem jár majd a CSOK....
jan. 5
9:05
Megtorpant a forint erősödése (Portfolio)
A tegnap esti erősödés után ma korrekcióval kezdett reggel a forint az euróval szemben, így ismét 315 körül jár a keresztárfolyam. A lengyel zloty a tegnapi nagy esés után javulással kezdte a keddi...

Keresés