Jóllehet minden polgár szeretne a magyar egészségügyben olyan ideális állapotokkal találkozni, mint amilyenekről Pálffy István, hazánk dublini nagykövete egy újságcikkre reagálva beszélt (egészségügyi rendszerünk Európa egyik legjobbja, kórházainkban sem hálapénz, sem sorok, sem pedig folyosón fekvő betegek nincsenek), a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb.
Melbourne — Keveseknek adatik meg az életben, hogy akár négy születésnapja is lehessen. Az Ausztráliában élő Tom (29) szomorkás, kalandos, majd boldog életével ezek közé az emberek közé tartozik: legyőzte a rákot, majd túlélt egy lavinát, súlyos autóbalesetet, de repülőgép-szerencsétlenséget is.
Persze, emberenként változó, hogy hogyan alakult az első kapcsolat. Vannak, akiknek csak egy gyors éjszakáig, de akadnak olyanok is, akik fájdalmas szakítással búcsúztak a kapcsolatukból.
Maui — Az Aerosmith frontemberét, Steven Tylert (68) és állítólagos menyasszonyát, a nála negyven évvel fiatalabb Aimee Ann Prestont (28) motorozás közben kapták lencsevégre Hawaii szigetén, ahol éppen romantikus nyaralásukat töltik.
A Portfolio összesítése szerint csak decemberben 541 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt ki a magyar állam. Az utolsó napokat pedig még jobban meghúzták: december 27-től szilveszterig 107 milliárdot fizettek ki. (Portfolio)
London — Kate Middleton (34) most már nemcsak a királyi ház hercegnéje, hanem a kamera királynője is – ezzel a szokatlan, ám beszédes elnevezéssel illette a Királyi Fotósok Társasága a cambridge-i hercegnét, amikor bemutatkozott képeivel a társaság éves közgyűlésén.
Butte — Felhőtlenül korzózik és fagylaltozik Angelina Jolie két fiával, Shilohval (10) és Knoxszal (8) a coloradói Butte üzletsora előtt. Meg se látszik a színésznőn, hogy már majd fél éve harcban áll Brad Pitt-tel (53).
Los Angeles — Óriási hassal rótta az új év első napjain reggeli sétáját Natalie Portman (35) Los Angeles egyik parkjában. Az Oscar-díjas színésznő láthatóan a legkényelmesebb ruhadarabjait vette fel, nem nagyon adott magára, de ez nem is zavarta.
16 éve hunyt el Zámbó Jimmy (†42), minden idők egyik legsikeresebb magyar énekese. Az egykori legenda emlékét a rajongók mellett testvérei is élénken őrzik. Ezzel kapcsolatban Zámbó Árpy (58) a Blikknek mesélt arról, hogy emlékeznek rá.
Budapest — Szerkesztőségünket szinte elárasztották a jobbnál jobb fotók, amelyekkel olvasóink neveztek a Blikk ünnepi játékára. Legyen szó akár gyönyörű karácsonyi dekorációról, mesebeli ünnepi öltözékekről, esetleg őrült szilveszteri bulikról, a Blikk olvasótábora minden esetben kitett magáért.
Dubaj – Alaposan kijár a jóból az Al-Whada magyar válogatott csapatkapitányának, Dzsudzsák Balázsnak (30), aki még a téli holtszezonban a nyaralását tölti a barátaival.
Nem tétlenkedett egy törökszentmiklósi férfi az ünnepek alatt, ugyanis új pszichoaktív szert szerzett be és árulta a városban. Most lebukott, előzetesbe tették.
Terrorizmussal vádolta meg szír szomszédját egy osztrák férfi. Mire a kommandós csoport a férfihez érkezett, kiderült, hogy csak féltékenységből hazudozott.
Magyarország — Közigazgatási eljárást indított a rendőrség annak a 3 éves kisfiúnak a halálával kapcsolatban, aki a torkán akadt ételmaradék miatt fulladt meg Sárváron – tudta meg a Blikk.
Válás után vészesen elhanyagolta gyeremkét egy pécsi anya. A kicsi rossz körülmények közt nevelkedett, fizikai és értelmi szinten is elmaradt kortársaitól.
A külügy is figyelemmel kíséri a Fülöp-szigeteken meggyilkolt M. Dániel ügyében folytatott kinti nyomozást. A gyilkossággal egy helyi halászt gyanúsítanak, akit még ki sem hallgattak.
Embertelen gyilkosságot tárgyalnak Debrecenben: egy férfi kegyetlenül megerőszakolta és lemészárolta exét, előtte még azonban szeme láttára megerőszakolta a kishúgát is.
Az AFC Bournemouth ellen játszottak a Bournemouth otthonában. A félidőben kettővel ment a hazai csapat a sérülésekkel küzdő Arsenal ellen, aztán az 58. percben rúgtak még egyet. Az Arsenal viszont a meccs végére magára talált, a 70. percben Sánchez, aztán a 75-ben Pérez talált be, majd a hosszabbítás 2. percében Giroud is, ezzel pontot mentettek egy olyan meccsen, ami a 70. percig teljesen…
Az 50 éves énekesnő és férje, a katari üzletember Wissam Al Mana Eissának nevezték a kisfiukat, aki Janet Jackson első gyereke. Jackson ügynöke szerint a szülés rendben zajlott, minden oké mindennel. (BBC)
Úgyhogy most zúzok. Azaz hogy koccolok. Akit érdekel, az biztosan tud róla, hogy megjelent a Run the Jewels harmadik lemeze, de azért elmondom, hogy szerintem iszonyat király lett. Ide kattintva meg is lehet hallgatni az egészet. Lentebb az első szám. Jó éjszakát, szép álmokat!
Pavia — Elképzelhetetlen fájdalom gyötri a menyasszonyát annak a magyar vendéglősnek, akit szilveszteréjjel brutális módon gyilkolt meg a szomszédja, Lucindo Lim (42).