London - Óriási botrány lett az egyik feladatbol, amit a Tallis School diákjai kaptak. Éppen Shakespeare Machbetje következett irodalomórán, így a tanár azt a házit adta a gyerekeknek, hogy írjanak egy búcsúlevelet, mintha öngyilkosságra készülődnének.
Hogy be lehet e csempészni egy fesztivál színpadára a magas költészetet? Mi sem gondoltuk volna, de a Holnap Tali csapata megmutatta, hogy Arany János könnyedén beilleszthető a partihangulatba.
Fájó, mégis felemelő búcsúztatás helyszíne volt a Magyar Szentek Plébániája, ahol a három hete elhunyt Jókai Anna (†84) ravatalánál rokonai, barátai és tisztelői rótták le kegyeletüket.
Akár több mint 10 férfit is megölhetett a vagyonáért a "kiotói fekete özvegy", egy 70 éves japán nő, akinek pere hatalmas érdeklődés mellett kezdődött meg hétfőn az egykori fővárosban.
Július utolsó hétvégéjén megelevenedik a történelem Diósgyőrben! Rettegett harcosok, buhurt aréna, hadi torna, szekértábor, középkori táncok, vidám történetek, zenés komédiások, mesteremberek és a Diósgyőri vár teljes udvartartása várja a látogatókat egy felejthetetlen időutazásra.
Hazánkban legalább egymillió ember szenved csontritkulásban. A szakértők szerint a megelőzést már gyermekkorban érdemes lenne elkezdeni, így a betegség nagy valószínűséggel nem alakulna ki.
Minden kozmetikai kezeléshez tartozik egy arcmasszázs is, mert ellazít, és így könnyebb a bőrön eloszlatni a krémet vagy a hatóanyagot tartalmazó szérumot, beledolgozni őket a bőr felső rétegeibe.
- Két kisgyerek próbált meg úszni ma délután 3 körül a Dunában, a XXII. kerületi egyik partszakaszon, de a víz elsodorta őket és a mentőknek kellett a segítségükre sietni.
Az amerikai Michigan Egyetem kutatói szerint amennyiben rendszeresen fogyasztunk cseresznyét, az pozitív hatással van a szívműködésre, valamint a vérkeringésre.
Varázslatos véletlen vezetett ahhoz, hogy Daniel Radcliffe (27) kapta meg Harry szerepét J. K. Rowling világsikerű könyvének filmes adaptációjában, amelynek első kötete húsz éve jelent meg Nagy-Britanniában.
Még mindig töretlen a Kincsem sikere! Az utóbbi évek legnagyobb durranásának számító magyar filmre több mint három hónappal a bemutató után még mindig kíváncsiak az emberek.
Alig néhány hét alatt vitte el a gyilkos kór azt a férfit, S. Viktort (†41), akit Móré András, azaz Vitamin éppen egy évvel ezelőtt egy söröskorsóval sebesített meg az arcán.
„Nagyon szomorú évünk volt, de úgy érezzük, hogy édesapánk most is velünk van” – nyilatkozta a Blikknek Giuseppe Pedersoli (56), Bud Spencer (†87) fia.