Képzeld el, hogy a napodat lelkesedéssel, energiával és lendülettel indítod. Talán úgy gondolod jelen pillanatban, hogy ez egy elérhetetlen vágyálom, pedig a megfelelő reggeli rituáléval ez egy megvalósítható állapot.
A Sziget Fesztiválhoz kapcsolódóan idén első alkalommal ideiglenes taxiállomás működik a III. kerületi Ladik utcában, hogy a rendezvény hivatalos taxiszolgáltatói mellett más taxitársaságokhoz tartozó és független szolgáltatók is jelen lehessenek a környékén, és szabályozott keretek között kínálhassák szolgáltatásukat - közölte a Budapesti Közleked
Nehéz időszakon mentél át, most kiderül mi lesz veled – Lélek-teszt. Minden táj kínál valamit a léleknek és mindegyiknek fontos üzenete is van. Van, ami elgondolkodtat, van, ami feltölt, akad, ami elszomorít és olyan is létezik, ami megnevettet. Most 2 különböző erdő közül kell választanod. Mind a kettőnek más a hangulata, más és más érzelmeket
Olyan tudatosan építi saját írói karrierjét és saját brandjét, mint ahogy nekiáll a krimijeinek. A műfajhoz megmagyarázhatatlan szálak kötik, de alkotóként azóta nem tud (és nem is akar) tőle elszakadni, hogy a kreatív írói kurzuson kiderült: feladatról feladatra "megölt valakit" és még élvezte is. Szlavicsek Judit egy életközepi válság után talált
Alig három hét alatt 14,4 kilótól szabadult meg Rácz Géza. Schobert Norbi pártfogoltja 19 nap alatt dobta le a jelentősnek számító súlyt. Bár még hosszú út áll előtte, a fitneszguru azt ígéri, mindenben segíti őt.
Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith, de újra lesz Nagy Utcaszínház és a mindig fantasztikus Cirque du Sziget, sőt idén az egyik tusolóblokkban i
Minden kornak megvan a maga szépsége és sajátossága a szépség témakörén belül. Egy azonban biztos: a bőrápolás mindenkié, és a hatóanyagok tudatos használata az elsődleges kulcs, amiben a magyar nők egyre jobban teljesítenek.
A Született feleségek 59 éves sztárját egy étteremben kapták lencsevégre. Teri Hatcher természetesen már nem úgy néz ki, mint a nagysikerű sorozat idején.
A Lupa Beach nemcsak azok számára vonzó, akik a kristálytiszta vízben szeretnének felüdülést találni a forró nyári napokon, hanem azoknak is, akik mozgalmasabb kikapcsolódásra vágynak. A Dunakanyar legmenőbb strandja évek óta a különböző kiemelt sporteseményeknek és az amatőr beachsportoknak is az otthona.
Nemzetközi összehasonlításban a Sziget Fesztivál 2024-es sörárai nem tekinthetőek kiemelkedőnek. Cikkünkben összegyűjtöttük, mennyiért mérték 2024-ben a legismertebb nemzetközi fesztiválokon a csapoltsört.
Ha a második világháború utáni hónapokban érdekelt volna bárkit is a bulvár, alighanem címlapon hozták volna le, hogy az ünnepelt filmcsillag Ingrid Bergman és a magyar származású, világhírű haditudósító Robert Capa viszonyt folytatott. Hogy szerettek egymásba a szétbombázott Párizs utcáin és miért nem lettek végül férj és feleség? Szerzőnk meséli
Mindenkinek szüksége van a kikapcsolódásra, a stresszoldásra, de nem mindegy, hogyan jutunk hozzá a jól megérdemelt pihenéshez. A nem megfelelően megválasztott eszközök, tevékenységek egyebek mellett az intimegészségünket is veszélyeztethetik. Bianka osztja meg történetét.
Kylie Minogue nevét először tinédzserként, a 80-as években ismerhette meg a nagyvilág, amikor szerepet kapott a Szomszédok című ausztrál szappanoperában. A gyönyörű kamaszlány hamar belopta magát a nézők szívébe és pillanatok alatt sztár lett belőle - népszerűsége pedig azóta is töretlen.
Már csak pár nap van hátra, hogy a Párizsban játszódó sorozat debütáljon augusztus 15-én az első résszel! Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük a legizgalmasabb darabokat Emily gardróbjából.
2022 februárja óta folyik a jogi csata Brad Pitt és Angelina Jolie között, a tét a a közösen birtokolt francia borászat, a Château Miraval. A színésznő új vádakkal állt elő.
Wesley Snipes két Guinness-világrekordot is megdöntött a Deadpool & Rozsomák filmben való cameójával, még annak ellenére is (vagy pont annak hála), hogy 20 éve nem játszotta Penge karakterét.
Egykor népszerű tinisztár volt, aki az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején vált ismertté. Amanda Bynes pályafutását gyerekszínészként kezdte, és sajnos sok más fiatal tehetséghez hasonlóan őt is bedarálta a show-biznisz.
A színésznő és férje, Lovasi András boldog tíz év után döntöttek úgy, hogy külön utakon szeretnék folytatni az életüket. Most az is lelepleződött, hogy a zenész félrekacsingatott-e a kapcsolatuk során.
Fogyókúrázol, de nem szeretnél lemondani a finom vacsorákról? A magas fehérjetartalmú ételek segíthetnek a céljaid elérésében anélkül, hogy éhezned kellene. Táplálkozási szakértők is egyetértenek abban, hogy ezek az ételek támogatják a fogyást és az egészséges életmódot, úgyhogy nézzük is, milyen finomságokat érdemes a tányérodra tenned esténként!
Arató Mátyás el sem tudja képzelni, hogy a nyár Sziget Fesztivál nélkül teljen. Feleségével rajonganak a világzenei koncertekért, a cirkusz- és utcaszínházas produkciókért.
Bár a királyné azt szerette volna, hogy férje semmiféleképpen se tegyen meg egy bizonyos dolgot, az uralkodó ezúttal nem hallgatott Kamillára, és a saját feje után ment.
Világsztárok testközelből, Sziget belépő, backstage karszalag - ezeket mind megkapják az úgynevezett fellépő kísérők, akik többek között azért felelnek, hogy a zenészek eljussanak a reptérről a szállodába, időben odaérjenek a színpadi beállásra, és hogy minden rendben legyen az öltözőjükbe bekészített cateringgel. Sőt, az ő feladatuk az is, hogy te
Pierce Brosnant nemcsak a színészi tehetsége és a sármos külseje miatt imádjuk, hanem azért is, mert 23 éve odáig van feleségéért, Keely Shaye Brosnanért. A pár a minap ünnepelte házassági évfordulóját: a jóképű sztár ezen apropóból egy fotómontázst és egy szerelmes üzenetet posztolt a közösségi oldalára.
Donald Trump fia, Eric Trump kemény kritikával illette Harry herceget és Meghan Markle-t. Az amerikai elnökjelölt fia "romlott almáknak" nevezte a hercegi párt, kijelentve, hogy szívesen visszaküldené őket az Egyesült Királyságba. Hozzátette: amennyiben az édesapja nyeri az idei elnökválasztást, Harry herceget akár ki is toloncolhatják az Egyesült