2015. november 21. szombat

nov. 21
0:03
A Facebook a bamakói terrortámadás után már nem kapcsolta be a Safety Checket (444.hu)
Pedig Párizshoz hasonlóan az éppen Bamakóban lévő felhasználók egy kattintással értesíthették volna az ismerőseiket, hogy biztonságban vannak.
nov. 21
0:36
Nemzetközi tiltakozás indult Írország túl szigorú abortusztörvénye ellen (444.hu)
Már több száz orvos tiltakozik a törvény ellen, ami az élet védelme helyett leginkább csak a nőket veszélyezteti.
nov. 21
0:40
Most akkor valahogy így (444.hu)
Aztán reggeltől folytatjuk a szellemi honvédelmet!
nov. 21
2:15
Az ENSZ BT kilövési engedélyt adott az Iszlám Államra és az an-Nuszra Frontra (444.hu)
Összehangolják az erőfeszítéseket. Egyetértenek az oroszok és a kínaiak is.
nov. 21
8:18
Külföldről is ömlik a pénz az Iszlám Államba (444.hu)
Ömlenek a fegyverek és a pénz a szíriai polgárháborúba, és ezzel a lendülettel terroristákhoz is. Nem látszik, hogyan lehetne megállítani.
nov. 21
8:20
Ahol sok a pénz, ott a korrupció is felüti a fejét (444.hu)
Kirúgták a Vidékfejlesztési Hivatal korábbi vezetőinek felét.
nov. 21
8:22
Szijjártó: A kormány nem függeszti fel a paksi bővítést (444.hu)
A külügyminiszter szerint még nem kezdődött meg az orosz hitel felhasználása, de nem is kell újratárgyalni az EU kötelezettségszegési eljárása miatt az oroszokkal a szerződést.
nov. 21
8:51
A legmagasabb szinten a terrorfenyegetettség Brüsszelben (444.hu)
A belga fővárosban korábbi kettes fokozatról emelték komolyra a veszélyeztetés mértékét. Péntek este Belgiumban őrizetbe vettek egy személyt, aki november 13-ai párizsi merényleteket segíthette. Hogy ki ő, a rendőrök egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. A hatóságok a brüsszelieket arra kérik, hogy kerüljék a nagyobb nyilvános helyeket, például a pályaudvarokat, repteret, nagyobb zenei…
nov. 21
8:53
Dráma: h i d e g b e t ö r é s (444.hu)
Megérkezett a november novemberben. Akár még hó is eshet.
nov. 21
8:55
A börtön kapujában várták a rendőrök, hogy újra leültessék (444.hu)
Az S. B. monogramú illető óvodákba és iskolákba tört be, az egyikből a szakkörökre félretett pénzt vitte haza.
nov. 21
8:57
Ha valakinek nem lenne csodálatos a reggele (444.hu)
András Andreai értelemben, és nem is szeretne jobb kedvű lenni, na nekik ajánljuk a Blikk "10 betegség, ami egy nap elvihet minket" hiánypótló összeállítását. A kolera és az agyhártyagyulladás smafu.
nov. 21
9:24
Most a románok nyúlnák le a kürtöskalácsot (444.hu)
Korábban az osztrákok próbálkoztak az egyedülálló gasztronómiai élmény levédésével. A magyar hivatalos álláspont szerint a kürtőskalács egyszerre székely, erdélyi és magyar sütemény.
nov. 21
9:26
Huszonöt millió a felcsúti kisvasút meghosszabbításának tervére (444.hu)
Orbán megmondta: ha támadják a kisvonatot, meg kell hosszabbítani. Nem viccelt.
nov. 21
9:28
Valóban ritkítja járatait a MÁV (444.hu)
Bár Lázár János tagadta, hogy megszűnnének vasúti járatok, most kiderült, hogy Heves megyében tizenhat vonat tűnne el.
