Közel egy évvel az Apple mobilfizetési megoldása után, de még a Samsung Pay éles indulása előtt akár már holnap kipróbálhatják a felhasználók az Android Payt. A Google mobilfizetési megoldásának...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,88 pontos emelkedéssel, 20 817,17 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,19 százalékkal erősödött.(MTI)
Alapvető vezérelvnek kell lennie az állami bürokrácia csökkentése keretében, hogy a polgár a megrendelő, az állam pedig a szolgáltató; az a mentalitás pedig tarthatatlan, hogy a hatóság abból indul...
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken jelentős erősödéssel indult a kereskedés...
Ha mindenki forintosítja autóhitelét - ami nem kötelező -, akkor 6 milliárdot veszít az OTP. Viszont megszabadul az utolsó devizahiteltől is, ami mindenkinek jó lenne.
A német gazdaság az előzetes becslésben foglaltaknak megfelelően - főképp az erős exportnak köszönhetően - 0,4 százalékkal bővült a második negyedévben a Destatis felülvizsgált adatai alapján.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre: az euróhoz és a japán jenhez képest erősödött, a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollárhoz képest nem változott. Reggel hét órakor az eurót 312,89 forinton, a dollárt 270,68 forinton, a svájci frankot 289,69 forinton, a japán jent pedig 2,2639 ...
A tegnapi 6 százalékos esés után mérsékelt, 0,19 százalékos, 38,88 pontos emelkedés mellett 20.817,17 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken jelentős erősödéssel indult a kereskedés...
Rendkívüli kilengéseket mutattak az elmúlt napokban a piacok, és hétfőn csak erősödött a volatilitás. A piaci kilengések talán legnagyobb vesztesei a befektetési bankok lehetnek. A hétfői kereskedés...
A tegnapi globális eladási hullámban a hazai vezető részvények közül a MOL árfolyama süllyedt a legnagyobb mértékben, az olajtársaság a zárásban majd 7%-os esést mutatott. A következő fontos technikai támasz a 200 napos mozgóátlag, 13133 Ft-nál húzódik. Forrás: GazdaságTV.hu
A német áramárak 30 euró/megawatt óra alá estek, amire több mint 10 éve nem volt példa. Az E.On és az RWE is rosszul reagált a hírekre - az E.On esetében 15 éves mélypontnak felelt meg a 9,57 eurós ár.
Nem csillapodnak a kedélyek a kínai részvénypiacokon, a Shanghai Composite index 7,6%-os eséssel 2.964,97 ponton zárt. A mai zuhanás alig maradt el a tegnapi 8,5%-os eséstől.
Kínában még mindig adnak, hiába pletykálnak újabb állami mentőakcióról - Európa azonban kezdi magában helyre tenni a dolgokat, mégha a mai szerény erősödés igencsak gyenge alapokon is nyugszik. Sovány korrekcióval indul a nap, a forint viszont meglepően jó erőben van.
Nem csillapodnak a kedélyek a kínai részvénypiacokon, a Shanghai Composite index 7,6%-os eséssel 2.964,97 ponton zárt. A mai zuhanás alig maradt el a tegnapi 8,5%-os eséstől. A Shenzhen Composite index 7,1%-kal 1.749,07 pontra esett.
A várt csökkenéssel ellentétben 108,3 pontra nőtt augusztusban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató szezonálisan kiigazított értéke a júliusban mért 108 pontról, ami 3 havi csúcsnak számít.
Ugyan a Fed következő kamatdöntő ülése csak szeptember közepén lesz aktuális, az amerikai jegybank a héten tartja szokásos éves konferenciáját Jackson Hole-ban. A mostani helyzetben pedig minden...
Szeretne tartós sikereket elérni a tőzsdén? A hosszú távú sikeresség elengedhetetlen feltétele a technikai elemzés alapjainak elsajátítása. Néhány, nem is oly ördöngős szabály használata jelentősen...
