2016. január 20. szerda

jan. 20
8:39
Felfrissülve, új névvel áll rajthoz a DS3 (Auto Pult)
A Citroën márkát levetkőzve immár önállóan, DS megnevezéssel elérhető a francia prémium hangulatú gyártó összes terméke. A DS5 és a DS4 után a DS3 is megkapta az önállósítást, vele együtt pedig egy ráncfelvarrást is.
jan. 20
9:33
Új néven folytatja 2016-ban a Manor (F1világ)
Manor Racing néven folytatja szereplését a Forma-1-ben a korábban Manor Marussiaként megismert istálló – jelentették be kedden. Tovább »
jan. 20
9:33
Crossoverrel lép versenybe a Toyota (Auto Pult)
A crossoverek egyre növekvő népszerűsége hozott már sok érdekes végeredményt. Ezúttal a Toyota készül átlépni egy olyan határt, amivel előtte még senki sem kacérkodott: a C-HR kis crossoverrel versenypályára lép, méghozzá a Nürburgringi 24 órás versenyen.
jan. 20
10:27
Leplezetlenül kapták lencsevégre az új Mazda crossovert (Auto Pult)
Egy márka kínálatának gyökeres felfrissítésére a Mazdánál jobb példát keresve sem találhatnánk. A japánok szinte pillanatok alatt reformálták meg az egész palettájukat, és miután ez megtörtént, elkezdtek új szegmensek felé nyitni. Manapság nem meglepő, hogy egy gyártó a crossoverek terén igyekszik bővíteni kínálatát, így a Mazdát sem hibáztathatjuk azért, hogy a CX-3 után legújabb típusuk ismét…
jan. 20
10:29
Hibridizáció: konnektoros hibridként tesztelik a Porsche 911-et (Auto Pult)
A Porsche legfőbb értékei közé mindenekelőtt a hagyományok ápolása tartozik, a németek ugyanis büszkén vallják, hogy a hosszú távú fennmaradáshoz és sikerekhez az autóiparban is elengedhetetlen a tradíciók tisztelete. A másik oldalon viszont ott vannak az innovációk, ami a márka sikerreceptjének másik kulcsa: a Porsche folyamatosan, gőzerővel és időt-energiát nem kímélve fejleszt, hogy a gyártó…
jan. 20
10:31
Stig őrültködik az új Ford Focus RS volánja mögött – gyári videóval (Auto Pult)
A Ford gyári sportrészlegére igazán büszke lehet: a Ford Performance az elmúlt időszakban olyan modelleket hozott világra, amelyek hallatán minden becsületes autórajongót kiráz a hideg. Az ügyes mérnökök egyik legfrissebb gyümölcse és egyben talán legnagyobb büszkesége az aktuális Focus radikális sportváltozata, a Focus RS, ami szinte minden korábbi találgatást képes volt felülmúlni.
jan. 20
10:33
Ismét virágzik az autózás – rég nem látott mélységben vannak az olajárak (Auto Pult)
Az autózás sokaknak szükség, másoknak élvezet, azonban minden kétséget kizáróan arányosság áll fen az üzemanyagok ára és az autózással töltött idő és kilométerek között. Noha nemrégiben már az 500 Ft-os benzinártól rettegtünk, az utóbbi hónapok, hetek hihetetlen csökkenést hoztak, hiszen az olajár nagyon alacsony szintre süllyedt.
jan. 20
10:35
Crossoverrel lép versenybe a Toyota (Auto Pult)
A crossoverek egyre növekvő népszerűsége hozott már sok érdekes végeredményt. Ezúttal a Toyota készül átlépni egy olyan határt, amivel előtte még senki sem kacérkodott: a C-HR kis crossoverrel versenypályára lép, méghozzá a Nürburgringi 24 órás versenyen.
jan. 20
10:37
Felfrissülve, új névvel áll rajthoz a DS3 (Auto Pult)
A Citroën márkát levetkőzve immár önállóan, DS megnevezéssel elérhető a francia prémium hangulatú gyártó összes terméke. A DS5 és a DS4 után a DS3 is megkapta az önállósítást, vele együtt pedig egy ráncfelvarrást is.