nov. 21
9:57
Már a fogdán érte a szombat a perselyfeltörőt (444.hu)
Péntek délelőtt feszítette fel a kulccsal bezárt ecsegi templomot a harminckilenc éves helyi B.J., majd a perselyben lévő pénzt elrakta. Ekkor érték tetten a hívek, akik azonnal értesítették a rendőröket. B.J. ruházatából elő is került a mesés össze, őrizetbe vették, még előzetes letartóztatását is kezdeményezték a hét utolsó munkanapján. letartóztatását. (Police.hu)
nov. 21
9:59
Rendkívüli állapotot hirdettek Maliban a terrortámadás után (444.hu)
Miután pénteken 19 embert öltek meg iszlamista fegyveresek egy bamakói hotelben, Ibrahim Boubacar Keita elnök bejelentette, hogy három napos gyászt rendel és az országban tíz napra elrendeli a rendkívüli állapot bevezetését. A Radisson Blu hotelben százharminc embert ejtettek túszul al-Murabitom harcosai, akiket francia kommandósok segítségével sikerült kiszabadítani a helyi különleges erőknek.…
nov. 21
10:30
Több mint egy tucat magyar harcolhat az Iszlám Állam soraiban (444.hu)
Tizenegy magyar fogott fegyvert Aszad oldalán, ők a damaszkuszi reptérért folytatott harcok közben estek el.
nov. 21
10:32
Letartóztatták a párizsi merénylet helyszíneinek feltérképezőjét (444.hu)
A huszonhat éves férfire egy török luxusszállodában találtak rá.
nov. 21
10:34
Több mint egy éve zárták be a Négy Tigrist, azóta is üres a terület (444.hu)
Idén szeptemberben már majdnem átadta a MÁV a Nemzeti Vagyonkezelőnek a területet, aztán mégsem. Nem látni, hogy Kocsis Máté tervezett sportközpontjába mikor teszik be az első téglát.
nov. 21
11:03
Szijjártó: Nem akarok lemenni óvodás szintre, ott mondtuk utoljára, hogy nem mi kezdtük (444.hu)
A magyar külügyminiszter a Népszabadságnak a migrációról, hanem a kidobott zakóról is mesélt.
nov. 21
11:05
Már 750 ezren írták alá Fidesz kvótaellenes petícióját (444.hu)
Kósa Lajos frakcióvezető szerint egészen addig gyűjtik az aláírásokat, amíg "az Európai Unió meg nem szünteti a kvótákat." Az aláírásgyűjtősdit a Jobbik is megirigyelhette, mert ők négy témában kérdezik meg a népet. A mentelmi jog, bevándorlás, a politikusok vagyonosodási vizsgálata, és a " politikusbűnözők" által elkövetett gazdasági bűncselekmények el nem évülése kérdésekben lehet szignózni.…
nov. 21
11:36
Fazekas Sándor elégedett: most épp a földárverésekkel (444.hu)
Már az első héten sikerült eladni 1800 hektár állami földet.
nov. 21
11:38
A terroristák ma Brüsszelre akartak lecsapni (444.hu)
Bezárták a metrót, elmaradnak a hétvégi meccsek, katonák járják a főváros utcáit.
nov. 21
12:09
Az izraeli hadsereg egy palesztin rádióban razziázott (444.hu)
Az állomást azzal vádolták, hogy uszító üzeneteket közvetített.
nov. 21
12:11
Komoly mennyiségű lőfegyvert talált a belga rendőrség Brüsszelben (444.hu)
A rendőrség a párizsi terrortámadásokkal is összefüggsébe hozható Molenbeekben foglalt le egy komolyabb méretű arzenált.
nov. 21
12:42
Németországban felrobbantottak egy menekülteknek fenntartott épületet (444.hu)
A közösségi helyen éppen senki sem tartózkodott. A rendőrség szerint bűncselekmény történt.
nov. 21
13:15
Kölyökkutyát küldött az orosz belügy a Dieselt gyászoló párizsi rendőrségnek (444.hu)
Új szintre lépett a terrorizmus elleni nemzetközi összefogás.
nov. 21
13:48
Az aláírásgyűjtés az új ice bucket challenge (444.hu)
Nagyhatalom lettünk pontozott vonalakban és repitollakban.
nov. 21
14:54
A kurdok nekifeszültek a populista úthengernek (444.hu)
Miért szavaztak Isztambulban vagy Ankarában a törökök közül is sokan egy kurdnak elkönyvelt pártra? Egy vérzivataros, durva kampány után is átugrotta a küszöböt a HDP, a Közel-Kelet balos-zöld válasza a szigorodó államra.
nov. 21
14:56
A rendőrség betiltotta a párizsi klímacsúcs elleni tüntetéseket (444.hu)
Már az is hatalmas biztonsági kockázatot jelent, hogy a jövő héten több száz állam és kormányfő érkezik a francia fővárosba.
nov. 21
16:00
6300, elveszettnek hitt náci dokumentumot találtak egy budapesti lakás felújítása közben (444.hu)
Az egyik munkás fedezett fel egy rést a falban, csavarhúzóval kifeszítette, és ott volt egy üreg, dugig rakva 61 kilónyi teleírt papírral.