Börtönbüntetéssel sújtja a brit kormány a jogcím nélküli bevándorlók illegális munkavállalását, a munkaadók pedig elveszíthetik működési engedélyüket és be is zárathatják üzletüket.
Budapest főpolgármestere szerint ha így folytatódik tovább, nem valószínű, hogy a pályaudvarokon, a főváros szívében maradnak az illegális bevándorlók számára kialakított tranzitzónák.
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken jelentős erősödéssel indult a kereskedés...
Börtönbüntetéssel sújtja a brit kormány a jogcím nélküli bevándorlók illegális munkavállalását, a munkaadók pedig elveszíthetik működési engedélyüket és be is zárathatják üzletüket.
A szakemberek nem tudták sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy az indiai-óceáni Réunion szigetén talált szárnydarab a tavaly eltűnt maláj utasszállító repülőgéphez tartozott volna, tehát nem tudják azt azonosítani – mondta Háy György repülésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. A szakértő felidézte: néhány hete a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén…
A deviza alapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosítása az augusztus 19-i piaci árfolyamon történik, az érintett ügyfelek azonban kedvezményt kapnak; a döntés az OTP Csoportnak mintegy 6 milliárd forint terhet jelent - tette közzé az OTP Bank Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Hatalmas zuhanások tegnap, ma pedig – ha minden igaz – egy beültető nap jön, emelkedéssel. Persze soha nem lehet tudni, hogy ez csak beültetés vagy egy tényleges fordulat.
A júliusi 108 pontról 108,3 pontra emelkedett az Ifo-index augusztusban. A várakozások enyhe visszaesésről szóltak (107,7), vagyis pozitív meglepetést okozott az adat. Az adat kacspán azért annyi...
Börtönbüntetéssel sújtja a brit kormány a jogcím nélküli bevándorlók illegális munkavállalását, a munkaadók pedig elveszíthetik működési engedélyüket és be is zárathatják üzletüket. A bevándorlást szigorító törvénytervezet legújabb elemeként kedden ismertetett intézkedéssel kapcsolatban James Brokenshire bevándorlásügyi államtitkár közölte, akár fél év szabadságvesztést és pénzbüntetést kaphatnak…
Több mint 7 százalékos veszteségben zártak a vezető kínai részvényindexek, Tokióban pedig közel 4 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést az irányadó mutató kedden.
Börtönbüntetéssel sújtja a brit kormány a jogcím nélküli bevándorlók illegális munkavállalását, a munkaadók pedig elveszíthetik működési engedélyüket és be is zárathatják üzletüket.
Valóságos pánik söpört végig tegnap a világ tőzsdéin. A Dow index történelmi pillanatokat élt át, soha nem látott mértékben zuhant pontban mérve a nyitást követő percekben és bár nap végére szépített...
A keddi aukción megint komoly érdeklődés volt a három hónapos magyar diszkontincstárjegyek iránt, idén január óta nem volt látott keresletet regisztrált az adósságkezelő. Ennek nyomán pedig az elmúlt...
Lengyelország nem egyezik bele a kötelező menekültelosztási kvótákba, nem mond le saját migrációs politikájáról – idézi a Rzeczpospolita lengyel napilap keddi kiadása Rafal Trzaskowski külügyminiszter-helyettest, aki a menekültválság egyik megoldásaként a gazdasági bevándorlók hazaküldését javasolja. Az európai uniós ügyekért felelős államtitkárt idéző írás a hétfőn Berlinben megtartott német-…
A Huawei szerint hamarosan eljön az „összekapcsolt autók” (interconnected cars) kora, amikor a járműveket olyan eszközökkel és alkalmazásokkal szerelik majd fel, amelyek képesek lesznek egymással, az emberrel és a környezetükkel is kommunikálni. Az „összekapcsolt autók” így biztonságosabbá teszik majd a vezetést, és megoldják a városok növekvő népessége miatt felmerülő közlekedési,…