2023. január 21. szombat

jan. 21
8:06
Mi lett Agárdy Gábor hagyatékával? Megszólalt az örökös (Blikk)
Színészként is halhatatlan, ám Agárdy Gábor sokkal több mindent hagyott az utókorra, mint sok-sok emlékezetes szerep a színpadon és a filmvásznon. Ikonfestőként is maradandót alkotott, s olyan gyönyörű képeket készített, amelyek közül van a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is. Az örmény származású színész 2006. január 19-én hunyt el, hosszan
jan. 21
8:21
Kamilla évek óta ki nem állhatja Katalint: rémálommá akarja tenni a hercegné életét (Femcafe)
Tévedésben élt, aki eddig azt hitte, hogy Kamilla és Katalin harmonikus kapcsolatot ápolnak egymással – mint kiderült, a királyné valójában nagyon pikkel Vilmos feleségére.
jan. 21
8:27
Hihetetlen fény árad a tengerből éjszaka, szakértők kutatták a magyarázatot (Promotions)
A Maldív-szigeteki Vadhoo-szigeten, úgy fogod érezni magad, mintha az Avatar álomvilágába csöppennél.
jan. 21
8:51
Rúzsa Magdi: „Fel kellett kötnöm a gatyámat, hogy végig tudjam csinálni" (Glamour)
Hármas ikreinek születése után tavaly nyáron állt újra színpadra Rúzsa Magdi énekesnő. Most elmeséli, hogyan birkózik meg az új élethelyzetével, és hogyan próbál egyszerre helytállni anyaként és előadóművészként.
jan. 21
9:00
Könnyű zöldséges csirkemellcsíkok: Fásy Ádám receptje (Blikk)
Ha gyorsan elkészíthető, finom és egészséges fogást készítene, próbálja ki ezt a receptet
jan. 21
9:27
Napi horoszkóp: Váratlan izgalmak elé nézel - január 21. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 21
9:27
200 nőt végzett ki és csonkított meg az orosz szörnyeteg, most Ukrajnában folytatná a vérengzést (Promotions)
Mihail Popkov bár "csak" 80 gyilkosságot vallott be, a hatóságok 200 fölé teszik az áldozatok számát, most pedig Ukrajnában harcolna.
jan. 21
9:51
Megjelent Szegedi Fecsó párjának új klipje, amiben szerelmének rappel szülinapja alkalmából (SzMo)
A klipben számos fiatalkori képet láthatunk az ünnepeltről, sőt a nemrég született kisfiuk is szerepel benne.
jan. 21
9:57
Berobbant a tél Magyarországra, ebben az országrészben várható durva havazás (Promotions)
Megérkezett hazánkba a havazás, volt, ahol az éjszaka közel 40 centi friss hó hullott.
jan. 21
10:33
Felkavaró képet közölt a NASA a Földről, le fogsz sokkolni a látványtól - ez lehet Atlantisz maradványa? (Promotions)
Mauritánia középső részén helyezkedik el ez a különleges képződmény, melyet számos mítosz övez.
jan. 21
10:57
Így néz ki az X-akták sztárjának dögös barátnője, aki bizony 33 évvel fiatalabb a színésznél (Promotions)
David Duchovny és Monique Pendleberry a korkülönbség ellenére is nagyszerűen kijönnek egymással.
jan. 21
11:16
Összeomlott a csernelyi édesanya, siratja kilenc gyerekét (AC News)
Elköltözik a faluból a gyilkossággal gyanúsított kamasz anyja.
jan. 21
11:30
Fotón, amint Nagy Ervin és Borbély Alexandra újabb mérföldkőhöz érkezett (Glamour)
Milyen érzés három hónapnyi babázás után visszakapni az életed néhány órára? Felszabadító, örömteli, ugyanakkor furcsa is, és ha valaki, hát erről Borbély Alexandra és Nagy Ervin mesélhetne. Várj - meg is tették!
