Évszázadok óta él a legenda a hihetetlen erejű és különleges képességekkel felruházott titokzatos lényekről. A tao-tie horda szörnyei hatvan évenként felébrednek, hogy megbüntessék az emberiséget kapzsisága miatt. A Nagy Fal című filmben a kínaiak és a szörnyek küzdelmébe a fehér ember is belekeveredik.
Új frizurával hódít Tóth Gabi, amit a rajongók is imádnak, nem győzik ugyanis dicsérni a kommentekben az énekesnőt. Gabi közösségi oldalán osztotta meg, hogy a Rapülők koncert miatt épp egy fotózáson van, a fotós pedig nem más, mint Nánási Pál.
Anglia – A két 22 éves angliai fiatal ott állt a januári fagyban az utcán tudván, hogy az állomás csak négy óra múlva nyit ki. Akár meg is fagyhattak volna, ám egészen váratlan helyről jött a segítség – a nem mindennapi történetről Facebook oldalukon számoltak be a fiatalok.
Moszkva — Szellem a gépben! Oroszország Sherlock-rajongóinak milliói előbb láthatták a BBC-sorozat 4. évadjának záróepizódját, mint az angliai tévénézők.
Nem hiszem, hogy nagy sok olyan ember lenne, aki nem ért velem egyet abban, hogy az az orvos, aki egy előtte heverő haldoklón meg sem próbál segíteni, nemcsak a hivatásából, de emberségből is egyesre vizsgázik. Mert bár lehet egy súlyos és mélységesen felháborító mulasztást ezzel meg azzal indokolni, olyan kifogás aligha létezik, amit magyarázatként el lehet fogadni.
Kiszel Tünde idén exkluzív bulival ünnepelte születésnapját, amire nagyon sokan eljöttek. A naptárdíva nem rejtette véka alá, hogy még mindig ostromolják őt a férfiak, azt azonban nem árulta el, hogy hányadik születésnapját ünnepli.
Budapest – Pótlóbusz jár az 56-os villamos helyett a Széll Kálmán tér és a Döbrentei tér között járműhiba miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán hétfő délután. A helyszínen egy szerelvény füstölni kezdett, majd kigyulladt.
Pedig az oknyomozásunk alapján sokkal valószínűbb, hogy inkább az olvasó a robot. Különben hogyan szúrta volna ki, hogy Borbély Lénárd "nanométeres pontossággal" ugyanott írja alá a testületi ülések jegyzőkönyveit?
Lékai Máté gólszerzés közben (AFP PHOTO / CHARLY TRIBALLEAU) A franciaországi világbajnokságon, két vereség után sikerült győzni, 34-29-re. Legközelebb Szaúd-Arábia jön, szerdán.
Kasza Tibi és barátnője, Andi már jóideje Miamiban nyaralnak. A vakációzó szerelmesek nagyon jól érzik magukat, a kiruccanásról pedig rendszeresen posztolnak is fotókat közösségi oldalaikra. Míg itthon nagykabátban fagyoskodunk, addig ők fürdőruhában élvezik a napsütést. Tibi barátnőjéről már eddig is tudtuk, hogy mennyire dögös, most pedig egy újabb képpel bizonyította, hogy bikiniben is csodásan…
Magyarország — Amikor megtudjuk, hogy másnap havazni fog, előkészítjük a legmelegebb ruháinkat, a kevésbé csúszós cipőket, feltekerjük a fűtést, s a legújabb felmérések szerint nyomban vásárolni indulunk.
Aba – Gyorsan jött a baba Abán, hétfő hajnalban a mentők a kismama otthonában segítettek világra hozni a kisdedet. A kis Bianka pár perc alatt a világra jött, még a szomszéd szobában alvó testvéreit sem ébresztette fel.
Rengeteget fogyott az utóbbi hónapokban Brad Pitt. A színészt nagyon megviselte Angelina Jolieval való válása, a legutóbbi képeken szinte csont és bőr. A Harcosok klubja sztárját nemrég egy jótékonysági esten kapták lencsevégre, ahol Stinggel együtt léptek színpadra.
Rouen – A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Chile csapatát a franciaországi világbajnokság C csoportjának harmadik fordulójában, hétfőn Rouenban.
Ha megtudjuk, hogy hamarosan fehérré változik a táj, szinte mindenki kenyérért és tejért siet – legalábbis az Amerikai Pszichológiai Egyesület felmérése szerint.
Abu-Dhabi – Az Al-Wahda magyar válogatott játékosa, Dzsudzsák Balázs (30) is megtekintette a magyar férfi kézilabda-válogatott Chile elleni (34-29) világbajnoki mérkőzését.
Sopron - A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik: a 16 éves Márió december 2-án tűnt el a hegykői gyermekvédelmi intézetből, azóta sehol sem találják.
Los Angelesben fotózkodott Vastag Csaba, nem is akárhol, pontosan azon a helyen ült, ahol a Guns 'n Roses énekese, Axl Rose ült barátnőjével a November Rain című szám videoklipjében.
India - Bármelyik pillanatban megfulladhatott volna az a csecsemő, aki egy szilva nagyságú nyelvvel született. A ritka rendellenességgel világra jött kisdedet megmentették, brutális méretű nyelvét a felére vágták.
20 évnyi külpolitikáját dobta ki Nagy-Britannia, csak hogy jobb üzletet köthessenek Donald Trumppal, vélik a diplomaták. A Financial Times információi szerint mi is velük mozogtunk ebben a kérdésben.