A jegybanki előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett az alapkamat aktuális szintje és a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével, és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntést követően.
Újra elérhetők a médiahatóság honlapjai és telefonos ügyfélszolgálata – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kedden az MTI-vel. Korábban műszaki okok – egy trafóház kiégése – miatt nem működtek a vonalak a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., az NMHH internet- és hálózati szolgáltatója tájékoztatása szerint. Az NMHH adatkapcsolatait egyelőre alternatív összeköttetéssel biztosítják…
A Ferenciek terén lévő, 1952-ben megnyílt Jégbüfé a hét végén bezár, közölte az Origo hírportál kedden. Mint arról az MTI is beszámolt, a cukrászdának helyet adó Párizsi Udvarból legkésőbb 2017. első negyedévére ötcsillagos szálloda lesz.
Az USA-ban az év legnagyobb részvénypiaci emelkedése bontakozott ki az év legnagyobb esése után, de az európai tőzsdék, köztük a BUX is, még jobban megtáltosodtak. Élen az OTP, követi a Richter és a Mol. A forint átmeneti erősödés után némileg gyengült. Az olaj ára is ledolgozta majdnem az egész előző napi zuhanást.
Elmarad egyelőre az újabb lépés a Magyar Villamos Művek régiós terjeszkedésében, mivel hiába tett ajánlatot, úgy tűnik mégsem veheti meg a Slovnafttal közösen a Szlovák Villamos Művek többségi részvénycsomagját.
Sokan bukhattak nagyot az elmúlt napok tőzsdei zuhanásán, vannak viszont, akik ezen is csak kerestek, sőt, soha nem látott profitot értek el a nagy tőzsdei korrekcióban. Van, aki nyer, van, aki...
Az MTI által megkérdezett elemzők véleménye szerint a várakozásoknak megfelelően nem változott az alapkamat kedden, a monetáris tanács az irányadó rátát a jelenlegi 1,35 százalékos szinten tartotta.
Nem érte meglepetésként a piacot, hogy az MNB nem változtatott az irányadó kamatrátán. Az érték 1,35% maradt. Sokkal izgalmasabb, ami a folyamatok hátterében húzódik az államadósság finanszírozás szerkezete és a forint ereje tükrében. Itt az első elemzői kommentár az Equilor-tól. Forrás: GazdaságTV.hu
Az egyik legnehezebb döntés a lakásvásárlásnál a hitelhez kapcsolódik. Melyik a legjobb és miért? Ha érdekelnek a válaszok, akkor ez a poszt neked szól!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,06 pontos, 2,94 százalékos emelkedéssel, 21 389,35 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken a nyitás óta vették a részvényeket. A...
Befejeződött a Quaestor Értékpapír Zrt. vagyonfelmérési vizsgálata: a nem valós kötvények kivételével az ügyfelek értékpapírjai maradéktalanul rendelkezésre állnak, kiadhatók - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) kedden.
Befejeződött a Quaestor Értékpapír vagyonfelmérési vizsgálata, és kiderült, hogy a nem valós kötvények kivételével az ügyfelek értékpapírjait megtalálták. A pénzeszközöknél azonban hiány mutatkozik,...
Francois Hollande francia államfő kedden jelezte: bízik abban, hogy Kína képes leküzdeni pénzügyi válságát, amely nyugtalanságot váltott ki a világ tőzsdéin.
Milyenek a magyar utazási szokások? Ami biztos, az üdülni vágyóknak legfontosabb szempont, hogy az út legyen pihentető legyen. De döntő az ár, az utazás alatt igyekszünk takarékosak lenni. A most megjelent kutatásból az is kiderült, hogy nélkülözhetetlen az internet használata a nyaralás megtervezéséhez, de sokaknak az utazás alatt is alapvetően fontos, hogy legyen internet.
Lassult a román járműpiac növekedése: az első hét hónapban csaknem 16 százalékkal több autót értékesítettek, mint a tavalyi év azonos időszakában, az eladások havi átlaga azonban május óta csökkenőben van - közölte a román autógyártók és -importőrök szövetsége (APIA) kedden.
