Különleges élszerekre vágysz és hiszel a női vállalkozások erejében? Szeretnénk bemutatni neked az olasz Marlú márkát, ami 2001-es alapítása óta az egyik legnépszerűbb divatékszert készítő céggé vált.
2011-ben mondta ki a boldogító igent Katalin hercegné és Vilmos herceg, és bár az esküvő egy életre beégett a retinákba, nem volt mindenkinek maradéktalanul boldog pillanat az angol királyi családban. Harry herceg számára például élete legsúlyosabb traumáját juttatta eszébe, amiben főszerepet játszott a nagy nap helyszíne.
Április 29-én lesz 13 éve annak, hogy Vilmos és Katalin 2011-ben, egy pazar ceremónia keretében összekötötték az életüket a Westminsteri apátságban - a boldog napon azonban egy valakit rettentő szomorú gondolatok gyötörtek, ez az illető pedig nem más volt, mint Harry herceg.
A feltaláló a Daily Mailnek adott interjút: a beszélgetés során elmondta, hogy 1980-ban már egymillió darabot adtak el Magyarországon a Rubik-kockából, de ahhoz képest ő nem lett milliárdos, csak milliomos.
Jennifer Aniston nevéhez fűződik a Rachel frizura, ez az ikonikus fazon, ami a 2000-es évek után most valósággal reneszánszát éli. Sem szín, sem pedig hossz tekintetében nem vállalt túl sok kockázatot a színésznő az elmúlt évtizedekben, és ez teljesen rendben van így. Akkor most mégis mi ez a fotó, melyen szinte teljesen kopasz frizurával pózol?
Már nem bokszol, hanem kutyakiállításokon versenyzik. Nemrég a Karisma nevű, Ukrajnából mentett csivavájával díjat nyert a World Dog Show kutyakiállításon.
Előfordult már, hogy leizzadva ébredtél egy-egy pikáns álom után? Hogy zavarba jöttél attól, milyen erotikus jelenetek kavarogtak a fejedben, amíg édesdeden aludtál? A szakértő most elárulja, mit akar üzenni a forró álmokkal a tudatalattid!
Musk vasárnap találkozott Zsen Hung-pinnel, a kereskedelmi tanács vezető tisztségviselőjével, aki egyúttal a napokban megnyitott pekingi autókiállítás főszervezője is, majd fogadta őt Li Csiang miniszterelnök.
Vasárnap estétől új epizódokkal folytatódik a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 10. adásában 5 vállalkozó történetét ismerhettük meg, köztük igazán fiatalokat, és tapasztalt vállalkozókat is. Befektetések születtek ez alkalommal is, izgalmakban sem volt hiány, de egy nagyhalra ezúttal nem haraptak rá a ragadozók.
A palota péntek este közleményben tudatta, hogy a rákbeteg Károly király kezelései jól haladnak, és orvosi csapatával egyeztetve, velük együtt tervezve az uralkodó visszatér a nyilvánosság előtt zajló feladataihoz, melynek legelső állomása nagyon beszédes és megható egyszerre.
Egy szerepért mindent? A sztárokat még a legszürreálisabb diéták sem rettentik el attól, hogy a lehető leghitelesebben hozzák a rájuk osztott szerepet.
Komolyan dolgozott rajta, hogy eltörölje a VV jelzőt a neve elől Simor Olivér. Olivér a Palikék világa by Manna Hová tűnt? című műsorában elárulta: évekig az Egyesült Államokban üldözte az amerikai álmot, ami végül itthon talált rá. A mozikban nemrég mutatták be a Bonus Trip című amerikai–magyar koprodukciós filmet, amiben bérgyilkost alakít.
Csecsemőknek rendeztek versenyt Tokióban amatőr szumóbirkózók. A babák párokban mérik össze az erejüket, a kérdés pedig az, hogy melyik fél sír fel hamarabb.
Királyvári Zsuzsanna igyekszik megtalálni az egyensúlyt a karrierje és a magánélete között, mert bár imádja a színpadot, olykor-olykor jobban örülne annak, ha civil életet élhetne.
Neked is vannak rossz szokásaid, melyeken szeretnél változtatni? Ha ezeket felismered, a szakértők szerint máris tehetsz egy lépést az egészséged és a közérzeted javítása felé. Ez már csak azért is fontos, mert a legtöbbünk életében jó néhány olyan apró szokás van, amiről ugyan tudjuk, hogy nem jó, de nem tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget.
Szilágyi-Barabás Mariann 10 évvel fiatalabb Angelina Jolie-nál, mégis úton-útfélen a neves színésznőhöz hasonlítják. Kezdetben zavarta, hogy vadidegenek szólítják le az utcán, de ma már hozzászokott ahhoz, hogy az emberek egy világsztárt látnak benne.
Egy királyi szakértő szerint Károly király az egészségi állapota romlása miatt nyitott lenne arra, hogy találkozzon Harryvel, amikor a herceg a jövő hónapban visszatér az Egyesült Királyságba.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.