nov. 21
16:33
A Yahoo azzal kísérletezik, hogy kizárja a postafiókjukból az adblock-használókat (444.hu)
Azt mondják egyelőre csak néhány amerikai felhasználót sújtanak ezzel.
nov. 21
16:35
A rendőrség több utcát lezárt London déli részén, fegyveres erőket vezényeltek ki (444.hu)
A rendőrség egy feltehetően belga rendszámú autó 3 utasát letartóztatta, helikopter körözött e levegőben. Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt.
nov. 21
17:06
A párizsi túszejtés túlélője: A párokra külön vadásztak (444.hu)
Részletesen beszélt a Bataclan klubban átéltekről az egyik túsz. Azóta azonnal felugrik ha zajt hall, és attól tart, hogy nem bír többet koncertre menni.
nov. 21
17:39
Rengeteg francia jelentkezik a hadseregbe a párizsi terrortámadások óta (444.hu)
A légierőnél is megháromszorozódott az érdeklődés.
nov. 21
18:12
Putyin krízistermét látva a James Bond-sorozat bármelyik főgonosza elismerően csettintene (444.hu)
A három szintes terem több milliárd dollárból épült. Az épület, amiben van, pedig jobb, mint az amerikai párja.
nov. 21
18:14
A belga különleges erők négy embert letartóztattak Brüsszelben (444.hu)
Gyanúsak voltak, de aztán elengedték őket.
nov. 21
18:45
Nemzetiség szerint szűrik a bevándorlókat a görög-macedón határon (444.hu)
Csak azokat engedik be Macedóniába, akik tényleg krízisövezetből érkeztek.
nov. 21
18:47
Jelentkezett a haverjainál a szökésben lévő párizsi merénylő (444.hu)
Azt mondta, hogy Brüsszelben bujkál és Szíriába akar menni.
nov. 21
19:18
Tudósok kiderítették, milyen gyakran szexelnek a boldog emberek (444.hu)
Heti egy elég, de annyi kell is a boldogsághoz.
nov. 21
19:20
Az amerikai hadsereg letiltotta a brüsszeli utazásokat (444.hu)
A katonáknak, a Pentagon alkalmazottainak, külsős tanácsadóknak / beszállítóknak és a családjaiknak a következő 72 órában tilos Brüsszelbe utazniuk.
nov. 21
19:51
Obama ragaszkodik ahhoz, hogy az USA befogadjon szíriai menekülteket (444.hu)
Az elnök Malajziában találkozott 7 és 9 éves kor közötti muszlim menekültekkel. Obama szerint ők pont a terror ellentétét képviselik, tőlük félni hisztéria.
nov. 21
19:53
Adele beöltözött Adele-imitáronak egy meghallgatásra, aztán mikor leleplezte magát, a többi Adele-imitátor teljesen bekészült (444.hu)
Műorrot és műállat ragasztott, hogy ne ismerjék fel. Aztán elkezdett énekelni.
nov. 21
20:24
Már pontosan lehet tudni, hogy melyik afrikai városban kezdett először terjedni a HIV (444.hu)
Azt eddig is lehetett sejteni, hogy Nyugat-Afrikában jelent meg a vírus.
nov. 21
20:57
Több mint egy éve nem kapott ki a Fradi az NB1-ben. Aztán eljött ez az este. (444.hu)
Így egy kicsit könnyebb elviselni, hogy kikaptunk az Újpesttől.
nov. 21
20:59
Galyatatőn és Kékestetőn (444.hu)
már havazik!
nov. 21
21:30
Így csináltak világmárkát a családjukból a Kardashianok (444.hu)
Egy agyafúrt dinasztia uralkodik az amerikai média felett. Így csinálták meg magukat Kardashianék.
nov. 21
21:32
Nem lesz több laboratóriumi csimpánz az Egyesült Államokban (444.hu)
Nincs már szükség rájuk, nyugdíjba mehetnek.
nov. 21
21:34
Elkészült a műhold, ami megmondja melyik aszteroidában van arany (444.hu)
vagy platina, vagy gyémánt. Most már csak el kell repülni hozzájuk, és visszahozni az értékes cuccokat a Földre. Éljen az űrbányászat! (Gizmodo)
nov. 21
22:03
Ha a rasszisták kedvenc légitársaságával akar utazni, akkor válassza a Southwestet (444.hu)
Nem engedték felszállni az arabul beszélő utasokat a gépre.

Keresés