Szeretnéd, ha kapcsolatod sikeres lenne? Alkalmazd rá néha az üzleti élet szabályait! Őrültségnek hangzik? Lehet, de mégis van benne igazság! Az ideális férfit megtalálni néha bonyolultabb művelet, mint befektetni a tőzsdén, és ha kiderül, hogy a dolog mégsem működik, nem fogod visszakapni mindazt, amit addig már beleöltél a tranzakcióba. Jegyezd m
Vannak olyan természeti jelenségek, melyekre elképesztően egyszerű a magyarázat, mégis nehéz elhinni. Íme a tudományos ok a mauritiusi víz alatti vízesésről.
Pereszlényi Alexandra lett a Séfek séfe negyedik évadának első női győztese, aki a műsor után rengeteg kritikát, ugyanakkor elismerést is kapott. A Blikknek őszintén mesélt arról, hogy mi történt vele a TV2 főzőműsorának megnyerése óta. Elárulta, ki rabolta el a szívét, annyira komoly a dolog, hogy szóba került a családalapítás kérdése is.
Kodály Zoltán éveket töltött itt, de Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva is gyakran pihent az ősfák által ölelt, hatalmas kastélyban, ami aztán az OPNI nővérszállója lett. A tulajdonos egy vagyont költött rá, mégis, évek óta nem tudja eladni.
Idén lesz tizennégy éve annak, hogy megismerte és a szívébe zárta az ország Tabáni Istvánt, aki idő közben 45 éves lett. Az énekesről az utóbbi években keveset hallhattunk, idén viszont rengeteg meglepetéssel készül a rajongóinak. A családi élete is csodásan alakult.
Mindenféle masszázs rendkívül jól tud esni, és nincs ez másképp az arcmasszázzsal sem, ráadásul amellett, hogy kellemes érzés, egyéb pozitív vonatkozásai is vannak a szépségápolást tekintve. Fejleszd tökélyre az arcmasszázst az otthonodban!
Világsztárokat felvonultató nagyszabású háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kíséri a brit uralkodó, III. Károly király májusi koronázását. A részleteket vasárnap ismertette a Buckingham-palota.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Sosem kertelt az országgyűlésben, ha kellett keményen odaszólt. A Független Kisgazdapárt emblematikus arca és vezére volt, aki nemcsak újjászervezte, hanem kormányzati szereplővé emelte pártját. Ezen a napon, hat éve hunytl el Torgyán József.
Vitathatatlan, hogy az internet népe egy emberként rajong bizonyos témákért, legyenek azok cuki állatok, mémek, vagy gyerekek, de a legfelbecsülhetetlenebb az összes közül a megoldatlan rejtélyek és gyilkosságok soha ki nem fulladó körmenete.
A királyi szakértők szerint Vilmos neje nem véletlenül viselte ezt a darabot a minap egy nyilvános megjelenése során: a hercegné állítólag ezzel üzent a botrányt kavaró sussexieknek, hogy velük ellentétben ő mire is helyezi majd a hangsúlyt 2023-ban.
Nagyon úgy tűnik, hogy az eddig csak Szabyest és G.w.M. között zaj vitának most lett egy újabb résztvevője, aki azonban keményen megvédte magát Instagram-oldalán.
Bő három hónappal a szülés után végre kapott egy kis kimenőt Borbély Alexandra és férje, Nagy Ervin. A házaspár nagyon vágyott már a kikapcsolódásra, de végül mindketten alig várták, hogy visszamehessenek az ikreikhez.
Sydney van den Bosch imád utazni! Amikor csak ideje engedi, repülőgépre ül, és szebbnél-szebb helyeket fedez fel szerte a világban. Mint minden év elején, a modell idén is kivett egy kis szabadságot, és ezúttal jó messzire utazott. Instagram-oldalán megosztott egy fotót, ahogyan épp a repülőn tart az úti cél felé.
Eseménydús éjszakán van túl Nyári Dia és családja: eltűnt kis kutyájuk, Fibi, akit kétségbeesetten kerestek, de végül egy trolisofőrnek hála, megkerült a kutyus.
Ónodi Eszter több mint 20 éve rendszeresen fut, az utóbbi években viszont egyre komolyabban űzte ezt a sportot, még a félmaratont is lefutotta. A színésznőt a téli hideg sem állítja meg: akkor is kimegy a szabadba futni, ha lehullott a hó.