Annak idején a Charlie angyalaiban minden kaszkadőrmutatványt saját maga csinált Drew Barrymore, de úgy tűnik, ez a fejezet már lezárult életében: a Netflixen látható sorozat, a Santa Clarita Diet próbafelvétele során ragaszkodott hozzá, hogy ő hajtsa végre a veszélyesebbnek tűnő mutatványokat is, azonban ez majdnem katasztrófához vezetett.
100 méteres közelségből tudott képeket készíteni egy Renee Doyle nevű fotós egy anyamedvéről és két kis bocsáról, amik játékosan harcolni kezdtek egymással.
22 ezer követője van már Instagramon egy Jonas nevű pilótának, aki munkájáról és fényűző életéről oszt meg fotókat. Ja, és egyébként elképesztően sármos és izmos, szóval megéri végigböngészni a róla szóló galériánkat!
Münchenben masírozó náci katonákról került napvilágra egy fotóalbum, az ebben levő képek 1931 és 1935 között készültek. A könyvet birtokló család úgy döntött, árverésre bocsátják a ritka gyűjteményt, kikiáltási ára pedig 2 ezer dollár.
Az esetek több mint 1000 katolikus intézményt érintenek. A bűntény és a bejelentés között átlagosan 33 év telt el. Az áldozatok átlagéletkora a lányoknál 10,5, míg a fiúknál 11,6 év.
Thom Browne, a CFDA-díjas amerikai tervező 2017-es őszi-téli kollekciója is bemutatásra került a New York-i divathéten. A ruhák pedig elég bizarra sikerültek.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 beadványát, amiben a FKF Zrt.-nél a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól. A döntést indoklása szerint a szakszervezet kérelme idő előtti, mivel még zajlanak a bértárgyalások a munkáltatóval. Az…
Kétszáz járatot töröltek Berlin két repülőterén csütörtökön a béremelést követelő, délután kezdődő sztrájk miatt, amelyet a szolgáltatószektor munkavállalóit tömörítő szakszervezet, a Verdi hirdetett meg.
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán. Egy kamionos elsodorta az igazoltató rendőrt, aki belehalt a sérüléseibe. Az autópályán fokozottan figyelni kell, ha megáll az autójával.
Egy nő a mozgólécső gumikorlátjára fekve mutogatta kerek idomait, amikor egy férfi is felpattant a szemben lévő korlátra, hogy felkeltse a hölgy figyelmét. Bár ne tette volna.
Parkoló autókba hajtott egy személykocsi a 4-es főúton, Monor belterületén, a baleset miatt lezárták a fél útpályát - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
Az Együtt két elnökségi tagja, Spät Judit és Szabó Szabolcs átadta a Momentum Mozgalom aktivistájának a 10 487, olimpiaellenes népszavazásért adott aláírást. A Párbeszéd is ugyanennyit szedett össze, míg az LMP pár napja 23 ezer aláírást adott át. Hogy összesen hány aláírásnál tart a Nolimpia kampány, még nem tudni, az aláírásgyűjtés péntekig tart.
Sorozatos sikerek érik Majkát: Az 50 milliós játszma hatalmas népszerűségnek örvend, emellett nemrég őt választották meg az év műsorvezetőjének. Majka amellett, hogy kulisszatitkokat osztott meg a műsoráról, két gyermekéről is mesélt a Mokkában.
OREM — Letartóztattak egy hatgyermekes édesanyát a párjával, amiért finoman szólva illetlen módját választották annak, hogy információt szerezzenek a szomszédaikról.
Legalább 50-en életüket vesztették és 200-an megsebesültek csütörtökön a dél-pakisztáni Szindh tartomány Szevan városának egyik mecsetjében, ahol egy öngyilkos merénylő robbantott - közölte a helyi sajtó.