jan. 21
11:30
Harry herceg brutális titkot árult el III. Károlyról, ettől egész Nagy-Britannia hangosan felszisszent (Promotions)
Tovább gyűrűzik a botrány, most Károly nem létező érzéseitől hangos a sajtó.
jan. 21
12:06
Így nézne ki Zámbó Jimmy most, 65 évesen, ha még élne (SzMo)
A Fókuszban mutattak be egy alkalmazás segítségével készített képet az énekesről.
jan. 21
12:24
Mindig éhesnek érzed magad? Meglepő oka lehet (Glamour)
A korgó gyomor a napunk abszolút természetes része lehet. De ha rád is igaz, hogy sokszor úgy érzed, mintha megállás nélkül éhes lennél, akkor jóval több is állhat mögötte, mint az, hogy valóban enned kellene. Mindannyiunk számára van egy ideális napi kalóriamennyiség, amelytől ha jelentősen eltérünk, az bizony könnyen felboríthatja az éhségérzetün
jan. 21
12:30
Justin Bieber feleségének átlátszó ruhája csak a lába közé vonzza a férfiak tekinteteit (Promotions)
Hailey Bieber ismét egy dögös képpel jelentkezett be az Instán.
jan. 21
13:06
Soltész Rezső ma már nem vállalná be a göndör fürtöket (AC News)
Az előadó elsőre nehezen barátkozott meg a dauerolt frizurával, ám ez később nemcsak védjegye lett, de sikeréhez is hozzájárult. Ma már azonban nem vállalna be egy hasonló átalakítást.
jan. 21
13:30
Ez a menü nyers, kissé véres, és biztos megfekszi a gyomrodat (Promotions)
A Menü görbe tükröt mutat a társadalomnak, elképesztő végkifejlettel.
jan. 21
13:36
8 év után újra hazatalált Bella, az elveszett magyar kutyus (AC News)
Szívbemarkolóan könnyes és lélekmelengető volt a kecskeméti Lassie és gazdája találkozása.
jan. 21
14:06
Emilia Clarke elárulta, miért nem nézi a Sárkányok házát (SzMo)
Bár nagyon örül az előzménysorozat sikerének, nem tudja rávenni magát arra, hogy meg is nézze.
jan. 21
14:24
Holdújév: 2023 csak most kezdődik, és határozottan jó lesz (Glamour)
Mi az a holdújév? Vasárnap, január 22-én kezdődik a Nyúl éve, és több mint egymilliárd ember ünnepel a szárazföldi Kínától Dél-Koreáig és Malajziáig. Szóval cseppet sem egy marginális ünnepről van szó, és a globalizáció, az internet egyre jobban megismerteti a keleti tradíciókat a nyugati országokkal is.
jan. 21
14:30
Hihetetlen, de az 56 éves Salma Hayek visszafelé öregszik - vajon mi a titka? (Glamour)
Vannak olyan sztárok, akiken egyszerűen nem fog az idő. Bizony, közéjük tartozik Salma Hayek mexikói-amerikai színésznő is, aki a nyolcvanadik Golden Globe díjátadón úgy ragyogott, hogy legalább húsz évet letagadhatna korából. Hogyan csinálja?
jan. 21
14:30
Alekosz nem hazudtolta meg önmagát, páros lábbal állt bele a női nem képviselőibe (Promotions)
Alekosz az RTL reggeli műsorában fejezte ki kendőzetlenül véleményét a gyengébbik nem tagjairól.
jan. 21
15:30
Katalin hercegné öccse gyászol, borzalmas veszteség érte (Glamour)
James Middleton, Katalin hercegné öccse köztudottan nagy kutyarajongó, különösen ami az angol cocker spánieleket illeti, arról nem is beszélve, hogy az állatok mekkora szerepet játszottak depressziója elleni küzdelmében. Épp ezért olyan szomorú tegnap esti posztja, melyben arról számolt be, hogy élete első kutyája, Ella 15 éves korában örökre elalu
jan. 21
15:30
Hidegrázóan nehéz kvíz: a magyarok zöme már a 3. kérdésnél elvérzik, te meddig fogsz eljutni? (Promotions)
Tuti te sem tudsz maximális pontszámot elérni.