jan. 20
10:39
Megegyezés: Olcsóbbá teszik az F1-es motorokat (F1világ)
Az F1-es motorgyártók nemrégiben megállapodtak abban, hogy a jövőben olcsóbban adják erőforrásaikat, és biztosítják, hogy senki sem marad motor nélkül – cserébe viszont marad a jelenlegi motorformula. Tovább »
jan. 20
11:45
Pérez: Hülkenberg a mezőny egyik legjobbja (F1világ)
A Force India versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, csapattársa, Nico Hülkenberg jelenleg a Forma-1 legjobb három versenyzőjének egyike. Tovább »
jan. 20
13:24
Új pozícióban a Ferrari sportigazgatója (F1világ)
Távozott a Ferrari Forma-1-es csapatától az istálló eddigi sportigazgatója, Massimo Rivola – a szakember a jövőben az olaszok tehetségkutató programját vezeti majd. Tovább »
jan. 20
14:21
50 százalékkal nagyobb akkumulátort kap a BMW i3 (Auto Pult)
A BMW i3-at a piac egyik legjobb és leginnovatívabb elektromos autójaként tartjuk számon, ugyanis a BMW talán mindenkinél komolyabban vette az elektromos városi kisautó projektet, és másokkal ellentétben egy olyan négykerekűvel rukkolt elő, amely minden porcikáját tekintve villanyos modellnek született.
jan. 20
14:30
Capito csak tavasszal kezd a McLarennél (F1világ)
Várhatóan csak késő tavasszal kezdheti meg a munkát a McLaren új ügyvezető-igazgatója, Jost Capito. Tovább »
jan. 20
14:57
50 százalékkal nagyobb akkumulátort kap a BMW i3 (Auto Pult)
A BMW i3-at a piac egyik legjobb és leginnovatívabb elektromos autójaként tartjuk számon, ugyanis a BMW talán mindenkinél komolyabban vette az elektromos városi kisautó projektet, és másokkal ellentétben egy olyan négykerekűvel rukkolt elő, amely minden porcikáját tekintve villanyos modellnek született.
jan. 20
16:09
Sutil távozik a Williams csapatától (F1világ)
Távozik a Williams csapatától az eddig teszt- és tartalékversenyzőként tevékenykedő Adrian Sutil. Tovább »
jan. 20
17:21
Második felvonás: a Spyker elektromos sportautóval támad fel Genfben (Auto Pult)
A holland Spyker sportautógyártóról az elmúlt időszakban meglehetősen nagy csend honolt. Eddig annyit tudtunk, hogy a gazdasági csőd után újabb lehetőséget kap(ott) a Spyker a megmaradásra, ugyanis a márkát megmentette az amerikai repülőalkatrész-beszállító, a Volta Volaré. Ezzel együtt azt is biztosra vehetjük, hogy a repülés ihlette részletek és megoldások továbbra is megtalálhatóak lesznek az…
jan. 20
18:33
BMW: 2015-ben rekordok, idén konnektoros hibriddömping (Auto Pult)
A BMW az elmúlt években sikert sikerre halmozott, a bajorok pedig ahelyett, hogy elégedetten hátra dőlnének, gőzerővel dolgoznak annak érdekében, hogy hosszú távon tartani tudják ezt a tendenciát és hogy eladási rekordjaikat évről-évre meg tudják dönteni. A BMW Csoportnak 2015-ben ismét sikerült megvalósítania célját, a 2016-os terveket elnézve pedig idén is hasonló sikereket várunk a márkától.…
jan. 20
18:51
Péntektől feljebb ugrik a benzin és a gázolaj közötti árkülönbség (Auto Pult)
A MOL bejelentette, hogy most péntektől, vagyis január 22-től újabb üzemanyagár-változásokra számíthatnak az autósok a magyarországi benzinkutakon. Ezúttal a benzin ára változatlan marad, a gázolaj literje viszont további bruttó 3 forinttal lesz olcsóbb.

Keresés