Önre hatással van a Jobbik plakátkampánya? Ez a mai nap kérdése, a szavazás eredményét pedig Havas Henrik ismerteti az ATV A nap híre című műsorában 18:10-kor.
A napokban merült fel a hír, hogy Friderikusz Sándor visszatér a TV2-höz Összezárva Friderikusszal című műsorával. Ezt azonban ma a műsor egykori producere, Hajdú Péter cáfolta meg.
Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe - erősítette meg a rendőrség, miután a gyanúsítottat kihallgatták az esetről.
A nyári vakáció, a fesztiválok és bulik tökéletes alkalmat jelentenek arra, hogy királynői sminket villantsunk. Hiszen ki tudja, melyik találkozás milyen változást hozhat.
Magyarok ezrei hagyták már el az országot és költöztek külföldre a jobb megélhetés reményében. Ám hiába a jó fizetés, sok városban méregdrága a megélhetés. Mutatjuk, melyik városokban kell a legtöbbet költeni. Az ECA globális...
Alkoholista férjétől elvált, lányával sem volt soha zökkenőmentes a kapcsolata, most meg a keresztlánya is elfordult Pásztor Erzsitől (79) – derült ki a vasárnap este az ATV-n adásba kerülő Esti Frizbi Hajdú Péterrel felvételén.
Rendhagyó nyári koncertet ad a Hősök terén Szikora Róbert és az R-Go. A legendás zenészt a közelgő show-ról kérdeztük és arról, hogyan és mivel tölti az előtte álló nyári hónapokat.
Ázsiában visszatalált önmagához – állítja Berki Krisztián (36), ez pedig azt eredményezi, hogy menyasszonyával, Hódi Pamelával (28) egy nagy beszélgetésen át kell esniük, mielőtt tényleg összekötik az életüket.
Hajdú Péter jelenlegi barátnője, Eszter már korábban kijelentette - és ezt Hajdú Péter is megerősítette korábban: háttérbe vonul, nem szeretne a párja magánéletéről szóló hírekben szerepelni.