Január óta nem szállít autót Oroszországba a rubel gyengülése miatt a negyedik legnagyobb dél-koreai autógyártó, a SsangYong, jelentette be a cég csütörtökön. Egy nappal korábban a General Motors közölte, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet és a romló értékesítési kilátások miatt … Folytatás
A kisteleki férfi 15 éves nevelt lánya már az első nemi aktus után teherbe esett, majd januárban meg is született közös gyermekük. Az erőszakoló F. István ezután arra kényszerítette nevelt lányát, hogy mást nevezzen meg apaként, így elkerülheti a felelősségre vonást – írja a Délmagyar.
Los Angeles - Letartóztatták Jill Blackstone-t tetsvére megöléséért. A híres producer, aki a Jerry Springer show munkatársa volt, meggyilkolta siket testvérét a gyanú szerint - írja a TMZ.
London – Katy Perry (30) és John Mayer (37) románca újra véget ért. Úgy tűnik, az énekesnőnél nem jött be korábbi kapcsolatának felmelegítése, ugyanis John Mayerrel másodszorra is elváltak útjaik – írja a RadarOnline.
Szijjártó Péter a minisztériumban munkareggelin fogadta az Energy Security of Central and South Eastern Europe című konferenciára jövő nyugat-balkáni országok külügyminiszter-helyetteseit. Az asztalnál, balról jobbra: Branimir Filipovic szerb (háttal), Aneta Dimovska macedón, Josko Klisovic horvát, Mitar Kujundzic bosznia-hercegovinai és Odeta … Folytatás
Valószínűleg tunéziai állampolgárságú volt az a két férfi, aki részt vett a tuniszi Bardo Múzeum elleni merényletben, és akiket a biztonsági erők lelőttek - derült ki a tuniszi belügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki közleményéből.
Biztos, hogy még sokan emlékeznek arra a bizonyos kézfogásra Brüsszelben, ami Magyarország miniszterelnöke és az Európai Bizottság elnöke között történt.
Megszereztünk egy iratot, amiben tavaly év végén készítették fel Jean-Claude Junckert a brüsszeli magyar követtel való találkozására. Kiderül belőle, hogy 2014-ben egymilliárd euró támogatást tartott vissza az EU a magyar szabálytalanságok miatt. Junckernek szóba kellett hoznia, hogy rossz nálunk a közbeszerzési rendszer, túl kevés cég túl sok pénzt nyer.
Megérkeztek a brit kiképzők az ukrajnai Mikolajivba, a Fekete-tengertől nem messze fekvő, félmilliós városba, ahol két hónapon át oktatnak majd. A programot a múlt hónapban jelentette be David Cameron brit miniszterelnök. A 35 kiképző orvosi, taktikai és ellátási tudnivalókkal ismerteti … Folytatás
A connecticuti legfelsőbb bíróság szerint azok, akiket marihuána birtoklásáért ítéltek el, a dekriminalizáció után már nem számítanak büntetett előéletűnek.
Budapest - Csillogás, rivaldafény, vörös szőnyeg, szebbnél-szebb estélyikben felvonuló hírességek. Nem, nem kell ehhez több ezer kilométert repülnünk a tengerentúlra, sőt, még hajnalig sem kell virrasztanunk, hogy az időeltolódás miatt megnézzünk egy-egy díjátadót. - Sztárok, titkok, érdekességek – cikkünk folyamatosan frissül.
Venkatraman Ramakrishnan Nobel-díjas strukturális biológus Indiában született, de Nagy-Britanniában él és dolgozik, december 1-én váltja majd Paul Nurse-t a brit tudományos testület élén. Egyébként az angol kormány is legalább olyan bevándorlóellenes, mint a magyar (bár valamivel több okkal). (Nature)
Los Angeles - Letartóztatták Jill Blackstone-t tetsvére megöléséért. A híres producer, aki a Jerry Springer show munkatársa volt, meggyilkolta siket testvérét a gyanú szerint - írja a TMZ.
Kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint Borisz Nyemcov ellenzéki orosz politikust - ötmillió rubel (23 millió forint) fejpénzért - azért ölték meg a bérgyilkosok, mert "aktívan támogatta" a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúráinak közzétételét.
A ValóVilág negyedik szériájának győztesét két hatalmas biztonsági őr védte fotósunk kamerájától annak ellenére, hogy a tárgyalóteremben végül mégis belegyezett, hogy felvétel készülhessen róla.
Az még gombócból is sok! A németországban született amerikai színész (jobbra) drágán adja az életét. Biztos mindenki ismeri a Két kopper című filmben nyújtott alakításáról.
Bronislaw Komorowski lengyel államfő meghívására Áder János péntektől 2 napot tölt a lengyelországi Katowicében a lengyel-magyar barátság napja alkalmából. A lengyel és magyar parlament 2007-ben döntött arról, hogy március 23-a a magyar-lengyel barátság napja. (MTI)
A szexi szupermodell, Cindy Crawford kislánya tökéletes géneket örökölt szüleitől, így nem csoda, hogy már most sorban állnak érte a modellügynökségek. Nem kérdés, hogy a kis Kaia Gerber (14) mi lesz, ha nagy lesz. Természetesen szupermodell.
Egy új-zélandi művész készítette 3d nyomtatóval, és hiába működik, semmire se jó, de gyönyörű. Élvezzük ki, mielőtt jönnek az új erkölcsi törvények. (Mashable)
A víz világnapja ráirányítja a figyelmet arra, hogy a vizet tiszteletben kell tartani, hiszen nemcsak az életet biztosítja, hanem veszélyt is jelenthet – mondta Hoffmann Imre az alkalomból tartott belügyminisztériumi ünnepségen. A folyók, a tavak, a tengerek, a felszín alatti … Folytatás
Szombaton Szicíliában egy összenyomott kólásdobozzal raboltak ki egy gyógyszertárat. Bár egyből elvették a haramiától, a kasszát megszerezte, földhöz vágta, és egy marék pénzzel távozott.
Először szétrobban a kerék, aztán csúszol a kocsi elején, végül az irányíthatatlan autóddal felborulsz, mint a férfi a fenti videón, aki egyébként sértetlenül szállt ki a kocsiból, mielőtt letartóztatták kedden, San Franciscóban.
Néhány hónapja még netadót tervezett a kormány, most éppen digitális Magyarországot épít gőzerővel, Nyíregyházán. Részletek ebben az egészen drámai hangú videóban:
Orbán Viktor miniszterelnök és a régi Havasi Bertalan megérkezett az Európai Néppárt brüsszeli csúcstalálkozójára. (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely / MTI)