jan. 21
16:30
Ezt nehéz lesz kivédeni: az oroszok szinte minden irányból támadni fognak Ukrajna ellen (Promotions)
Újabb szakaszához érkezett az egy éve tartó háború.
jan. 21
17:00
Időjárás: tovább támad a hó, kettészakítja Magyarországot, a meteorológusok figyelmeztetést is kiadtak (Promotions)
Éjszakánként sokáig velünk maradnak a mínuszok.
jan. 21
17:18
Ő az Életrevalók sztárjának gyönyörű felesége: a színész 19 éves kora óta hűséges a szerelméhez (Femcafe)
Omar Sy a mélyszegénységből küzdötte fel magát a világhírnévig, s ma már korunk egyik legnépszerűbb színészének mondhatja magát, mindeközben pedig férjként, valamint családapaként is rendkívül sikeres.
jan. 21
17:30
Ezzel a nővel bújik ágyba a világ legöregebb és egyik leggazdagabb sajtómágnása (Promotions)
Az ausztrál származású milliárdos fél éve vált el.
jan. 21
17:45
Bagóért árverezték el a magyar színészlegenda házát: nagyon jól járt a licit nyertese (Pénzcentrum)
Elárverezték Szilágyi István egykori otthonát. A néhai színész és azóta szintén elhunyt felesége évekkel ezelőtt vettek fel jelzáloghitelt, amit nem tudtak fizetni. Az ingatlant és az adósságot fia, Péter örökölte, akit viszont életfogytiglanra ítéltek édesapja meggyilkolásáért, így nem tudja rendezni a tartozást. A szakértő szerint a vevő elég jut
jan. 21
18:12
Több mint 30 csontja tört el Jeremy Rennernek – újra jelentkezett a kórházból (SzMo)
Hosszú rehabilitáció vár a színészre, de bizakodó.
jan. 21
18:24
Emlékszel rá? Így él ma az Ice Ice Baby egyslágeres rappere (Femcafe)
Vanilla Ice a kilencvenes évek egyik nagy szupersztárja volt, akinek Ice Ice Baby című slágerére a világ minden pontján buliztak a fiatalok. Noha a dal még ma is nagy népszerűségnek örvend, az előadó mostanra a feledés homályába veszett.
jan. 21
18:30
Megtalálták a Föld legősibb templomait, és néhány egészen hátborzongató dolgot is a környékükön (Promotions)
Göbekli Tepe rengeteg titkot rejt még számunkra.
jan. 21
19:24
Ii. Erzsébet 75 éven át minden nap viselte ezt a gyönyörű ékszert (Femcafe)
Ii. Erzsébet felbecsülhetetlen értékű ékszerkollekciója számtalan különleges darabot tartalmazott, ám csak egyetlen olyan volt, amit a néhai uralkodó minden nap viselt.
jan. 21
19:36
Bezárják a világ legrosszabb McDonald's éttermét, borzasztó dolgok történtek benne (Promotions)
Egyszer mosómedve okozott pánikot.
jan. 21
19:48
Ötös lottó: 2,2 milliárd forint volt a tét, de elképesztően jó számokat húztak, úgyhogy bármi megtörténhetett (Promotions)
Mutatjuk a 3. hét szombatjának legfontosabb 5 számát.
jan. 21
20:36
Tényleg kilátszik Sári Évi bugyija? Most mindenki ezen vitatkozik (Promotions)
Az énekesnő merész ruhát vett fel egy látványos show-hoz.
jan. 21
20:48
Büszkeség: Emma Roberts egy magyar tervezői kabátban lépett az utcára (Joy)
Nem mellesleg csodásan állt Emma Robertsnek ez a különleges magyar tervezői darab!
