Nálunk tombol az ítéletidő, Kendall Jenner viszont jó időnek örvend, ledobta a textilt és vígan napozgat. Erről persze képet is posztolt, ezzel megmutatva a világnak formás testét.
Bezártuk? Kihúztuk? Lekapcsoltuk? Elzártuk? Minden nap aggódva hagyjuk el az otthonunkat? Van egy jó hírünk: már nem csak a telefonunk, de a lakásunk is lehet okos.
Sokat olvas és kérdez, gyereket nevel, és amikor csak teheti, sportol. Veiszer Alinda saját beszélgetős műsorában, az Alindában teljes szabadságot kapott.
Saját internetes rádiójában volt éppen műsorban születésnapján, január 11-én Strein Miki, - vagy ahogy mindenki ismerte: Mercy Miki - mikor agyvérzést kapott és összeesett.
Az újévben számos dolgot fogadunk meg magunknak: többet sportolunk, jobban odafigyelünk az egészségünkre, új helyekre utazunk, és még sorolhatnánk. Sokak azt határozzák el, hogy magabiztosabbak lesznek.
A kalapácsosok szurkolói a Crystal Palace elleni 3-0-s győzelem után fejezhették ki érzéseiket csapatuk sztárjával kapcsolatosan. Jól láthatóan, hatalmas örömmel tették meg mindezt.
Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik sejtjének feltételezett vezetőjét a spanyol hatóságok a francia határ közelében lévő San Sebastiánban hétfőn - közölte a spanyol belügyminisztérium.
Igazi, 2017-es polgári hír: a lovagkeresztes fideszes kommentelő otthagyja Széles Gábor újságát, a Magyar Hírlapot, hogy a másik kormánysegglyuk-közeli propagandakiadványban folytassa a rasszista gyűlölködést.
Egy MINI elé besorolt egy kamion, ezen a MINI sofőrje annyira begőzölt, hogy úgy döntött, nem hagyja annyiban. Végül aztán ő húzta a rövidebbet, a jogsiját is elvették.
A kapitány elmondása szerint Harsányi Gergely tehermentesítése miatt került Gulyás Péter a magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe a franciaországi világbajnokságon.
K. József 50 év körüli családapa, aki éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott. Volt, hogy csak 500 forintot, máskor több ezret, vagy arany ékszereket. Több év börtön várhat rá.
Debrecen - Elgázolt a vonat egy férfit Berettyóújfalu belterületén a vasúti átjáróban, emiatt teljes szélességében lezárták a 47-es főutat - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Számos repülő és hajó tűnt el a Bermuda-háromszögnek nevezett területen belül, és a Colorado Egyetem kutatói vizsgálatot végeztek annak érdekében, hogy magyarázatot találjanak a rejtélyre.
Fenekestől felfordult az élete a fiatal modellnek, miután a súlyos emésztőszervi megbetegedést, a Crohn-betegséget diagnosztizálták nál. Nem csak karrierjének, de normális életének is véget vetett a szörnyű kór.
A 2017-2018-as téli divatot bemutató Milánói divathéten volnultattak fel nagy divatházak egészen különös ruhákat. Fenti galériánkban a Moncler Gamme Bleu divatház által felvonultatott öltözékeket láthatják a modelleken. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés: van, aki komolyan gondolja, hogy ezekből valódi utcai viselet lesz?
Egyik napról a másikra hagyta abba a tévézést Barta Sylvia, aki most ennek a komoly lépésnek a miértjéről mesélt Sarka Katának a Fem3 Élet-forma című másorában.
A mindössze 14 éves francia Heather Arneton egészen elképesztő, 6,57 méteres eredményt ért el női távolugrásban egy fedettpályás versenyen, Eaubonne-ban.
A VIII. kerületi Golgota téren álított meg egy közterület felügyelő egy furgont. A benne ülő vietnámi férfi elszaladt, többedmagával visszatért, és megverték a köztereseket.
Elképesztően szexi Zimány Linda legújabb fotósorozatán, amelyből Instagram oldalán osztott meg néhány képet rajongóival. A modell egy fekete melltartóban, és egy harisnyában pózol a kamerának, ami jól kiemeli tökéletes alakját.
Mercy Miki, vagyis Strein Miklós online rádiójában jelentette be, sírással küszködő hangon özvegye, Erzsike a népszerű mulatós zenész halálát, részletesen beszámolva a tragédia körülményeiről.