A közfoglalkoztatási program átalakítására felkért munkacsoport jelentősen szűkítené a közmunkába bevonhatóak körét. Javaslatuk szerint a 25 év alattiakat és a várhatóan önállóan is elhelyezkedni...
Pozitív a kép a nyitást követően az európai tőzsdéken, a DAX több mint 100 pontot emelkedett a reggeli kereskedésben. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ami főként a Richter jó...
Fél százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak a fontosabb nyugat-európai indexek hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest. A londoni FTSE-100 index 0,98 százalék, a frankfurti DAX30 0,64 százalék, a párizsi CAC40 mutató pedig 0,93 százalék pluszban állt a kereskedés első perceiben. Pénteken az FTSE 1,43 százalékkal gyengült, a DAX 0,36 százalékkal erősödött, a CAC pedig 0,92 százalékkal süllyedt.…
Autóalkatrész-gyártót vesz a Samsung 8 milliárd dollárért. A befektetők nincsenek elragadtatva, az árfolyam közel 3 százalékot esett a bejelentést követően. Nyolc milliárd dollárért autóipari...
Nem csak az üzleti utasok repülnek Amerikába. Változatos nyaralásokra, vagy jóárasított karácsonyi nagybevásárlásokra is kiváló helyszín az Amerikai Egyesült Államok, ráadásul mostanság a...
Donald Trump megválasztása miatt lehetősége adódott a pénzintézeteknek, hogy a nemzetközi bankfelügyelet szigorát megússzák - írja a Bloomberg. A Bázeli Bankfelügyeleti Testület (Basel Committee on...
A múlt hét második felében látott gyengülés után hétfő reggel próbál javítani a forint, így már 309 alatt járunk az euróval szemben. Közben a dollár is intenzív erősödésbe kezdett, már 1,08 alatt jár...
Magyarországon a megkérdezettek 26 százalékának javult, 40 százalékának nem változott az anyagi helyzete az elmúlt 2-3 évben, 33 százalékuk azonban romlónak ítélte meg pénzügyi helyzetét.
Az uniós milliárdokkal kistafírozott startup cégeken és a féléves foglalkoztatást támogató Ifjúsági Garancia Programon keresztül támogatja az EU a pályakezdők elhelyezkedését - írja az eduline.
Két évem van hátra a nyugdíji, és szeretném megkérdezni mennyi nyugdíjra számíthatok. A szolgálati időm a nyugdíjba vonuláskor 50 év lesz, és azt hallottam, hogy az ötven évre magasabb nyugdíjat fogok kapni.
Az amerikai CBS csatorna vasárnap esti műsorában Donald Trump kijelentette: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár...
Hatékonysági és eredményességi szempontból nemcsak a Deutsche Bank, hanem a teljes német bankszektor rossz állapotban van. Sok szempontból Európa egyik beteg emberéről beszélhetünk. A Bloomberg...
Az előző hónaphoz képest 3%-kal csökkent az ipari termelés szeptemberben, a ma megjelent részletes adatokból pedig azt is sejthetjük már, hogy mi áll a szektor hónapok óta tartó gyengélkedése mögött....
Aki rokkantnyugdíjas, de rendelkezik a megfelelő szolgálati idővel, az miért nem mehet nyugdíjba? A másik kérdés, hogy hogyan számolják ki a nyugdíjat utolsó 5 évből annak, aki már 15 éve rokkantságin van?
Folytatódik a Trumply Rally! Már mindenki imádja, már mindenki szereti. Ő nem is olyan, ő fizetést sem kér, ha majd megismerik megértik miért. Szaladnak a piacok az égbe, múlt héten 24 milliárd dollár áramlott az ETF piac mögé. Hűha, itt valamit nagyon benézett a magamfajta. Rengeteg a pénz és kellett egy indok. Valójában lényegtelen mi ...
Van az a rossz piaci helyzet, hogy egy év alatt kétszer is csődbe tud menni egy cég - bizonyította be az American Apparel. A vállalat ma reggel jelentette be, hogy csődvédelemhez folyamodik, az...
Májusban múltam 60 éves és most november 31-el megszűnik a munkahelyem. Mit érdemes ilyenkor csinálni? Van-e lehetőség előnyugdíjra vagy valami másra. Ledolgoztam már az életem 1973 óta dolgozom.
Egy évvel ezelőtt még reális veszély volt a HÉV-járatok leállítása, a napokban viszont megalakult az a fővárosi tulajdonú HÉV-cég, amely később a MÁV leányvállalataként működik majd - írja a...
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között - közölte a Somogy Megyei...
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű tőzsdejátékát a ProfitMániát! Játékosan tanulj meg tőzsdézni, és keress vele gyorsan, könnyen 54.000 Ft-ot a mai napon!
Bár az elvi lehetőség Magyarországon is adott, hogy a munkaadó négynapos munkahétre rendezkedjen be, a kezdeményezés egyelőre nem örvend túlzott népszerűségnek, ezért nem is igazán terjed, írja a Napi.hu.
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A MÁV kezébe kerülhet a HÉV-járatok üzemeltetése, amivel megoldódhat a főváros és a kormány egy éve tartó vitája. Míg korábban a járatok leállítása is felmerült, addig most a BHÉV Zrt. cégbíróságon...
Jelenleg nagy, 84%-os esélyt jósolnak az elemzők a Fed újabb, decemberi 25 bázispontos kamatemelésének. Emiatt az elkövetkezendő időben érdemes óvatosan kereskedni az EUR/USD-vel, mert megnőhet a volatilitás – foglalta össze Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Forrás: GazdaságTV.hu
Pozitív a kép a délelőtti kereskedésben a főbb európai tőzsdéken, a DAX már több mint 100 pontot emelkedett. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ám a délelőtt folyamán folyamatosan...
A járműgyártásban működő 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorláson keresztül érdemben hozzájárulhat a...
Öt napon és több mint 650 kilométeren keresztül használtuk az elektromos Nissan Leaf legnagyobb akkumulátoros változatával júniusban. Nem apróztuk el, maximálisan kihasználtuk a zöld rendszám...
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Törökország “megpróbál olyan erősnek mutatkozni, mint amilyen gyenge”. Nógrádi György az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában azt mondta, nem említhető egy lapon Törökország és az Európai Unió (EU) gazdasági, politikai és katonai ereje, a törökök kizárólag azért tudják zsarolni az uniót, mert annak vezetői hagyják magukat. A szakértő szerint az…
Pozitív a kép a délelőtti kereskedésben a főbb európai tőzsdéken, a DAX már több mint 100 pontot emelkedett. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ám a délelőtt folyamán folyamatosan...
Ismét a túlkínálat jellemzi az olaj piacát, a Trump-para múltával pedig a mélybe hullott az aranyár. A dollár kitartóan erősödik. A Facebook emelkedő trendje évek után kezd elbizonytalanodni, Európában viszont veszik a részvényeket, mint a cukrot. A pesti börzén az OTP esik, a Telekom szárnyal.