Bár a rajongók sokáig még reménykedtek benne, hogy mégis békülés lesz a hosszú mosolyszünet vége, pár napja kiderült, két év házasság után beadta a válókeresetet Jennifer Lopez és Ben Affleck. Úgy tűnik ráadásul, az egykori álompár nem is fog békésen elválni egymástól: a feleség nagyon dühös férjére.
Lányán kívül kollégái, barátai is megemlékeztek az évfordulón a színészről. Havas Henrik nem is tud úgy gondolni Ća "Kicsihuszárra", mint aki már nincs közöttünk.
Előfutamában másodikként célba érve bejutott a középfutamba a Nádas Bence, Tótka Sándor férfi kajak páros 500 méteren, a párizsi olimpián. Az egyik következő futamban Kopasz Bálint, Varga Ádám kajakos páros is biztosította helyét a középfutamban 500 méteren a párizsi olimpián. A női csapatnak nem jött össze, de még nincs minden veszve: első pályájá
Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét és bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a párizsi olimpia keddi versenynapján. A BHSE világbajnoki ezüstérmes klasszisa az egy kategóriával feljebb, 82 kg-ban világbajnok Burhan Akbudakkal mérkőzött meg, és stabil birkózással 2-1-re győzött.
A rendrakás alól az sem ment meg, ha a királyi családba születsz. Katalin hercegné ugyanúgy elvárja gyermekeitől a rendrakást, mint bármelyik családanya.
Augusztus 4-én a párizsi olimpián a kínai tollasozó, Huang Ja-csiong, vegyespárosban Cseng Sze-vejjel, aranyérmet szerzett. Amikor elhagyta a dobogót, a kamerák kereszttüzében párja, a szintén tollasozó Liu Jü-csen virággal várta. Azonban nem gratulációnak szánta a csokrot, hanem bevezetőnek a magánakciójához: féltérdre ereszkedett és gyűrűt villan
A színész és felesége, Keely Shay 23 éve vannak együtt, a jeles alkalomról Instagramon emlékezett meg a szerelmes férj. Pierce Brosnan szívmelengető bejegyzéssel köszöntötte feleségét.
Hiába telt el több évtized, még mindig senki nem tudta számodra felülmúlni a Queent, a Guns N' Rosest és a The Beatlest? Akkor ez a kvíz simán menni fog!
Nagyot megy a hazai mozikban a Deadpool & Rozsomák, amiben két szuperhős kalandozik közösen a haverfilmek legszebb hagyományai jegyében. De mik is pontosan azok a haverfilmek, és melyek közülük a kedvenceink?
Madelyn azon külföldiek közé tartozik, akik nem turistaként, hanem munkavállalóként érkeznek hazánkba. Új kultúrát felfedezni mindig izgalmas és lehetőségekkel teli – ő nemcsak a városról, hanem a bakteriális vaginózisról is sok mindent megtanult ittléte alatt.
Hamar szemet szúrt a szemfüleseknek, hogy Meghan Markle ujján jó ideje nincs az eljegyzési gyűrűje. Pedig a csodás darab kövei egykor Diana hercegné tulajdonában voltak, és az őszinte szerelem jele, hogy ezzel kérte meg a kezét Harry herceg még 2017-ben. Mi lehet az oka annak, hogy mégsem viseli?
Hogy a menstruációnkról való beszéd mára a nyugati társadalmakban megszűnik tabunak lenni, azt mi sem példázza jobban, mint az, hogy ezt a cikket megírhatom.
A Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó megnyerte reményfutamát a kenu kettesek 500 méteres versenyében, ezzel biztosította helyét a középfutamban a párizsi olimpián. A szegedi páros mindkét tagja ötkarikás újonc, de júniusban együtt Európa-bajnokságot nyertek, és Franciaországba is az éremszerzés reményében érkeztek.
Szeretnéd a párodat levenni a lábáról egy különleges vacsorával? Csábítás a konyhában ínycsiklandó ételekkel, amelyek garantáltan elvarázsolják a férfiakat.
Ha még nem sikerült elérnünk a nyárra az álomalakot, akkor vessük be a paradicsomdiétát. A burgonyafélék családjába tartozó növény, mely Dél- és Közép-Amerikában őshonos remek fogyókúrás étel. 100 gramm paradicsomban mindössze 18 kalória van. Összehasonlításként ugyanennyi almában 52 kcal.
Becslések szerint évente 16 millióan kapják el a szamárköhögést vagy pertussist, és a legtöbb eset a fejlődő országokban fordul elő. Az egyévesnél fiatalabb csecsemők közel 0,5 százaléka belehal a fertőzésbe. A betegséget okozó baktériumot 1906-ban fedezték fel, a védőoltás pedig az 1940-es években vált elérhetővé.
Hatalmas megtiszteltetésben volt része esküvőjük napján Vilmos hercegnek és Katalin hercegnének: Erzsébet királynőtől nászajándékként megkapták a Cambridge hercege és hercegnéje címet. Ezt csak ők érdemelték ki, hiába ápolt jó kapcsolatot a néhai uralkodó unokájával, Zara Tindallal, akinek szintén abban az évben volt az esküvője, neki például nem j
Dübörög a YouTube felületén Tóth Andi főzős műsora. Az énekesnő korábban bejelentette, hogy saját formátummal debütál, Max Rendelünk címmel. Az azóta sikerrel futó videókban nem csak a főzésről van szó, hiszen Andi most például kitálalt arról, miért nem működtek eddig kapcsolatai. Sőt, származásáról is mesélt a fiatal sztár.
Júliusban már kiderült, kik azok a magyar hírességek, akik ringbe szállnak a Sztárbox idei évadában, ráadásul bővítették a súlycsoportok listáját a férfi könnyűsúllyal, és a nők is két kategóriában indulnak. A celeb-sportverseny szeptemberben indul az RTL-en.
Az úszósapka elengedhetetlen kelléke az úszóknak, no de miért hordanak kettőt? Az Olimpián sok apró részletre oda kell figyelniük a versenyzőknek, amelyekkel néha meglepik a szurkoló közönséget.
A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, valamint a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak páros is bejutott a középfutamba 500 méteren a párizsi olimpián. Mindét magyar kettes harmadik lett délelőtt az előfutamában, de csak az első két hely ért középfutamot, ezért kellett még egyszer vízre szállniuk.
Nyolc magyar egység mutatkozott be kedden 500 méteres számokban a párizsi olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, közülük egy rögtön a döntőbe jutott, három hajó közvetlenül biztosította helyét a középfutamban, további négy pedig reményfutamból lépett tovább. Egyetlen olyan szám volt, amelyben már a finálét is ki lehetett harcolni, mégpedig a
Évek óta futok, sokszor a barátnőimmel közösen. Pár hónapja egyikük kitalálta, vegyünk részt egy különleges versenyen: nem árulta el, hogy hol, de azt mondta, tuti buli lesz. A sárfutó verseny tényleg szuper volt: igaz, okozott egy kis zavart az intimzónámban, de ez sem vette el a kedvem. Biztos, hogy megyek jövőre is, csak jobban figyelek magamra
Imane Helif próbálna csak a bokszra, valamint az olimpiára koncentrálni, de így nincsen könnyű helyzetben. Közben viszont áttörés is történt az ügyében.