Magyarországon azon dolozók aránya, akik a szegénységi küszöbnél, azaz az átlagjövedelem 50 százalékánál kevesebbért dolgoznak, 7,2 százalék volt, míg Ausztriában 7,8 százalék, Franciaországban pedig 7,3 százalékos a dolgozói szegénység - ismerteti az mfor.hu portál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oldalán közzétett statisztikát.
Még mindig nincsenek pontos adatok, de valószínű, hogy közel ötmilliárd forint lesz a Sziget Fesztivál idei bevétele - árulta el Gerendai Károly a mai beszélgetés folytatásában, de beszél arról is, hogyan ad az egyik kezével és hogyan vesz el az állam a nemzetközileg is kiemelkedő rendezvénytől.
Valószínűleg csütörtökön jelölik ki azt a két helyszínt a fővárosban, ahová áthelyezik a budapesti pályaudvarokon kialakított tranzitzónákat - mondta a főpolgármester az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorfolyamában.
A köznevelési államtitkárság utasítására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) soron kívüli vizsgálatot indított egy pesterzsébeti pedagógus Facebook-posztjai ügyében, amelynek eredményétől függően dönt a szankciókról. A vizsgálat idejére a tanárt felmentették a munkavégzés alól - közölte az államtitkárság kedden az MTI-vel.
A szakemberek nem tudták sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy az indiai-óceáni Réunion szigetén talált szárnydarab a tavaly eltűnt maláj utasszállító repülőgéphez tartozott volna, tehát nem tudják azt azonosítani - mondta Háy György repülésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken a nyitás óta vették a részvényeket. A...
Szeptembertől a cégek által fizetett szakképzési hozzájárulás a felsőoktatási duális képzés keretében szervezett szakmai gyakorlattal is teljesíthető, az elszámolhatóság mértéke egyeztetés alatt áll...
A Magyar Közösség hídja elnevezést kapta egy forgalmas átkelő a brazíliai Sao Paulóban, az állam kormánya ezzel szerette volna kifejezni köszönetét a magyar diaszpórának a város és az állam építésében, fejlesztésben szerzett érdemeiért - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel.
A szakképző intézményekben minden készen áll a tanévkezdésre - közölte a Fidesz-frakció kedden arra reagálva, hogy a jobbikos Dúró Dóra szerint - jogszabályi hiányosságok miatt - a szakképzés területén problémák jelentkezhetnek az iskolakezdés után.
Augusztusban hétéves csúcsra nőtt az üzleti hangulatindex Szlovéniában, alig két évvel azután, hogy majdnem nemzetközi mentőcsomagra szorult a közép-európai ország.
Az év első felében szinte minden másnap megsérült valaki a vasút területén - mondta Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője Siófokon, ahol háromnapos utasbiztonsági kampányt indított az iskolakezdés előtt a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt. és a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a balesetek megelőzéséért.
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken a nyitás óta vették a részvényeket. A...
Lassul az okostelefonok világpiaci értékesítésének növekedési üteme az elkövetkező években - közölte kedden az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
A kínai növekedési félelmek miatt tegnap több index sok éve nem látott mértékben esett, és bár a kínai tőzsde ma is folytatta zuhanását, az európai tőzsdéken a nyitás óta vették a részvényeket. A...
Megjelent három új kutatás-fejlesztési pályázati kiírás kedden a kormány hivatalos pályázati oldalán, a palyazat.gov.hu oldalon, a Széchenyi 2020 programban kiírt pályázatok együttes keretösszege 71 milliárd forint.
Lassult a román járműpiac növekedése: az első hét hónapban csaknem 16 százalékkal több autót értékesítettek, mint a tavalyi év azonos időszakában, az eladások havi átlaga azonban május óta csökkenőben van - közölte a román autógyártók és -importőrök szövetsége (APIA) kedden.