jan. 21
21:24
„Bevillant az agyamba, hogy te jó ég, ez velem megtörtént” – Schell Judit Zámbó Edit karakterének megformálásáról mesélt (SzMo)
A színésznő alapvetően nagyon élvezte a forgatást, de voltak nehéz pillanatok is.
jan. 21
21:36
A Nirvana szomorította el leginkább 2022-ban a hallgatókat, Pharrel Williams sem szűnt meg azonban létezni (Promotions)
A zenei ízlésünk jobban befolyásol minket, mint gondolnánk.
jan. 21
23:36
A filmcsillag, aki a boldogságért cserébe képes volt feladni a hollywoodi csillogást! Josh Hartnett sztoriját az álomgyár sem írhatta volna szebben (Joy)
Josh Hartnett amilyen nagy lendülettel és sikerrel övezve robbant be Hollywoodba, olyan szépen és halkan köszönt el egy időre a reflektorfénytől.

2023. január 22. vasárnap

jan. 22
0:12
93 évesen negyedszer is megnősült a híres asztronauta (Blikk)
Az egykori amerikai űrhajós, Buzz Aldrin 93. születésnapján negyedszer is megnősült. Ő volt az egyik pilóta az 1969-es legendás Apollo-11 űrrepülésen, és az első két ember egyike, egyben a küldetés parancsnoka, aki Neil Armstrong után a Holdon járt.
jan. 22
0:12
Le fogsz döbbenni, hogy mikre képes a világ leghajlékonyabb tinije (Promotions)
Rihanna miatt jött rá, hogy milyen testi adottságai vannak.
jan. 22
0:16
Olvadnak a tini rajongók: Marics Peti sármos fotót posztolt (Blikk)
A ValMar sztárja, Marics Peti gyakran oszt meg képeket a közösségi oldalán, de amit most kitett, az jócskán megdobogtatja a női rajongói szívét.
jan. 22
0:18
Mi a nagy Adidas x Stan Smith sikersztori titka? (Glamour)
Idén lesz 45 éves az Adidas egyedülálló Stan Smith teniszcipője, amely nevét a híres amerikai teniszező után kapta, sikere pedig a mai napig töretlen. Egyszerű stílusa és letisztult formavilága igazi klasszikussá teszi, ami senkinek a ruhatárából nem hiányozhat. Úgy gondoltuk, most van itt az ideje, hogy bemutassuk az ikonikus cipő történetét, háth
jan. 22
0:22
15 évet kellett rá várni, de megérte: Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. újra együtt a vörös szőnyegen (Glamour)
A régi jó dolgok nem feltétlenül ragadnak a múltban, van, ami most is kitart. Mint például Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. szerelme, amiről, ha nem is hallunk sokat, elég lazán kiállta az idő próbáját. Mutatjuk a nagy visszatérésüket.
jan. 22
0:26
Tarol a sztárok kedvenc télikabátja - Itt az idő, hogy te is beújíts egy macikabátot! (Glamour)
A tél egyik legmelegebb kabátját gyermekkorunk bájos plüssmackója ihlette, és a MAX MARA divatház tervezői indították hódító útjára 2013-ban Teddy Bear Coat macikabát néven. Az ikonikus télikabát méltán nyerte el a „Best of the best 2017” díjat a női kabát kategóriában, és talán ennek köszönhetően is lett a sztárok nagy kedvence.
jan. 22
3:42
Családi átok vagy véletlenek sorozata? Meghökkentő tragédiák, amik Elvis Presley családját több generáció óta sújtják (Joy)
Nemcsak Elvis Presley, de a Presley család életébe is sajnos a megszokottnál sokkal több drámai szál került.
jan. 22
4:18
Napi csillagjóslás – január 22: a szingli Bakra egy váratlan fordulat várhat, míg az Ikreknek önzőnek kell lennie a mai napon (Promotions)
Az Oroszlán okosabban tenné, ha most nem nyitná ki minden szituációban a száját, a Vízöntő pedig jobb, ha figyel, mert valaki be akarja csapni a háta mögött.

Keresés