Két évem van hátra a nyugdíji, és szeretném megkérdezni mennyi nyugdíjra számíthatok. A szolgálati időm a nyugdíjba vonuláskor 50 év lesz, és azt hallottam, hogy az ötven évre magasabb nyugdíjat fogok kapni.
Az amerikai CBS csatorna vasárnap esti műsorában Donald Trump kijelentette: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár...
Hatékonysági és eredményességi szempontból nemcsak a Deutsche Bank, hanem a teljes német bankszektor rossz állapotban van. Sok szempontból Európa egyik beteg emberéről beszélhetünk. A Bloomberg...
Az előző hónaphoz képest 3%-kal csökkent az ipari termelés szeptemberben, a ma megjelent részletes adatokból pedig azt is sejthetjük már, hogy mi áll a szektor hónapok óta tartó gyengélkedése mögött....
Aki rokkantnyugdíjas, de rendelkezik a megfelelő szolgálati idővel, az miért nem mehet nyugdíjba? A másik kérdés, hogy hogyan számolják ki a nyugdíjat utolsó 5 évből annak, aki már 15 éve rokkantságin van?
Van az a rossz piaci helyzet, hogy egy év alatt kétszer is csődbe tud menni egy cég - bizonyította be az American Apparel. A vállalat ma reggel jelentette be, hogy csődvédelemhez folyamodik, az...
Májusban múltam 60 éves és most november 31-el megszűnik a munkahelyem. Mit érdemes ilyenkor csinálni? Van-e lehetőség előnyugdíjra vagy valami másra. Ledolgoztam már az életem 1973 óta dolgozom.
Egy évvel ezelőtt még reális veszély volt a HÉV-járatok leállítása, a napokban viszont megalakult az a fővárosi tulajdonú HÉV-cég, amely később a MÁV leányvállalataként működik majd - írja a...
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között - közölte a Somogy Megyei...
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű tőzsdejátékát a ProfitMániát! Játékosan tanulj meg tőzsdézni, és keress vele gyorsan, könnyen 54.000 Ft-ot a mai napon!
Bár az elvi lehetőség Magyarországon is adott, hogy a munkaadó négynapos munkahétre rendezkedjen be, a kezdeményezés egyelőre nem örvend túlzott népszerűségnek, ezért nem is igazán terjed, írja a Napi.hu.
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A MÁV kezébe kerülhet a HÉV-járatok üzemeltetése, amivel megoldódhat a főváros és a kormány egy éve tartó vitája. Míg korábban a járatok leállítása is felmerült, addig most a BHÉV Zrt. cégbíróságon...
Pozitív a kép a délelőtti kereskedésben a főbb európai tőzsdéken, a DAX már több mint 100 pontot emelkedett. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ám a délelőtt folyamán folyamatosan...
A járműgyártásban működő 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorláson keresztül érdemben hozzájárulhat a...
Öt napon és több mint 650 kilométeren keresztül használtuk az elektromos Nissan Leaf legnagyobb akkumulátoros változatával júniusban. Nem apróztuk el, maximálisan kihasználtuk a zöld rendszám...
Pozitív a kép a délelőtti kereskedésben a főbb európai tőzsdéken, a DAX már több mint 100 pontot emelkedett. A hazai tőzsdén is jó hangulatban indult a nap, ám a délelőtt folyamán folyamatosan...
Ismét a túlkínálat jellemzi az olaj piacát, a Trump-para múltával pedig a mélybe hullott az aranyár. A dollár kitartóan erősödik. A Facebook emelkedő trendje évek után kezd elbizonytalanodni, Európában viszont veszik a részvényeket, mint a cukrot. A pesti börzén az OTP esik, a Telekom szárnyal.
Szabó Tünde szerint Budapest 2024-es olimpiai pályázatának is kedvez majd az az új sportirányítási rendszer, amelyről a parlament által a múlt héten elfogadott új sporttörvény rendelkezik.
Béren felüli juttatásaikat veszíthetik el azok - általában az iskola technikai működtetésében részt vevő dolgozók -, akik az önkormányzatoktól a Klik alkalmazásába kerülnek az államosítással, írja a Magyar Nemzet.
Ma egy fejvadásznak 100 embert meg kell ahhoz keresnie, hogy egy vagy kettő igent mondjon. Közben a bérigények 20 százalékkal megugrottak. Olyan léptékű változások zajlanak a munkaerőpiacon, amelyeket a szakembereknek sem mindig egyszerű követni. Márpedig az alkalmazkodás ezekhez a változásokhoz, a velük együtt érkező problémák kezelése is létszükséglet, hiszen a vállalatok így tudják megőrizni…
A kormány eltörölte a kétmilliós bérplafont az állami szektorban, így például egyes erdészeti igazgatók bére is jelentősen megugrott, írja a Napi.hu a Magyar Nemzetre hivatkozva.
Áder János köztársasági elnök a gazdasági együttműködés lehetőségeiről, a többi között a gyógyvizek hasznosításáról is tárgyalt John Key új-zélandi miniszterelnökkel, de az 1956-os magyar forradalomról szintén szó esett.
Öt napon és több mint 650 kilométeren keresztül használtuk az elektromos Nissan Leaf legnagyobb akkumulátoros változatát júniusban. Nem apróztuk el, maximálisan kihasználtuk a zöld rendszám nyújtotta...
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő- és Gyermekosztályát támogatják a VI. Székesfehérvári Jótékonysági Estély bevételéből, amelyhez a tavalyi évhez hasonlóan csatlakozhatnak a II. Adventi Jótékonysági Futás résztvevői.
Tanácsadói hálózat létrehozását szorgalmazza az NGM, amely segítené a közmunkások visszatérését a versenyszférába, írja a Világgazdaság. Siker esetén ez akár 10 ezer ember visszatérését jelenthetné a nyílt munkaerőpiacra.
Optimista rövid távú kilátások, továbbra is vonzó befektetési lehetőségek és egyre több új tőke jellemzi a közép-európai ingatlanpiac nemzetközi megítélését. Röviden legalábbis így lehetne...
Az elmúlt napokban sok embert megtévesztettek azok a békülékeny gesztusok, amely jellemezte a Trump megválasztott elnököt. Még hivatalba se lépett, de 10 legfontosabb ígéretéből kettőt már visszavont, illetve finomította az álláspontját. Egyiket a muszlimok bevándorlásával, illetve repatriálásával kapcsolatban, a másikat az Obamacare ügyében.
Milyen céllal használhat kamerarendszereket a munkáltató, hogyan kell ebbe beavatnia a munkavállalókat, meddig tárolhatók a felvételek, milyen szabályok vonatkoznak a vagyonőrökre? Ismertetjük.
Jól indult a hét az európai tőzsdéken, a DAX például több mint 100 pontot emelkedett a délelőtti kereskedésben. A nap második felében azonban megjelentek az eladók a piacokon, szépen lassan lefelé...