2016. január 5. kedd

jan. 5
9:21
Hivatalos pompa - az új Mercedes E-osztály bemutatkozik (Auto Pult)
A Mercedes-Benz szinte már a végletekig aprózza el az E-osztály új generációjának premierjét. A felső-középkategóriás prémium modellről végre teljes valójában lehullt a lepel, már ami a galériát illeti. A teljes információs csomagra még egy kicsit várnunk kell, de végre láthatjuk az új prémium felső-középkategóriást, és azért sokmindent tudunk is már róla.
jan. 5
9:39
Räikkönen biztos benne, erős autója lesz idén (F1világ)
A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen meg van győződve arról, erős autója lesz majd a 2016-os Forma-1-es szezonban, azt azonban még lehetetlen megmondani, hogy a bajnoki címért harcolni tudnak-e. Tovább »
jan. 5
9:57
Fabetét helyett kőlapok – lapot húz a Bentley (Auto Pult)
A luxusnak van egy különleges sajátossága: ha jó ötletünk van, akármennyi pénzt kasszírozhatunk vele. Ennek megfelelően a jó ötletek szép számmal már megszültettek, de úgy tűnik a Bentley mégis kitalált egy kis forradalmi újítást: a beltérbe ezentúl fabetét helyett kőlapot is kérhetünk.
jan. 5
10:33
1000 lóerős elektromos szuperautóval nyit a Faraday (Auto Pult)
A kizárólag elektromos hajtású modelleket gyártó Tesla sikere okán várható volt a szoros konkurencia is. Az amerikai ellenfél Faraday néven megérkezett, és első tanulmányával rögtön a legmagasabb csúcsokra tör: 1000+ lóerős elektromos szuperautót készített.
jan. 5
10:45
Kihívást jelent a Ferrari-motor a Toro Rossónak (F1világ)
A Ferrari-motorok miatt egy hosszabb tengelytávú versenyautóval rukkol elő 2016-ban a Toro Rosso Forma-1-es csapata. Tovább »
jan. 5
11:51
Palmer reméli, nem rozsdásodott be (F1világ)
A Forma-1-ben idén debütáló Jolyon Palmer abban bízik, nem lesz kárára az, hogy GP2-es bajnoki címet után 2015-ben nem versenyzett egyetlen kategóriában sem. Tovább »
jan. 5
12:24
Alonsóék még nem számítanak győzelemre 2016-ban (F1világ)
Izgatottan, de mégis kétségek közt várják a 2016-os Forma-1-es szezont a McLaren versenyzői. Jenson Button és Fernando Alonso nem kergetnek hiú ábrándokat, pontosan tudják, nehéz lesz a felzárkózás. Tovább »
jan. 5
15:57
Fabetét helyett kőlapok – lapot húz a Bentley (Auto Pult)
A luxusnak van egy különleges sajátossága: ha jó ötletünk van, akármennyi pénzt kasszírozhatunk vele. Ennek megfelelően a jó ötletek szép számmal már megszültettek, de úgy tűnik a Bentley mégis kitalált egy kis forradalmi újítást: a beltérbe ezentúl fabetét helyett kőlapot is kérhetünk.
jan. 5
15:59
1000 lóerős elektromos szuperautóval nyit a Faraday (Auto Pult)
A kizárólag elektromos hajtású modelleket gyártó Tesla sikere okán várható volt a szoros konkurencia is. Az amerikai ellenfél Faraday néven megérkezett, és első tanulmányával rögtön a legmagasabb csúcsokra tör: 1000+ lóerős elektromos szuperautót készített.
jan. 5
16:01
Hivatalos pompa - az új Mercedes E-osztály bemutatkozik (Auto Pult)
A Mercedes-Benz szinte már a végletekig aprózza el az E-osztály új generációjának premierjét. A felső-középkategóriás prémium modellről végre teljes valójában lehullt a lepel, már ami a galériát illeti. A teljes információs csomagra még egy kicsit várnunk kell, de végre láthatjuk az új prémium felső-középkategóriást, és azért sokmindent tudunk is már róla.
jan. 5
16:03
Az utolsó mohikán - Volvo S60 Polestar teszt (Auto Pult)
Egy olyan tesztautóval vághattunk az újévnek a Volvo magyarországi importőrének jóvoltából, amely amellett, hogy bearanyozta az együtt töltött napokat, egyáltalán nem a kommunikációról vagy a reklámról, mint inkább az örömökről szól - alapvetően akár karácsonyi ajándékként is felfoghatjuk a jószágot, amelynek becsületes neve S60 Polestar.
jan. 5
16:15
A Renault elismerte, hibákat követett el 2015-ben (F1világ)
A Renault-nál elismerték, egész egyszerűen túl sokáig tartott, mire azonosítani tudják azokat a motorproblémákat, melyek a 2015-ös szezon elején hátráltatták őket. Tovább »
jan. 5
16:15
Az utolsó mohikán - Volvo S60 Polestar teszt (Auto Pult)
Egy olyan tesztautóval vághattunk az újévnek a Volvo magyarországi importőrének jóvoltából, amely amellett, hogy bearanyozta az együtt töltött napokat, egyáltalán nem a kommunikációról vagy a reklámról, mint inkább az örömökről szól - alapvetően akár karácsonyi ajándékként is felfoghatjuk a jószágot, amelynek becsületes neve S60 Polestar.
jan. 5
18:39
Örülhetnek a rajongók, közeleg az Alfa terepjárója (Auto Pult)
Az Alfa Romeo meglehetősen hosszas csend után ismét magára talált: nemrégiben bejelentették az olaszok friss középkategóriás modelljüket, a vadonatúj alapokra épített hátsókerékhajtású Giuliát, most pedig újabb érdekesség szivárgott ki az olaszok háza tájáról: egy kiszellőztetett ízelítőkép révén szinte biztosra vehetjük a márka crossoverének érkezését.
jan. 5
19:33
A sorozatgyártás küszöbén áll a Hyundai Priusa (Auto Pult)
Utoljára Karácsony előtt néhány nappal számolt be kenéz Kolléga a Hyundai dedikált hibridmodelljéről, a Toyota Prius ellenfelének szánt Ioniq-ról, most pedig újabb információk láttak napvilágot a modellel kapcsolatban.

Keresés