Rubint Réka mai Alakreform edzésén a formásodni vágyó hölgyek mellett Geszti Péter és a Rapülők is részt vett, akik egész jól bírták a fitness lady által diktált őrületes tempót. A hangulatról Bárány Attila és Dj Dominique élőben gondoskodott, Réka pedig egy videót is posztolt az edzésről közösségi oldalán.
26 halálos áldozatot követelt a legutóbbi börtönlázadás Brazíliában, ezzel az elmúlt két hét lázadásait összeszámolva összesen 140 halottnál tartanak a fegyházak.
Csupán felfüggesztett büntetést kapott az a 76 éves nyugdíjas, aki egy haragosa nyakába állított csavarhúzót Szolnokon. A szúrás meg is ölhette volna áldozatát.
Diáklányok előtt fogdosta magát egy 46 éves férfi. A perverz budapesti villamosokon molesztálta a lányokat. Kiderült, közel húszszor nyúlt magához fiatalok előtt.
A Jobbik kémkedéssel vádolt EP-képviselőjét 2015 decemberében hallgatta ki először a Központi Nyomozó Főügyészség. Azóta nem sikerült pontot tenni az ügy végére.
Két év alatt közel 15 százalékkal nőtt az engedélyezett örökbefogadások száma, az emelkedés egyértelműen az állami szakellátásból történő örökbefogadásoknál tapasztalható - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
Bár felmerültek olyan rémhírek, mely szerint Nagy László már biztosan nem léphet pályára az idei világbajnokságon, azonban a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatorvosa mindenkit megnyugtatott.
Barack Obama amerikai elnök kedden, három nappal a hatalomátadás előtt elengedett 29 évet a 35 év börtönre ítélt, WikiLeaksnek szivárogtató Chelsea Manning büntetéséből, aki így már májusban szabadulhat.
Egy ex-diplomata, aki kiirtotta a családját, egy ötéves kislányt brutálisan megerőszakoló férfi és egy drogbanda vezére – többek között ilyen bűnök elkövetői szerepelnek az USA 10 legkeresettebb bűnözője között.
Idén Lady Gagát érte a megtiszteltetés, hogy ő lehet a Super Bowl félidei sztárfellépője. Az énekesnő sosem a visszafogottságáról volt híres, így egészen elképesztő ötlettel rukkolt elő a szervezőknek.