Mintegy háromszázmilliárd forint összköltségvetésű fejlesztéshez kötődő uniós támogatás jogosságát vonta kétségbe eddig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az első Nemzeti fejlesztési terv keretében nyertes pályázatoknál. A szabálytalankodó pályázók 2,37 milliárd forintot kötelesek visszafizetni - adja hírül a Népszabadság.
Felvásárolja a Merck a Schering-Plough nevű gyógyszergyártót 41.1 milliárd dollárért. A cég részvénycserével és készpénzzel finanszírozza az akvizíciót, a Schering-Plough egy részvényéért 23.61...
A vezető tréningpiaci cégeket tömörítő Tréning Kerekasztal (TK) immár nyolcadik alkalommal készítette el a hívókérdések és táblázatok segítségével anonim módon összeállított belső piacfelmérését - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Korábban nem látott alkupozícióba kerültek a vevők a hazai ingatlanpiacon. Már tavaly év végén megmutatkoztak azok a hatások, melyek akár hosszabb távon is formálhatják majd a piac egészét: 4-5 év...
Összehangolt költségvetési gazdaságösztönzésre szólította fel a világ vezető gazdaságait Londonban idézett nyilatkozatában az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója, aki szerint most nem lehet bízni a piac önstabilizáló mechanizmusainak működésében.
Hétfőn délelőtt erősödtek a közép-kelet-európai devizák. A piac egészére hatással volt, hogy a magyar jegybank Monetáris Tanácsának hétvégi két rendkívüli ülése után nyilatkozó Simor András a teljes m...
Már az EBRD elnöke is az eurózónához történő csatlakozás idejének rövidítését sürgeti a Handelsblatt című német üzleti nap hétfői számában. Az interjúban az Európai Bizottsághoz is a kelet-európai országokkal szembeni szolidaritásra szólította fel. (ProfitLine.hu)
A Pannon-Váltó bejelentette, hogy 2009. március 06.-án 210 darab saját részvényt vásárolt 1,400 forintos áron a Budapesti Értéktőzsdén. A Pannon-Váltó által megvásárolt részvények száma ezzel 119...
A dm személyzeti munkatársa és a munkajogász tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók táppénzre menekülnek az elbocsátások elől, az Országos Egészség Pénztár (OEP) azonban cáfol. Az adatok szerint igaz, hogy az esetek száma 2008-ban emelkedett az előző évhez képest, de még mindig elmarad a 2006-os adatoktól....
A GTS Central Europe, a közép-európai régió egyik vezető alternatív távközlési szolgáltatója 15 éves fennállásának legjobb pénzügyi eredményeit érte el 2008-ban. A cégcsoport árbevétele 10 százalékos...
Nem tudott megnyugvást hozni a 10 hét a feltörekvő piacokon befektető alapoknál, a befektetők tőkekivonásai ugyanis 1.6 milliárd dollárra emelkedtek, aminél nagyobbra csak 2008 októberében volt példa...
Tovább romlott az internetezők közhangulata, a NetHangulat index február végén már csak 11 ponton állt, és ezzel az index történetében újabb negatív rekordot jegyezhettünk fel
Két magyar cég, a Mol és a Magyar Telekon is bekerült a vezető európai indexkezelő társaság, a STOXX Ltd. egyik almutatójába, amelyben az EU-hoz 2004 májusában, illetve azután csatlakozott országok 15...
A reggel még határozott erősödésnek induló forint 9 órakor már erejét vesztette, az kezdeti erősödés során 308 forintig jutott, az euróval szemben, azonban azóta folyamatos gyengülés figyelhető meg. (ProfitLine.hu)
Ha lenne egy akár több pártból álló válságkezelő kormány Magyarországon, és felkérést kapna rá, akkor "természetesen" elvállalná annak irányítását az ország helyzetére tekintettel Bokros Lajos -...
Az OBI áruházlánc lett a 2009. évi események kiemelt támogatója a két éve indult Vegyél Vissza! klímavédelmi Programban. A non-profit szervezet és az áruházlánc stratégiai együttműködésének célja, hogy felhívja a figyelmet a háztartáson belüli fogyasztás, a tudatosabb energiafelhasználás lehetőségeire, az ésszerű erőforrás-használat eszközeire és az oktatás jelentőségére....
Amelyik vállalat nem a beruházások elhalasztásában látja a kiutat a mostani válságból, annak forrást kell találnia mielőbb, ez pedig a finanszírozási csatornák újragondolását is megköveteli
Tízszeres a túljelentkezés a Tesco májusban megnyíló sárvári áruházába. A meghirdetett pozíciókra tanárok mellett szakmérnökök is tömegével jelentkeztek - adja hírül a Vas Népe Online.
Különleges CSR programot ajánl a hazai vállalatok részére Magyarország egyik legsikeresebb alapítványa, a Bátor Tábor Alapítvány. A 2007-ben átadott, minden igényt kielégítő hatvani táborhely vállalati rendezvényközpontként egyszerre kínál magas-kötélpályát, csónakázó tavat, íjász pályát, műfüves focipályát, 98 fő részére szálláshelyet, saját étteremmel. Mindez Budapesthez közel, mégis csendes,…
A ma először megrendezett 3 hónapos tenderen 100, míg a most először sikeres 6 hónapos tenderen 124 millió eurónyi forrást osztott szét a kereskedelmi bankok között a Magyar Nemzeti Bank. A jegybanki...
