Dr. Kaylene Henderson ausztrál gyermekpszichiáter – aki háromgyermekes anyuka – szerint a kisgyermekek 50 százaléka küzd rémálmokkal, ez a probléma leginkább a 3–6 éves korosztályt érinti.
London - Milliárdokat költöttek eredménytelenül. Bármennyire is fájdalmas, de a brit nyomozók közel állnak ahhoz, hogy kimondják: nem keresik tovább a 2007-ben eltűnt Madeleine McCannt.
Olyan dolgok vannak a listán, amire nem gondolnál. Arra, hogy ennyi pénzt folyatunk le a közmédián, tényleg csak az lehet a magyarázat, hogy végtelen pénzünk van.
A Budai Középiskola (korábban: Táncsics Mihály Gimnázium) folyosóján repedezett a mennyezet. A patinás tanintézményben olyan kiváló honfitársaink tanultak, mint Horváth Bence kollégám és a Subscribe zenekar (akkor még: THC [Táncsics Hardcore]).
Dolgos kezek összevágták az argentin játékos produkcióját a BL szerda esti nyolcaddöntő-visszavágóján. Messi a második félidőre már kicsit leeresztett, de amit az első 45 percben összefocizott, az magához képest is egészen kiemelkedő volt. Én a felnőtt karrierje körülbelül 400 meccséből … Folytatás
Egy interneten közzétett hangfelvételben vállalta magára a szerdai tunéziai túszejtés elkövetését az ISIS. Bizonyítékkal nem szolgáltak, de a Twitteren publikált felvételen a két lelőtt tettest dicsőitik, és az “Iszlám Állam lovagjainak” nevezik őket, akik a “hitetlenek egyik tunéziai odúját” támadták … Folytatás
Budapest — Ha az orvosok valamit találnak, úgyis eltitkoljuk – tréfálkozott Sipos Peti (47) a Budakeszi úti magánrendelőben, ahol egyszerre vizsgálták ki az Irigy Hónaljmirigy nyolc tagját.
A kormánypárt parlamenti frakciója annak kapcsán szólalt meg, hogy Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke aggályát fejezte ki a ProvokátorFigyelő nevű kezdeményezéssel kapcsolatban.
Ötven éve játszott először zenekarban az énekes-fuvolista dzsessz-rock legenda, Török Ádám (67), és az a svájci dobos is 1965-ben született, akivel most koncertezik.
Amszterdam – Kapott egy zsák pénzt, így érthetően jókedvű Giedo van der Garde (29). A korábbi holland Forma–1-es pilóta már viccelődni is tud azon, hogy idén kimarad a száguldó cirkuszból
Carson City — Életveszélyesen megfenyegette egy újnáci O. J. Simpsont (67) a nevadai börtönben, ahol fegyveres rablásért és emberrablásért tölti büntetését.
London — A hajukat tépik az angolok, amióta kiderült, Károly herceg (66) és hitvese, Camilla soha nem látott luxuskörülmények között repült az Egyesült Államokba.
A franciaországi Marseille-ben emlékeztek így csütörtökön a szerdai tunéziai terrortámadásra. Nekem az az érzésem, hogy ez sem a mostani áldozatokhoz, sem a Charlie Hebdo-merénylet halottaihoz nem méltó, de hát én nem is szeretek demonstrálni.
Zürich – Hiába szerették volna riválisai élő televíziós adásban keresztkérdéseikkel megszorítani, Sepp Blatter (79), a Nmezetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kitért a kihívás elől
Akkor ezt a különösen agyzsibbasztó csütörtöki műsorszámot neked találták ki. Nem próbálta valaki ezeket altató helyett? El tudom képzelni, hogy csecsemőknél működne.
Baltimore – Bár nemrég eljegyezte párját, ismét bizarr szexuális szokásai miatt szégyenkezhet Michael Phelps (29). A 18-szoros olimpiai bajnok úszó állítólag százezreket fizetett azért, hogy egy prostituált levizelje őt