A brit kormány nem fogja megengedni, hogy bárki kísérletet tegyen a Brexit, vagyis a brit EU-tagságot megszüntető folyamat késleltetésére, vagy az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás eredményének megkérdőjelezésére - mondta hétfőn David Davis, a Brexit-tárgyalások irányítására létrehozott szakminisztérium vezetője.
A gyógyszeripar nem hontalan, a minisztérium nagy felelősséget érez az ágazat iránt. Mivel kimondottan K+F igényes terület, az iparfejlesztés szempontjából példát tud mutatni - kezdte előadását...
Az elmúlt két évben 90 milliárd dollárt vontak ki az állami vagyonalapok az alapkezelőktől, főként az árupiacok gyenge teljesítménye és az alapkezelők csalódást keltő hozamai miatt - írja a Financial...
A Deutsche Bank 2008 eleje óta különböző csalások miatt több mint 9 milliárd dollár büntetést fizetett, és egyelőre nehéz megmondani, hol áll meg a végösszeg. A bank 5,5 milliárd eurót tett félre...
Reggel még úgy tűnt, hogy ismét a múlt héten látott másfél éves csúcs felé araszolhat a forint az euróval szemben, azonban délelőttre egyértelműen a gyengülés felé mozdult a magyar fizetőeszköz,...
Átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak szeptemberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztusban éves összehasonlításban még 0,1, az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkentek az árak.
Kijött a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb, októberi riportja, amiben a fontosabb megállapítások a következők: A globális olajkínálat napi 0,6 millió hordóval emelkedett...
A tervezett 25 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK, a hozam pedig kismértékben tudott csak tovább csökkenni, így továbbra is kicsivel fél százalék alatt van...
Szeretném kérdezni, hogy ha valakinél 52 százalékban állapították meg a keresőképtelenség mértékét /leszázalékolták/, milyen feltételekkel és mennyi időt dolgozhat. /A rokkantsági ellátás alacsony mértéke miatt szükség lenne további bevételre a megélhetéshez./
Augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 6,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 5,6 százalékkal nőtt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hónapok óta nehéz időszakot él a dél-afrikai rand, mely jelentős kilengéseket produkál. Kedden aztán hirtelen esett több mint 3 százalékot az árfolyam, ami a fokozódó politikai kockázatokkal...
Kiszivárogtatott kormányzati becslések szerint évente akár 66 milliárd font (23 ezer milliárd forint) adókiesést is okozhat a brit államháztartásnak a hard Brexit, vagyis ha Nagy-Britannia nemcsak az...
Az Európai Központi Bank valamilyen módon ki kell, hogy vonuljon kötvényvásárlási, azaz pénzszórási programjából. Úgy néz ki, az amerikai módszert választja, fokozatosan csökkenti a vételeket, de az eredeti határidőn túl. Közben azonban már alig van mint megvenni, ezért kissé lazítani kell a szabályokon.
Az Európai Unió tagországainak egy napra le kellene zárniuk a schengeni határaikat, hogy demonstrálják, egyebek mellett milyen előnyökkel jár az uniós tagság, és az emberek megtanulják értékelni az...
A könyvviteli, adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján folytatóknak is kötelező a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni törvény előírásainak megfelelő szabályzatot készíteniük. Cikkünkben részletezzük a szabályzat tartalmi követelményeit, az azzal kapcsolatos kötelezettségeket.
Előadások és panelbeszélgetések keretében, valamint a közönség aktív bevonása mellett zajlik kedden a Portfolio-MAGYOSZ Gyógyszeripar 2016 című konferencia. Merre tovább gyógyszeripar? 2016.10.11...
Hivatalosan visszavonta az olasz olimpiai bizottság Róma pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére. Így Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs pályázik, döntés pedig jövő szeptemberben...
Idén 2000 pályaválasztás előtt álló fiatal jelentkezett be a kétnapos SzakMázz! Budapest - Pályaválasztási kiállítás 2016 című rendezvényre - mondta György István, Budapest Fővárosi kormánymegbízottja az esemény megnyitóján kedden a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Az idei harmadik negyedévben 43 százalékkal, 42,4 milliárd dollárra esett vissza az alternatív energia befektetések értéke, utoljára 2013-ban első negyedévben volt ilyen alacsony a globális...
Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban az adózó és a támogatott megnevezését, továbbá a tranzakciók összegét is adótitoknak minősítette az adókedvezmények, jóváírások, a törvényben meghatározott...
Johan Thijs-t, a KBC Csoport vezérigazgatóját interjúvoltuk Brüsszelben. Mint megtudtuk, igen kemény küzdelem volt a gazdasági válságot követő, évekig tartó veszteségeket leküzdeni, de mára a csoport nagy büszkesége, hogy ez idő előtt sikerült, és most már nyereséggel üzemelnek. Forrás: GazdaságTV.hu
Egy brit képviselő szerint Oroszország ugyanúgy támadja a civileket Szíriában, mint ahogy a nácik tették Guernicánál a spanyol polgárháborúban a 30-as években.
Csalódást okozó negyedéves számokkal indítja a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezont az Alcoa. Az alumíniumgyártó részvényei 7 százalékot zuhantak a nyitás előtti kereskedésben, miután mind a...
Szolgáltató központot nyit Budapesten az amerikai Ubiquity Global Services jövő februárban, ezzel 200 új munkahelyet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Autóipar, zöldenergia vagy biotechnológia? Felejtsd el! Olyan erőteljes emelkedő trendeket, mint a hadiipari részvények egyik sem tud produkálni. Furcsa világban élünk, hogy a hadiipar ilyen bitang...
Kiszivárogtatott kormányzati becslések szerint évente 66 milliárd font (23 ezer milliárd forint) adókiesést is okozhat a brit államháztartásnak a hard Brexit, ha Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról is kivonulna.
Még mindig nem csitulnak a kedélyek a Deutsche Bank körül: sokan még mindig a csődtől tartanak, mások szerint könnyen megmenekül az egyik legnagyobb pénzintézet. Ellentétes hírek jönnek napról napra, amelyek nehéz eligazodni, úgyhogy a hazai szakértőkhöz fordultunk.
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián kedden Budapesten.
A fintech iparba 2000 óta körülbelül 96 milliárd dollárnyi kockázati tőke áramlott, van azonban egy szegmens, amelyet nagyon alábecsülnek: a tőkepiaci fintech cégekbe csak 4 milliárd dollár ment...
Minden vállalkozásnak külön be kell jelentenie a könyvelő címét, ha csak a könyvelőiroda számítógépen van meg a könyvelése az adóhatóság kialakulóban lévő gyakorlata és az azt megerősítő írásbeli álláspontja szerint – figyelmeztetett az Adótanácsadók Egyesülete. Álláspontja szerint a kialakult gyakorlattól eltérő új bejelentés megkövetelése a vállalkozókat értelmetlen többletmunkára kényszeríti.
Változatlanul visszafogott inflációs környezetre utalnak az inflációs alapfolyamatokat megragadó, MNB által számított mutatók, amelyek szeptemberben alig tértek el az előző havitól – közölte kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a fogyasztói árak szeptemberi alakulásáról kiadott jelentését értékelve. Szeptemberben 0,6 százalék volt az éves infláció a…
Az Európai Bizottság ma jóváhagyta a magyar regionális állami támogatási térkép 2017-2020 időszakra szóló módosításait, azaz megengedte, hogy a Pest megyében található Göd és Sződliget januártól...