Nem tartott sokáig a jókedv a részvénypiacokon, a pénteki átmeneti fellélegzés után a tőzsdék szépen követik a reálgazdaságban uralkodó negatív trendet. Az amerikai határidős indexekkel párhuzamosan...
Warren Buffett a CNBC csatornán élőben válaszol a csatorna nézőinek kérdéseire három órán keresztül. A befektetési guru szerint a gazdasági folyamatok nagyon közel járnak ahhoz, amit ő korábban a...
A Pannon ma bejelentette, hogy igazgatótanácsa Anders Jensent nevezte ki a cég vezérigazgatójává. A szakember 2009. április 1-jén Ove Fredheim helyét veszi át.
A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők előrejelzése szerint tovább folytatódhatott az infláció csökkenése februárban: a januári 3,1 százalékos fogyasztói árindex után 2,7 százalékra eshetett a mutató.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., míg a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásból az MTI. A Mol egy hete változtatott a benzin ár...
Megszűnt az utolsó izlandi kereskedelmi nagybank, a Straumur Burdaras függetlensége is, miután az izlandi pénzügyi felügyelet a hétfői bejelentés szerint átvette az ellenőrzést a csődbe jutott bank felett. (ProfitLine.hu)
A hibrid technológia kudarcának tekinti az egyik legnagyobb tengerentúli autókereskedő hálózat tulajdonosa, hogy országszerte körülbelül 600 ezer eladatlan hibridet kénytelenek tárolni az egyre zsúfoltabb lerakatokban. Az üzemanyag-takarékos, de drágább meghajtás iránt a jelenlegi üzemanyagárak és a megváltozott piaci környezet miatt jelentősen magcsappant a kereslet....
Menedzser Kompasz címmel rendez harmadszor szemináriumot a HR Portal és a Wanderlee Magyarország, a program a korábban beharangozott időpont helyett azonban betegségek miatt 2009. március 18-án lesz.
Jövő hétfőtől független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben Csáky András. A politikus az MDF-frakció hétfői ülése után az MTI kérdésére közölte: a frakció kérése volt, hogy csak jövő hétfő...
Bruttó 3 forinttal lesz drágább szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, a gázolaj kurzusa pedig változatlan marad - tudta meg a Portfolio.hu. A MOL lépése nem meglepetés, szombaton már...
Erősödött a forint a jegybank hétvégi bejelentésének hatására, de mozgása nem szakadt el a régió többi devizájának mozgásától. Kondrát Zsolt, az MKB elemzője szerint hibázott a jegybank, már korábban meg kellett volna tenni ezeket a lépéseket.
A miniszterelnök és a jegybank elnöke közötti kapcsolat nagyon korrekt - válaszolt a kormányszóvivő az MTI-nek arra a kérdésére, hogy látja-e jelét a Gyurcsány Ferenc és Simor András közötti kapcsolat...
Áradni kezdtek a Körösök az elmúlt napok csapadékos időjárása és a vízgyűjtő területeken megkezdődött hóolvadás miatt - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke. Gal...
Az indiai Sensex index több mint három éves szintjére esett vissza az ITC Ltd. és a State Bank of India vezetésével, miután a befektetők a közelgő választási kimenetele miatti bizonytalanság következtében eladásokba kezdtek. A Sensex index értéke 165,42 ponttal, 2 százalékkal 8160,40 pontra csökkent. A S&P CNX Nifty index 1,8 százalékkal, 2573,15 pontra hanyatlott. (ProfitLine.hu)
Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol az MDF Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen - jelentette be Dávid Ibolya napirend előtti felszólalásában
A McDonald's Corp., a világ legnagyobb gyorsétterem-láncot üzemeltető vállalatának globális értékesítései februárban 1,4 százalékkal emelkedett, miután az emberek az olcsóbb élelmiszereket keresik. (ProfitLine.hu)
Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol az MDF Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen - jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában az...
A Hungaropharma és gyógyszertárak által alkotott Gyöngy Patikalánc működését szabályozó együttműködési megállapodás két pontja alkalmas lehet a verseny korlátozására - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság megtiltotta a kifogásolt pontok alkalmazását....
Az Egyesült Államokban hagyományosan március második vasárnapján történik az átállás a nyári időszámításra, így mától 14:30-kor nyitnak az amerikai részvénypiacok. Az Egyesült Államokban...
A Hungaropharma és gyógyszertárak által alkotott Gyöngy Patikalánc működését szabályozó együttműködési megállapodás két pontja alkalmas lehet a verseny korlátozására - állapította meg a Gazdasági...
Warren Buffett milliárdos szerint az USA gazdasága még jó sokáig pácban marad, legalábbis addig, amíg ki nem lábal azokból a felelőtlen kölcsönzésekből, amelyek a most tapasztalható szabadesést okozták. (ProfitLine.hu)