A nyaralás öröme könnyen fordulhat át keserű élményekbe, a csillagok állása szakítást jelez előre néhány csillagjegy szülöttének. De ők se búsuljanak, mert ahol bezárul egy ablak, ott kinyílik egy ajtó.
A magyar labdarúgásban hosszú ideje vitatéma, hogy helyes-e, ha a nemzetközi kupasorozatokban érdekelt csapataink elhalasztják a bajnoki mérkőzéseiket, amikor Európában
A felvidéki Napunk megvizsgálta a szlovákiai óvodások nemzetiségi adatait, amelyekből kiderült számukra, hogy több százan lehetnek olyan szlovák nemzetiségű, semmilyen magyar családi kötődéssel nem rendelkező gyerekek, akiknek a családja felveszi a Bethlen Gábor Alap által folyósított 100 ezer forintos nevelési támogatást. Erről a a szomszédos álla
Kétségbe vonták Pan Zsanli 100 gyorson úszott világcsúcsának a tisztaságát. Hosszú Katinka rámutatott, hogy a kínai fő riválisa, David Popovici szerint megdönthető a rekord, ezért szerinte ezt kell figyelembe venni.
A gazdagok nem sajnálják a pénzt, ha valami igazán különleges élelmiszerről van szó. Gondoltad volna, hogy a luxustermékek listájának első helyén egy gyümölcs áll?
Az emberi test egy bonyolult dolog, a legtöbb szervünk, izmunk működését pedig csak a biológia könyvekből ismerjük. Te mennyire figyeltél, amikor az emberi testről volt szó?
A 2024-es párizsi nyári olimpiai játékok egyik legemlékezetesebb pillanatát kétségkívül egy egyiptomi vívó okozta: Nada Hafez 7 hónapos terhesen vágott bele az ötkarikás játékoknak és első mérkőzését meg is nyerte. A második körben már kiesett, de fantasztikus teljesítménye így is biztosan bevonul a történelemkönyvekbe.
Egy szakértő arra buzdítja az embereket, hogy nézzék át régi számítógépes játékaikat, mivel akár 44 ezer fontot, vagyis közel 20 millió forintot is érhet egy-egy retro darab.
Oszvald Marika mindenkit arra biztat, hogy mivel a kor csak egy szám és az egészség a fontos, így minél több dolgot pipáljanak ki a bakancslistájukon. Neki a jetskizés is rajta volt, ám most végre vízre pattant, életében először. A 72 éves színésznő úgy irányította az eszközt, mintha mindig is ezt csinálta volna.
Imane Khelif ügye az egész világot bejárta. Az algériai sportoló legközelebb, holnap, azaz szombaton a magyar Hámori Lucával küzd majd a párizsi olimpián, így hazánkban is rengetegen foglalkoznak most a témával. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szintén állást foglalt.
Egy új tudományos felfedezés szerint a beszélő csimpánz realitás, a kutatások szerint ezek az emberszabásúak képesek nemcsak emberi gesztusokra, de akár beszédre is.
Korábban több meghitt képet is megosztott a modellell, ám ezek eltűntek. A rajongók arra tippelnek, hogy Noszály Sándor újra a szinglik mezőnyében versenyzik!
Neked is nehezen jön esténként álom a szemedre? Rendszeresen rosszul alszol? A kutatók szerint egy kis napfény segíthet! Ha megfelelő a D-vitamin szintünk, az alvás minősége is sokat javulhat. Arról nem is beszélve, hogy akár a depresszió ellen is védelmet nyújthat. Mire vársz tehát? Irány egy kis napfürdőzés!
A népszerű énekesről szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint szakíthatott a barátnőjével, Lunával. Azahriah ezt nem cáfolta, de nem is erősítette meg, viszont most a neten felbukkant önjelölt nyomozók tovább vitték a sztorit.
A Frizbi Tv műsorvezetője úgy döntött, bevállal egy nyílt színi kérdezz-felelek kört és minden olyan, neki címzett kérdésre válaszol, melynek feltevője nem lép át egy észszerű határt és az arcát is vállalja.
Hogyan lehet meghatározni a tantrikus masszázst? Miért tapadnak még mindig előítéletek ehhez a területhez? Milyen hatása van a testre, a lélekre, a szellemre? Hogyan szabadíthatók fel az orgazmikus energiák? Farkas Zsófi Végh Ildikótól tanulta ki a szakma fortélyait, majd 2022-ben kezdett el tantra masszázzsal foglalkozni, egy évre rá pedig létreho
Amal és George Clooney mesebeli otthonára nincsenek a szavak. A sztárpár nem sokkal az ikrek születése előtt vásárolta a lenyűgöző ingatlant, aminek minden részlete egy csoda!
Katalin hercegné és Erzsébet királynő mindig is jó kapcsolatot ápoltak egymással, de ez nem azt jelenti, hogy időnként ne lett volna köztük nézeteltérés. Egy alkalommal például a néhai királynő egy csípős megjegyzéssel nyilvánította ki a véleményét.